Megkértem, hogy beszéljen mintha ő lenne a fedél "Én egy fagyott fedél vagyok". Mondta és a "szélek" leszorításáról kezdett beszélni.
Megkértem legyen a szélei a fedélnek. "Én vagyok a szél..." ezután más szempontokból is leírta a széleket.
Megkértem, hogy az egyik kezét rakja oda, ahol a fagyott fedél van, és a másikat ahol a szél van (az oldalán). Aztán lélegezzen ezekre a helyekre. Ez intenzívvé tette az érzéseit. A lábai elkezdtek remegni, bíztattam.
Rengeteg szomorúságot érzett, sírt. De nem tudott semmit kiadni magából.
Megkértem, hogy mozgassa az ujjait. Nehéznek találta ezt, és csak az egyik lábán tudta csinálni. Egy idő után segítettem neki, hogy képes legyen a másik lábán is mozgatni az ujjakat.
Elkezdett büfögni, sokszor. Azt mondta ez ismerős neki.
Büfögés a szomatikus értelemben egy kiváló szabadon bocsátás, és a kezdeti mozgása az előadás felé.
Egész biztos, hogy érezte a feltörekvő energiáját, de nem voltak még szavai. Szóval bíztattam a szomatikus szabadon bocsátásra, és fokozatosan képes volt néhány szóba összefoglalni az érzéseit. Megkértem, hogy konkrétan mondja, mintha aki bántotta,itt lenne.
Ez a befejezése volt egy csomó fájdalomnak,amit csöndben viselt sok-sok éven át.
Azzal, hogy megkértem fejjeze ki az érzéseit metaforákkal (fedél, szél) konkrétan tudtunk velük dolgozni. Azzal a kéréssel , hogy birtokolja őket, öszpontosítottuk a tudatát, ami ezelőtt zagyva és hatályon kívül helyezett volt-természetesen senki sem akar fájdalmat érezni.
Azzal, hogy támogattuk abban, hogy megmaradjon az energiával és érzésekkel a testében, teljesen kiiktattuk a gondolkodási folyamatát, és lehetővé tettük azt , hogy a természetes kibontakozás forduljon elő. Ha a testi folyamatokkal maradsz, mindig ez történik, mivel a test mindig a gyógyulás irányába akar mozdulni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése