Case #53 -

Tom már évek óta túl gyakran és túl sokat ivott. Néha abbahagyta, néha pedig ismét elkezdte az ivást.
Abby nem volt boldog, és egyre többször hangot adott annak, hogy a dolgoknak változniuk kell. A gond az volt, hogy ők igenis változtak: Tom abbahagyta az ivást, és egy ideig a kapcsolatuk is javult, de aztán valahogy az egész kezdődött elölről.
Abby egy jól működő párkapcsolatot akart – lelki kapcsolatot, érintkezést, őszinteséget. Már régóta együtt voltak, és nem akart csak úgy kilépni ebből a kapcsolatból. A civakodások nem vezettek eredményre, de úgysem mehetett már tovább, ahogy eddig ment. Abby nagyon ideges és feszült volt. Úgy látszott, Tom képtelen alkalmazkodni azokhoz a változásokhoz, amelyekre Abbynek ténylegesen szüksége volt. Egyre inkább olyanná vált.
Kétségtelenül Tomnak problémái voltak az alkohollal. Nyilvánvaló volt, hogy nem tudott mértéket tartani. Az is világossá vált, hogy az erre irányuló erőfeszítései is csak rövid ideig – néha akár hat hónapig is – tartottak, és azután megint elkezdett inni.
Úgy tűnt, Abby minden tőle telhetőt megtett: egyértelművé tette álláspontját, megszabta a határokat, és kezelésre is elment, hogy segítsen.
Egy bizonyos nézőpontból nézve a függőség nem a személyben van jelen, hanem a családban vagy a párkapcsolatban, és több mint egy ember tartja fent – habár ebben az esetben úgy látszott, mintha Abby minden tőle telhetőt megtenne, hogy változtathasson a helyzeten. Számára nem volt világos, mekkora része van ebben: úgy tűnt, hogy semmi mást nem akar, csak egy függőségektől mentes párkapcsolatot.
Abby apja ellenőrző és kétkedő ember volt, aki gyakran volt durva. A nevelését illető szükségletei süket fülekre találtak. Így aztán megtanult segítőkésznek lenni, hogy így próbáljon valamiféle elismerést kivívni.
Ezt nevezzük a Gestaltpszichológiában kreatív valóságteremtésnek. Annak idején még mindezeknek volt értelme, de most felnőttként Abby rájött, hogy egyre jobban és jobban beleragad a helyzetbe – a kreatív valóságteremtés már nem hozta meg az eredményt számára.
Ráébredt, hogy ez volt az oka, hogy nővér lett: így gondoskodhat másokról és mások szükségleteiről. Tommal is ezt csinálta.
Mint ahogy kifejtettük, Abby számára világossá vált, hogy segítőkészségében volt valami adakozás is. Ha ezt másokkal – férfiakkal –élné meg, akkor hasznos, kívánatos, elismert és fontos lenne.
És pontosan ugyanez volt Tommal is. A férfinak szüksége volt rá, és nagyon elkeseredne, ha Abbynek elfogyna a türelme és visszavonulna. Mivel Abby nem bírná nézni az elkeseredettségét, továbbra is mellette maradna.
A megoldás kulcsa az volt, amikor rájöttünk, hogy az ő segítőkészsége egyben egyfajta manipuláció is volt: „Ha hozok neked valamit, akkor szükséged lesz rám, és nem fogsz itt hagynih.
Ami lényeges volt, az az álláspont-változtatás: Abby képtelen volt világosabban látni Tom függőségi viselkedését és a saját ismétlődő manipulációját: adni, hogy kaphasson, vagy, ahogy a Gestaltban hívják: proflexió.
Ez egy példa arra, hogyan határozunk meg egy eltorzult határvonalat: úgy látszik, mintha ez egy adott dolog lenne, de tulajdonképpen van egy mögöttes indíték, így az adott helyzet feltételes, nem pedig feltétel nélküli.
A felismerés drámai hatással volt Abbyre: a férfi ivászatát most már nemcsak az ismerős mintára vezette vissza, hanem emellett egy másik mintára is, mégpedig az ő manipulatív viselkedésére.
A Gestaltban tudatosan működünk, nem csak „itt és mosth, hanem a saját életterületünkön az összes létező bonyolult szinten, különösen a rejtett viselkedésmintákban.
Ha mindezeket felszínre hozzuk, azzal megteremtjük annak a lehetőségét, hogy ezt a viselkedést – legyen bármi az előzménye – birtokoljuk, és ily módon – a Gestalt kifejezésével élve – felelősséget vállaljunk. Ez pedig felszabadító: több lehetőségünk adódik, amikor látjuk az egyén manipulatív viselkedését, ellenben amikor mások beleragadt/függési viselkedését látjuk, csupán reagálunk rá.

