lifeworksgestaltl1

2014. június 30., hétfő

Case #3 - Joan, a zaklatott kliens

Joan egy ötvenes éveinek közepén járó kliens volt. Rengeteg pénzzel és két felnőtt lánnyal, különböző férjektől. Elvált, és sokat utazott.
Joan nem volt boldog. Hivatásában nem volt magabiztos, nem tudta a gyakorlatba átültetni a hosszú évek során tanultakat. Úgy érezte, nem értik meg az emberek, és a barátai nem támogatják. Úgy érezte, ő mindig csak ad másoknak, de az emberek nem igazán érdeklődnek iránta. Neheztelt, és megrekedt egy bizonyos ponton.
A terpáia nem volt egyszerű vele. Eredményeket akart, ugyanakkor visszautasított mindennemű javaslatot. Alapjában véve empátiát és megértést várt. Sok esetben inkább csak együttérzést.
Egy idő elteltével kényelmetlenül éreztem magam, hogy egyszerűen csak nyugtázzam, a rossz dolgok mindig vele történnek. Vonakodva fogadta el a szerepét, és ha rámutattam, hogy valamit tennie kéne a helyzettel, hajlamos volt védekező álláspontot felvenni, és haragudni rám azért, mert nem vagyok támogató.
A legtöbb beszélgetésünket arra terelte, milyen rosszul állnak a dolgok, és vele milyen rosszul bánnak. Ismét kellemetlenül éreztem magam, hogy csak ülök és hallgatom, és ezzel valamennyire hozzájárulok ahhoz, hogy ebben a fájdalmas és improduktív életszemléletben ragadjon.
Mégis, amikor csak félbeszakítottam, ideges és kritikus lett velem szemben.
Nem egy könnyű terápia!
Felvetettem, hogy ami kint a világban történik, szintén képes hatni a kapcsolatunkra. Ahogy néha velem kapcsolatban is azt érezte, nem figyelek rá és nem támogatom, néhány reakcióm talán hasonló lehet mások reakcióihoz.
Néha érdeklődőnek és nyitottnak mutatkozott efelé, máskor viszont csak visszatért a családi történeteihez.
Egyszer felhoztam néhány dolgot, amin dolgozni szeretnék vele, ahelyett, hogy csak hallgatom a történeteit. Abszolút elutasító és dühös let ezután. Véget akart vetni a terápiának.
Tehát kapcsolati kifejezéssel, ez egy jó példa arra, amit "törésnek" hívunk a kapcsolatban. A terapeuta felelőssége "megjavítani" ezt, a beismeréssel és az összeköttetés újrafelvételével.
Így hát ezt is tettem – elismertem, hogy amit tettem, kiakasztotta őt, nagyon idegesítette és felkavarta. Elismertem, hogy türelmetlen voltam a terápia folytatását illetően, és úgy éreztem, megragadtunk annál, hogy egyszerűen csak hallgatom a történeteit. Beismertem, hogy próbáltam több jelenlétet és életet vinni a terápiába, és hogy ez nem működött nála.
Ettől megnyugodott, hiszen talán életében először valaki elismerte saját részét a kapcsolat szétesésében. Ebben az értelemben a gyógyulás a tapasztalatból származott, és az eredmény az volt, hogy a kliens egy része megerősödött.
Azonban még így is rengeteg munka várt ránk…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

© Lifeworks 2012

Contact: admin@learngestalt.com

Who is this blog for?

These case examples are for therapists, students and those working in the helping professions. The purpose is to show how the Gestalt approach works in practice, linking theory with clinical challenges.

Because this is aimed at a professional audience, the blog is available by subscription. Please enter your email address to receive free blog updates every time a new entry is added.

Gestalt therapy sessions

For personal therapy with me: www.qualityonlinetherapy.com

Enter your email address:

Delivered by FeedBurner

© Lifeworks 2012

Contact: admin@learngestalt.com

Nyelvek:

HOME

Informed Consent & Rates

PROFESSIONAL TRAINING

Gestalt Therapy Defined

PROFESSIONAL SERVICES

PAYMENTS

OTHER STUFF

Links

Book:Advice for Men about Women

BLOGS

• English

Bahasa

Čeština

Deutsch

Español

Français

Greek ελληνικά

Hindi हिंदी

Magyar

Melayu

Italiano

Korean한국의

Polski

Português

Română

Russian Русский

Serbian српски

Chinese 中文

Japanese 日本語

Arabic العربية

English Bahasa Čeština Deutsch Español Filipino Français ελληνικά हिंदी Magyar Melayu Italiano 한국의 Polski Português Română Русский српски 中文 日本語 العربية

If you are interested in following my travels/adventures in the course of my teaching work around the world, feel free to follow my Facebook Page!

Can you translate into Hungarian? I am looking for volunteers who would like to continue to make this translation available. Please contact me if you would like to contribute.

Interested in Gestalt Therapy training?

Contact us?

vinaysmile

This Gestalt therapy blog is translated into multiple languages. You are welcome to subscribe

logosm1

Links

Career Decision Coaching

Here

and here

Lifeworks

Gestalt training and much more

http://www.depth.net.au

For Men

Here is a dedicated site for my book Understanding the Woman in Your Life

http://www.manlovesawoman.com

The Unvirtues

A site dedicated to this novel approach to the dynamics of self interest in relationship

http://www.unvirtues.com

Learn Gestalt

A site with Gestalt training professional development videos, available for CE points

http://www.learngestalt.com

We help people live more authentically

Want more? See the Archives column here

Gestalt therapy demonstration sessions

Touching pain and anger: https://youtu.be/3r-lsBhfzqY (40m)

Permission to feel: https://youtu.be/2rSNpLBAqj0 (54m)

Marriage after 50: https://youtu.be/JRb1mhmtIVQ (1h 17m)

Serafina - Angel wings: https://youtu.be/iY_FeviFRGQ (45m)

Barb Wire Tattoo: https://youtu.be/WlA9Xfgv6NM (37m)

A natural empath; vibrating with joy: https://youtu.be/tZCHRUrjJ7Y (39m)

Dealing with a metal spider: https://youtu.be/3Z9905IhYBA (51m)

Interactive group: https://youtu.be/G0DVb81X2tY (1h 57m)