lifeworksgestaltl1

2015. március 5., csütörtök

Case #38 - A nő aki hibázott

Jemma kapcsolata kudarcba fulladt. Elrontott mindent-  5 alkalommal hibázott annál a cégnél aminek dolgozott, számítási hibákat vétett mások kárára egyfolytában. Sikertelennek érezte magát.
Amikor előhozakodott ezzel a kapcsolati problémával, óvatos voltam. Ömlesztve mesélte egyik történetet a másik után. Sírt és teljesen összeomlott, láttam magam előtt, hogy ez órákon keresztül tarthat anélkül, hogy előrébb lépnénk. Közben említette, hogy a probléma gyökere összefüggésben van, azzal, hogy elköltözött a szüleitől. Haragudott rájuk, gyanúsnak találta az apja motivációját.  Tisztán látszott, hogy reménytelen bármilyen segítő szándék, és ez a reménytelenség elvette az étvágyamat. Rám ez ellentétesen hatott, vissza akartam rántani.
Tudtam, hogy egyenesen  a szíve közepébe kell hatolnom, beleértve saját magamat is. Mondtam neki, - foglalkozzunk a problémával, most ez van – hibáztál velem együtt- de ez a stílusod ez rám is hatással van. Biccentett a fejével, meg tudja érteni, hogy ez volt a reakcióm, hasonlót már tapasztalt ő is.
Az első lépés, ahhoz az emberhez aki rálépett egy önpusztító útra, az ha egyenesen visszahozzuk őt a jelenbe, ahelyett hogy  a történeteit hallgatnánk. A legjobb módja ennek, ha felhívjuk a figyelmet arra, milyen pozitív hatása lehet ennek a kapcsolatra vetítve.
Majd megkértem, játszom velem egy kis játékot.  Arra kértem, próbálja meg kitalálni, hogyan hatott rám, az a hiba amit velem szembe elkövetett, majd a második után elmondom neki, hogy eltalálta-e vagy sem.
Elsőre azt gondolta türelmes lehettem-  majd mondtam neki nem így volt.Másodjára azt gondolta együttérző voltam- Ez sem jó válasz.
Elmondtam neki, hogy ingerültséget éreztem felé.  Most azt kértem, hogy találja ki, milyen lehetett számomra ez az érzés.  Először azt gondolta, hogy nyomasztott ez az érzés.  Erre azt válaszoltam ez csak az igazság egy kis része. Arra gondolt, hogy ezt a hasamban és mellkasomban éreztem.
Ezek után, elmondtam neki, hogy valójában dühöt éreztem felé, amely érzés olyan volt mintha a mellkasomat feszítené belülről.  
Megkértem, hogy próbálja ki ő is milyen, mert ki akartam rántani az önsajnálat mocsarából, ami tévútra vezet. Azt akartam ezzel, a szituációval elérni, hogy lássa azt nem csak ő az egyetlen  aki szenved.  Ez szintén szörnyű volt számomra.  Majd azt kértem tőle, hogy csinálja tovább – ahogy az tisztán látszott hogy paranoiás ( apjával együtt) – ezt a „kitalálós játékot  határozottan, megadva ezzel az esélyt, hogy kijavítsa a hibákat ahelyett hogy elszigetelné az ilyen kitöréseit.
Következő lépésben, felvetettem, hogy cseréljünk helyet. Felcseréltük, a szerepeket, szomorú voltam,  sikertelennek éreztem magam  ő viszont  ideges.   
A játék közben megjegyezte, hogy úgy viselkedett mint a szülei – ordított, kritizált, degradált, kioktatott, nyomás alatt tartott hogy csináljam meg.
Ez ismét hasznosnak bizonyult. Ez kimozdította a polaritásának egy maghatározó részéből, ezáltal nagyobb tapasztalatot szerzett arról, hogy mi folyt körülötte.
Majd mondtam neki egy metaforát a toborzás szóra – ez pont olyan mintha ő egy olyan munkára kéne fel engem, ahol az lenne a dolgom, hogy legyek vele szemben ingerült, és ezt olyan sikeresen teszem meg egy percen belül, hogy én is ideges leszek tőle.  Ismét rámutattam, arra hogy bizonyos szinten belegyeztem, hogy a játékban a túloldalon legyek. amibe az én szadista énem beleegyezett.
Elmagyaráztam, hogy ez két személy játéka.  Elmondta, hogy éppenséggel, a játék alatt amíg az „ideges szerepében volt, az emlékeztette arra a nyomásra amit anno a nagyszülők felől érzett.
A tények alapján,  ez volt ahogyan ő kezelte a dolgait.
Újabb metaforát mondtam:  Kézírás, és a küzdő játékos.  Reprodukálta az írásait, az élete eddigi összes területével kapcsolatban. Ez adott egy keretet annak, mi történt eddig, ahelyett hogy egyéni feltételeket szabna ( az ő problémáival) és rámutatott az ő megrögzötten és engesztelhetetlenül ismétlődő, természetes tapasztalatának, és más körülötte lévő ügyekkel kapcsolatos folyamatára.
Majd, meghívtam, hogy válasszon bármilyen ismert játékot, olyan karakterrel ami számára ismerős,    és hasonlít az ő valódi életében betöltött karakterre. Erre ő egy olyan különös drámát írt körbe ahol a karakterek pontosan visszaadták az egész eddigi folyamatot ami még eddig felfedezetlen volt.
Majd kértem tőle, egy példát egy másik történetből-  filmből, színházi darabból ahol egy másik jelenet van.  Itt már távolabbról más szemszögből figyeltem a dolgokat.  Harry Potterre esett a választása, majd megkérdeztem melyik karakter szeretne lenni- erre ő azt válaszolta, hogy Harry.
Ezután azt kértem tőle, hogy Harry szemével nézzen rám. Erre azért volt szükség, hogy felállítsa az egész áldozati jelenetet az ő saját szemszögével- Erre különös tekintettel nézett rám.
Belement a kísérletbe, és ahogy felfedeztük Harry Potter filmbéli természetét – képtelenség megölni stb elkezdett olyan enyhe érzéseket táplálni maga felé mint  Harrynek a filmbéli természete.
Változást érzett a személyiségében.,a dolog másik végéről nézve mást tapasztaltam vele kapcsolatban.
Ahhoz, hogy ezen a folyamaton tovább tudjunk lépni, szüksége van tőlem arra, hogy jelen legyek vele, becsületes legyek minden helyzetben. Kapcsolatokkal dolgoztam, különböző tapasztalatokat szereztem, az utolsó az  amely „ földindulás volth- de szükséges volt minden amivel ez korábban járt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

