lifeworksgestaltl1

2014. október 23., csütörtök

Case #23 - Az alkoholista apa

Marynek "problémái voltak az apjával"
Elöször egy rövid kapcsolatteremtésssel kezdtünk.  Elmodnta az eddigi benyomásom róla-lelkes, nyitott, és az érzelmi visszahatása rám meleg.
Megkérdeztem az benyomását rólam. Nyugodtnak érzi magát, barátságosnak hisz.
Érdeklődtem mik a külömbségek és hasonlóságok, köztem és az apja között.
A külömbségek: az apja kritizálja mennyi pénzt költ, időnként sokat iszik, és emiatt Mary angódik, mondja.
A hasonlóságok: támogatja és bíztatja.
Arról is beszámól, hogy az édesanyja megbízik benne, panaszkodik neki az apjáról, és a sérelmek vele szemben.
Megkértem, hogy azonosítsa a sérelmeket a testében. Szorultság a mellkasában, feszültség a nyakában és a hátában, feszülés a hasában. Egy kis időt az ebbe való légzéssel töltöttünk.
Aztán átvetíttem magam mintha én lennék az apja, elképzeltem vajon mit mondana.
Az apját játszva azt mondtam:
-"Azt akarom, hogy lépj vissza, a döntések amiket az életemben hozok, az én döntéseim, a saját életedel kell foglalkoznod"
-"Azt akarom, hogy értsd meg az édesanyád és én majd megoldjuk a problémáinkat a saját módunkon, kérlek ne angódj a mi kapcsolatunkon."
-"Ha az édesanyád neked panaszkodik rólam, azt akarom, hogy húzodj vissza, és mond el neki, hogy nem akarod hallani"
Minden kijelentés után megkérdeztem mit érez, arról számolt be, hogy megkönnyebbült.
A végén arra kértem, hogy lélegezzen be mélyen a szabadon bocsátás és enyhülés, megkönnyebülés érzésébe.
Egy másik problémát akart felhozni vele kapcsolatban , de megkértem, hogy álljon meg és csak érezze a megkönnyebülést egy darabig.
-
Ebben a folymatban konkrétan a kapcsolati alapon kezdtem, mivel tudtam, hogy a probléma az apjá, és fel akartam fedezni a módokat amikben én is olyan helyzetben voltam.  Ezzel könnyen elmozdulhattam és meglátthattam mi a problémája, és hogy én szintén megéleme ezeket.
A külömbségek és hasnolóságok segítettek meghatározni a mi kapcsolatunkat, és elválasztani őt tölem, de ugyanakkor egy közös pontot is adott, és kulcsot a kölcsönösség kialakításához köztünk.
Egyértelmüen a családi rendszer szülővé teszi Maryt, és ez egészségtelen.
Ezért az apja helyzetét elképzelve, tudok neki üzenetet küldeni erről, ami sokkal valószínübb, hogy nyomot hagy benne. Ez hasonló egy családi konstelláció nyilatkozathoz.
Nyilvánvalóan vannak problémák az alkohollal, de nem tudunk mindent egyszerre megoldani, és a legtisztább dolog, hogy abba kell hagynia az apja megmentését. Ezért tőle hallva az egzisztenciális felelősségvállalás üzenetét segíthet neki hátrahúzodni és a saját szükségleteire öszpontosítani.
A megkönnyebülés egy jelzése volt annak, hogy jó úton járunk. A kezdeti szomatikus ellenőrzés biztosította az alapállapotot meglétét, és a változások nyomon követehetőségét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

© Lifeworks 2012

Contact: admin@learngestalt.com

Who is this blog for?

These case examples are for therapists, students and those working in the helping professions. The purpose is to show how the Gestalt approach works in practice, linking theory with clinical challenges.

Because this is aimed at a professional audience, the blog is available by subscription. Please enter your email address to receive free blog updates every time a new entry is added.

Gestalt therapy sessions

For personal therapy with me: www.qualityonlinetherapy.com

Enter your email address:

Delivered by FeedBurner

© Lifeworks 2012

Contact: admin@learngestalt.com

Nyelvek:

HOME

Informed Consent & Rates

PROFESSIONAL TRAINING

Gestalt Therapy Defined

PROFESSIONAL SERVICES

PAYMENTS

OTHER STUFF

Links

Book:Advice for Men about Women

BLOGS

• English

Bahasa

Čeština

Deutsch

Español

Français

Greek ελληνικά

Hindi हिंदी

Magyar

Melayu

Italiano

Korean한국의

Polski

Português

Română

Russian Русский

Serbian српски

Chinese 中文

Japanese 日本語

Arabic العربية

English Bahasa Čeština Deutsch Español Filipino Français ελληνικά हिंदी Magyar Melayu Italiano 한국의 Polski Português Română Русский српски 中文 日本語 العربية

If you are interested in following my travels/adventures in the course of my teaching work around the world, feel free to follow my Facebook Page!

Can you translate into Hungarian? I am looking for volunteers who would like to continue to make this translation available. Please contact me if you would like to contribute.

Interested in Gestalt Therapy training?

Contact us?

vinaysmile

This Gestalt therapy blog is translated into multiple languages. You are welcome to subscribe

logosm1

Links

Career Decision Coaching

Here

and here

Lifeworks

Gestalt training and much more

http://www.depth.net.au

For Men

Here is a dedicated site for my book Understanding the Woman in Your Life

http://www.manlovesawoman.com

The Unvirtues

A site dedicated to this novel approach to the dynamics of self interest in relationship

http://www.unvirtues.com

Learn Gestalt

A site with Gestalt training professional development videos, available for CE points

http://www.learngestalt.com

We help people live more authentically

Want more? See the Archives column here

Gestalt therapy demonstration sessions

Touching pain and anger: https://youtu.be/3r-lsBhfzqY (40m)

Permission to feel: https://youtu.be/2rSNpLBAqj0 (54m)

Marriage after 50: https://youtu.be/JRb1mhmtIVQ (1h 17m)

Serafina - Angel wings: https://youtu.be/iY_FeviFRGQ (45m)

Barb Wire Tattoo: https://youtu.be/WlA9Xfgv6NM (37m)

A natural empath; vibrating with joy: https://youtu.be/tZCHRUrjJ7Y (39m)

Dealing with a metal spider: https://youtu.be/3Z9905IhYBA (51m)

Interactive group: https://youtu.be/G0DVb81X2tY (1h 57m)