Case #52 - Bulizós csajok

Martinnak számos jelentõs kapcsolata volt az élete során. 50 évesen egy nagyon mély érzelmi kapcsolatban élt, de gyermekek nélkül.
Mindig is a bulis csajokhoz vonzódott. Végül annak ellenére, hogy keményen dolgozott a kapcsolatokon, mégsem tudta õket tartóssá tenni, egész a mostani kapcsolatáig.
Most boldog, bár jelenlegi partnere szeretett inni és jól érezni magát. Õ élvezte ezt, de néha úgy érezte, hogy kissé sok, és gyakran hamarabb ott akarta hagyni az összejövetelt, mint párja.
Így néha kissé többet ivott, mint amennyit akart.
Amikor olyan dolgokról van szó, mint az alkohol és a kapcsolati minták, jól tesszük ha a teljes képet nézzük. Amit mi terepnek hívunk a Gestaltnál. A családi együttállások esetében mindig ez a helyzet, de sok más mód is van arra, hogy ezzel az elemmel foglalkozzunk. Az egyéni terápia során néhány esetben erõs jelzést kapunk arra, hogy a nagyobb összefüggésekre figyeljünk oda.
Így a szüleirõl és nagyszüleirõl kérdeztem. A szülei nagyon is jól meg voltak. Az apai nagyanyja úgy tûnt nagyon kalandvágyó asszony volt az õ korában. Utazgatott és késõn házasodott meg. Népszerû volt a társaságban, de nem mindig volt teljességgel jelen anyaként. Tehát a szülõkkel kapcsolatos tapasztalatai inkább az apjához köthetõek, aki stabil volt számára.
Martin soha sem kötötte össze ezeket a dolgokat, de világossá vált számára vonzalma az olyan nõk iránt, akik élettel telik, de ingatagok.
A feladat ekkor az volt, hogy ezt áttegyük a jelenbe. Kiraktam egy széket, ami a bulis csajt jelképezte, és megkértem, hogy mélyedjen el az érzéseiben. Ezek vegyesek voltak: vonzódás, de fájdalom is a kapcsolatai során. Azt kérdeztem tõle, hogy mi kel életre benne, amikor egy ilyen nõvel ül szemben.
Számos dolog vált nyilvánvalóvá számára. Az izgatottsága, a haragja és az üresség érzése. Kértem, hogy határozza meg, hogy a teste mely részén érzi mindezt. Észrevett egy szorító érzést a mellkasában.
Elmondta, hogy pontosan ezt volt az amit érzett, amikor a párja túl sokat kezdett inni, egy fajta pánikot, vagy félelmet. Rendszerint ennél a pontnál zsémbelnek neki, vagy nem mondana semmit és bosszússá válna.
Így azt kértem õrizze meg ezt az érzést, és mondjon valamit a párjának, a székben ülve.
Ezt nagyon nehezen tudta megtenni, nagyon kényelmetlenül érzete magát, és szóvá is tette.
Aztán megkértem, hogy cseréljen, üljön a székbe, és válaszoljon, mintha a saját párja volna. Ebben a pozícióban lázadónak érezte magát, és nem akarta, hogy megmondják neki, hogy mit csináljon és azt mondta, hogy „Ha törõdnél velem, akkor szabadságot biztosítanál nekem, ahelyett hogy ellenõrizni próbálsz".
Ez valamennyire ismerõs volt Martinnak, már hallotta a párját hasonló dolgokat mondani.
Aztán megkértem, hogy üljön újra mellém, és arról a részérõl kérdeztem, amely lázadó volt. A Gestaltnál az ellentettség érdekel minket, különösen azok, amelyeket letagadnak és gyakran a partnerhez kapcsolnak.
Nem szokott hozzá hogy így gondolkodjon, mindig a párja volt az, aki a lázadó volt.
Megkérdeztem, hogy ha teljesen szabad lenne, melyek azok a dolgok, amiket megtenne, ha lázadó akarna lenni.
Ráébredt, hogy a munkahelyen mennyire próbált kijönni a túlzottan ellenõrzõ fõnökével és soha nem mondott semmit.
Így azt mondtam, tegye a fõnökét a székbe, és mondjon neki valami lázadó dolgot. Miközben ezt tett, sokkal szabadabb lett, és megkönnyebbült.
Ezt megismételtük más eseményekkel az életébõl, és minden alkalommal hatalmas megkönnyebbülést érzett attól, hogy valami lázadó dolgot fog mondani. Õ volt a közmondásban szereplõ jó fiú.