© Lifeworks 2012

Contact: admin@learngestalt.com

Who is this blog for?

These case examples are for therapists, students and those working in the helping professions. The purpose is to show how the Gestalt approach works in practice, linking theory with clinical challenges.

Because this is aimed at a professional audience, the blog is available by subscription. Please enter your email address to receive free blog updates every time a new entry is added.

Gestalt therapy sessions

For personal therapy with me: www.qualityonlinetherapy.com

Enter your email address:

Delivered by FeedBurner

© Lifeworks 2012

Contact: admin@learngestalt.com

Nyelvek:

HOME

Informed Consent & Rates

PROFESSIONAL TRAINING

Gestalt Therapy Defined

PROFESSIONAL SERVICES

PAYMENTS

OTHER STUFF

Links

Book:Advice for Men about Women

BLOGS

• English

Bahasa

Čeština

Deutsch

Español

Français

Greek ελληνικά

Hindi हिंदी

Magyar

Melayu

Italiano

Korean한국의

Polski

Português

Română

Russian Русский

Serbian српски

Chinese 中文

Japanese 日本語

Arabic العربية

English Bahasa Čeština Deutsch Español Filipino Français ελληνικά हिंदी Magyar Melayu Italiano 한국의 Polski Português Română Русский српски 中文 日本語 العربية

If you are interested in following my travels/adventures in the course of my teaching work around the world, feel free to follow my Facebook Page!

Can you translate into Hungarian? I am looking for volunteers who would like to continue to make this translation available. Please contact me if you would like to contribute.

Interested in Gestalt Therapy training?

Contact us?

vinaysmile

This Gestalt therapy blog is translated into multiple languages. You are welcome to subscribe

logosm1

Links

Career Decision Coaching

Here

and here

Lifeworks

Gestalt training and much more

http://www.depth.net.au

For Men

Here is a dedicated site for my book Understanding the Woman in Your Life

http://www.manlovesawoman.com

The Unvirtues

A site dedicated to this novel approach to the dynamics of self interest in relationship

http://www.unvirtues.com

Learn Gestalt

A site with Gestalt training professional development videos, available for CE points

http://www.learngestalt.com

We help people live more authentically

Want more? See the Archives column here

Gestalt therapy demonstration sessions

Touching pain and anger: https://youtu.be/3r-lsBhfzqY (40m)

Permission to feel: https://youtu.be/2rSNpLBAqj0 (54m)

Marriage after 50: https://youtu.be/JRb1mhmtIVQ (1h 17m)

Serafina - Angel wings: https://youtu.be/iY_FeviFRGQ (45m)

Barb Wire Tattoo: https://youtu.be/WlA9Xfgv6NM (37m)

A natural empath; vibrating with joy: https://youtu.be/tZCHRUrjJ7Y (39m)

Dealing with a metal spider: https://youtu.be/3Z9905IhYBA (51m)

Interactive group: https://youtu.be/G0DVb81X2tY (1h 57m)