Sokkal erõsebbnek és alkalmasabbnak érezte magát.
Ez csak egy lépés volt a terápiák teljes sorában, de fényesen mutatja, hogy mily módon tudja a másokra kivetített egyéniségünk lekötni azokat az energiáinkat, melyek igazából nekünk lennének a segítségünkre, hogy nagyobb egyensúlyt és elevenséget találjunk, amelyek lényegében a Gestalt céljai.

Case #51 -

Lianne arról beszélt, hogy mennyire tele van félelemmel. Félt a csótányoktól, könnyen megijedt, néha éjszakánként nehezen tudott csak elaludni, mivel attól félt, hogy tolvajok, szellemek vagy „szörnyekh jönnek be az ablakon keresztül. Akkor is félt a szörnyektől, amikor csónakázni ment. Mindentől függetlenül, ez gyermeki állapotnak hangzott, ezért megkérdeztem tőle, hogy mi történt vele gyerekkorában, ami ennyire félénkké tette.
Azonnal egy olyan esetet említett, ami 6 éves korában történt vele. Egy fiú, aki nagyon jó barátja volt, megfulladt. Órákba telt, mire megtalálták. A kislány családjának házába vitték, és a fiú családja ragaszkodott hozzá, hogy az orvos édesapa megpróbálja újraéleszteni. Sikertelen volt.
Vihar volt aznap éjszaka, Lianne rémülettel telve ment aludni. Ezután rémálma volt, amelyben sikertelenül próbálta megmenteni a barátját. Miközben felnőtt, sokat gondolt a fiúra, és ez még mindig nagy fájdalommal töltötte el.
Így világossá vált, hogy ki is az a „szellemh, akitől fél.
Kihasználva a helyzet drámaiságát, a félelmének intenzitását és a lehetőséget arra, hogy egyszer s mindenkorra rendezzük a helyzetet, egy konfrontációs jellegű kísérletet javasoltam. Felajánlottam, hogy mellé állok, szemben a nyitott ablakkal, a csoport pedig mögötte áll támogatásként. Ezután hívnia kellene a fiatal halott barátja szellemét, hogy jelenjen meg előtte a szobában.   
Elfogadta, de közben remegett, mint a nyárfalevél. Hagytam, hogy rám támaszkodjon, szorosan átkaroltam, a csoport pedig közvetlen mögötte állt. Arra utasítottam, hogy beszéljen a „szellemhezh, mesélje el neki, hogy mit érez, min ment keresztül, és hogy mennyire hiányzik neki.
Így tett, bár nagyon nehéz volt. Azt mondta, hogy a fiúval akar lenni, a másik oldalon. Megkérdeztem tőle, hogy ő mit válaszolt erre, és azt mondta, hogy a fiú ezt nem akarja. Ezt nagyon fontos volt tudatosítani számára, még akkor is ha, maradt benne vágy a halál iránt, és hogy közel legyen a fiúhoz.
Így bátorítottam, hogy beszéljen még hozzá, ténylegesen mesélje el neki, hogy mit érez, és komolyan hallgassa meg a válaszát. Támogatnom kellett a félelmében, majd a szomorúságában. Arra utasítottam, hogy vegyen nagyon mély lélegzetet, egészen a gyomráig majd pedig lefelé egész lábáig. A Gestalt pszichológiában az önmagunkra való támaszkodás és a légzés elsajátításával dolgozunk, azért, hogy segítsünk az egyénnek, hogy teljes személyiségével átélje az élményt, és az érzelmeinek intenzitását. Gyakran abban az időben, amikor az esemény történik, főleg fiatalkorban, nincs ehhez megfelelő támogatás, ez a módszer pedig lehetőséget nyújt arra, hogy kapcsolatban lépjen az élménnyel, ami korábban nagy hatást gyakorolt rá, olyan módon, amely a jelenben már feldolgozható.
Nagyon nehéz volt Lianne számára, hogy jelen maradjon – az utóbbi 30 évet félelemben töltötte, és csak felületesen lélegzett, ami csak tovább növelte a szorongását. Ezért nagy erőfeszítésében került ennyire mélyen levegőt venni, sok támogatást és iránymutatást igényelt a részemről.
Némi idő elteltével nagyon megnyugodott, képes volt elengedni a szellemet, és teljesen magához térni. Sokkal többet érzett a testében, mint amire korábban képes volt visszaemlékezni és a félelem minden nyoma eltűnt belőle.

Case #50 -

Marc több dologról is beszélt, de egyik sem volt igazán lényeges. Munka tekintetében éppen átmeneti állapotban volt – azelőtt az apjával dolgozott, de azt otthagyta. Többféle területen próbálkozott, de egyikkel sem keresett elég jól. Három éve házas, épp gyermeket vállalni készültek. Mindenféle megjegyzéseket és megfigyeléseket tettem – például a szép folyékony beszédére.
Semmi sem tűnt ki igazán, mint egy igazi 'probléma', úgyhogy kérdeztem a házasságáról. Azt mondta, jól megvannak és boldogok együtt.
Ugyan ez általában egy jó indikátor, érdekelt, miből áll ez össze – érdekeltek a részletek. A Gestalt terápiában mindig az a cél, hogy elmozduljunk az általánosságoktól a személyes jellemzőkig, így teremtünk kontaktust.
Nagyon nehéz volt számára válaszolni. Kérdeztem az érzéseiről, de újból nehéznek találta a specifikus válaszadást.
Emiatt úgy döntöttem, a teljes kép hiánya ahhoz köthető, hogy az illető nehezen kerül összhangba a saját érzelmeivel.
Javasoltam egy kísérletet – menjen körbe a csoportban, nézzen rá egyenként az emberekre, és próbálja megfigyelni, hogy érzett amikor ránézett valakire.
Utána kerek, tiszta mondatokban mesélt nekem a tapasztalatairól. Nyilvánvaló volt tehát, hogy megvan benne a képesség arra, hogy azonosítsa önmagát egy kapcsolaton belül, valószínűleg csak bátorításra és támogató környezetre van szüksége – ezt ő is elismerte.
Így hát megkértem, formálja a mondatait eképpen: gAmikor rád nézek, úgy érzem ______h.
Ez elég egyszerűnek hangzik, de fontos, hogy valami egyszerűen végrehajtható dologgal kezdjünk, és mivel neki tudvalevőleg nehézségei voltak az érzelmei azonosításával, ez kézenfekvőnek tűnt. Egy lépést hátrálva hagyom, hogy ő mondja el a tapasztalatait másokról, közvetlenül nekik. A Gestalt terápia során mindig az összefüggések felől közelítünk.
Ezt megcsinálta több emberrel is, minden alkalommal nagyon tisztán fogalmazva. Ismét kiderült, hogy csak támogató környezetre volt szüksége ahol így fejezheti ki magát.
Eztuán egy párnát tettem ki a páciens feleségeként, és arra kértem, beszéljen hozzá hasonló formában mint az előbb: gAmikor látom ____ benned, úgy érzem ____h.
Ezt csinálta egy jó ideig, mindig tisztán fogalmazva. Ezt felismervén bátorítottam, megfigyelhető volt, hogy biztosan megvan benne a képesség arra, hogy azonosítsa és kommunikálja az érzelmeit. Arra gondoltam, talán gyakorolnia kéne ezt egy fenyegetésektől mentes környezetben, egyetértett velem.
Következőre megkértem, hogy csinálja ugyanezt az édesapjával.
Rámutattam, hogy a támogatás kérdése tűnik a legfontosabbnak ebben a helyzetben, és újra megkértem, hogy 'beszéljen a párnákhoz' -először a feleségéhez, utána az édesapjához- a következő formában: gAmikor ____ csinálod, úgy érzem ____ , és azt szeretném, hogy ____ támogass.h
Ez nagyon értékes volt számára, sok tartalmi részletet tisztáztunk, azt mondta, igazán megnyugodott a végére.
Ez egy jó példa volt egy nagyon visekledésorientált kísérletre, amelyben volt szó érzelmekről, kontaktusról, hitelességről és támogatásról. Ezekkel a fő elemekkel dolgozunk Gestalt során, és egy ilyen ülés nagyon értékes lehet miközben majdnem olyan, mint egy coaching folyamat.
Ahol megfelelőnek találjuk, ez az aspektus szintén beleillik a Gestalt megközelítésbe. A legfőbb dolog, hogy ez nem egy képlet, mindig a személyre alkalmazzuk attól függően, hogy pontosan milyen fajta kezelésre van szüksége éppen abban az időben.