lifeworksgestaltl1

2015. július 23., csütörtök

Case #55 - A kreatív űr

Bettina arról beszélt, hogy mennyire fél a férje halálától- történt már ilyen a családjában, egy jós azt mondta neki, hogy meg hallhat a férje, és késõig fenn volt minden nap.
Ahogy beszélgettünk világossá vált, hogy a probléma az, hogy elhanyagolja õt a férje- sokáig elmaradt a barátaival, ivott és szerencsejátékozott, amikor haza jött zajos volt  és tapintatlanul felkeltette Kevés idõt töltött a családdal és közös pénzbõl is veszített a szerencsejátékon.
Ez a házasságuk nagy részében így volt, több évtizede. Olyan családi rendszerekben ahol visszaélésszerû dolog megy egy ideje, újra felépített nézõpontja a dinamikának, általában kapcsolatba hozható a terület értelmével.
Ezen a ponton mérges volt de nagyon ritkán beszélgettek egymással.
Rámutattam, hogy a fájdalom mellett valószínûleg megkönnyebbülést is érez majd amikor meghal a férje. Egyetértett ezzel. A Gestaltban a pólusoknak mindkét oldala érdekel minket.
Megkérdeztem mit szeretne tõlem-azt mondta néhány tanácsot, hogy mit is csináljon.
Azt is elmondta, hogy az apja hasonlóan viselkedett- sokáig kimaradt éjszakánként, szerencsejátékozott. Ez egy területi meghatározás.
Tisztán láttam, hogy ez egy komoly, meggyökeresedett, és nagyon elerõtlenítõ helyzet.
A férje a  megbízott a sógornõjében, aki ezek után Bettinát kritizálta.
Amikor errõl beszélt, saját magát csipkedte. Szóval megkértem, hogy „csipkedje" a sógornõjét, és egy párnát raktam elé. Nagyon vonakodott, és erõsebben csipkedte önmagát. Egy kicsit rámenõs voltam- azt követeltem, hogy használja a párnát- rámutattam, hogy ez „csak egy párna" és nem lesz semmi következménye. Ez nehéz volt neki de megtette, belemélyesztve az ujjait a párnába. Ez az amit „visszaváltozásnak" hívunk a Gestaltban-azt csináljuk magunkkal amit  másokkal szeretnénk.
Szavakat is hívtam, de aztán bevallotta, hogy a férje másik testvére is beleavatkozott és kritizálta õt.
Ezért megállítottam a folyamatot. Az egész folyamat kiderítette a meggyökeresedett erõtlenséget, a támogatás hiányát, és a generációk közötti mintát, aminek a minõsége egy  kegyetlen kapcsolatnak. Ez valami olyan volt ami nem fog megoldódni azáltal, hogy sima utasításokat adok mint például „csak ne csináld ezt" És a támogatás mennyisége amire szükség van ahhoz, hogy kilépjen ebbõl hatalmasnak látszott,  és valótlan lett volna megpróbálni egy sima foglalkozás alatt- fontos, hogy észrevegyük a határainkat terapeutaként, és ne próbáljunk valami olyat csinálni ami hamis reményt kelt
Ezért a tudatosságát növeltem azzal, hogy a másik irányba mentem. Megkérdeztem, hogy gondolt-e már rá, hogy minden férfi önzõ, de õ úgy gondolta nem. Aztán megosztottam vele, hogy én úgy gondolom, a férfiak egy kicsit önzõek. Azt mondta, hogy  „hát hagytam, hogy megtörténjen". Ily módon felelõsséget vállalt anélkül, hogy nekem szembesítenem kellet volna.
Néztem és elmondtam, hogy látom milyen boldogtalan. Ez volt a találkozás nagy pillanata. Nem akartam, megpróbálni és megmenteni arról a helyrõl, vagy megjavítani bármit is- annyira mint amennyire természetesen egy másik életet kívántam neki.
Ott maradtam vele azon a helyen. Megneveztem amit láttam- egy olyan szituációt ami hasonló az édesanyja élményéhez. Egy évtizedek óta folyamatban lévõ  szituációt, ami egyre rosszabbá vált. Egy szituációt amibe megragadt annak ellenére, hogy volt némi pszichológiai ismerete.
Kiemelve a depresszív természetét a szituációnak egy mód arra, hogy ne bescsüljük alá azt.  Nem fûztem hozzá megjegyzéseket, nem ítélkeztem vagy adtam tanácsot, csak elismertem. Ily módon, látni tudtam és mellette tudtam maradni a dolgok valós állását figyelve.
Ezt a Gestaltban úgy hívjuk, hogy  " ülés a kreatív űrben"   Ez nem látszik kreatívnak, de ha csak ülünk akkor nem esünk el és nem futunk el és valami más is elõjöhet.
Azt mondta „igazából mi már nem beszélünk egymással és ez egy kis megnyugvást jelent" Megértettem és rámutattam, hogy tényszerûen a házasság már eleve halott volt. Szóval mi jön most?
Megkérdeztem, hogy milyen százalékban hiszi, hogy van bármi remény a változásra. Valami nagyon alacsony százalékra számítottam. Ha azt mondta volna nulla, azon kezdtem el volna vele dolgozni, hogy tud kilépni a kapcsolatból.
De meglepett azzal. Hogy 15%-ot mondott. Ez azt mutatta, hogy van rá esély, hogy a dolgok megváltozzanak.
Megkérdeztem mit kéne neki ehhez tenni-itt volt a lehetõség néhány lehetséges cselekedetre.
Azt mondta, hogy kereshet módokat arra, hogy boldogabb legyen. Ez jó volt- egy tárgyilagos megoldás amivel kezdeni lehetett.
Amikor azt kértem fejtse ki bõvebben azt mondta, hogy még többet összpontosíthat a gyerekekre, de rámutattam, hogy már most is ezt csinálja, hogy képes legyen ebben a házasságba élni.
Megnevezett még néhány másik módot is amivel boldogabbá tudja magát tenni. De még többet akartam tõle- néhány tárgyilagos cselekedetet amivel meg tudja változtatni a kapcsolatot.
Azt mondta, hogy a férje panaszkodott, hogy már nem csinál neki reggelit. Szóval a férje még biztosan hiányolt némi gondoskodást.
Szóval megkérdeztem mit szeretne cserébe   ha reggelit csinál a férjének mit  kérne érte Azt mondta, hogy idõt a családnak. Ez egy jó kezdetnek tûnt- nem túl intim, de valami másnak a jele. Megkérdeztem mondja el a pontos mennyiséget, és gyakoriságot. Aztán azt javasoltam, hogy felajánlhatja, hogy ugyan annyiszor készít neki reggelit.
Felvázoltam neki, ha egy új kapcsolatot akar építeni a hamuból, akkor az több évbe kerül és hatalmas mennyiségû támogatásra van szüksége a folyamat alatt.
A Gestaltban egy kis darab beépítésével is megelégszünk egyszerre.
Ebben az esetben, valami kialakult az űrből, és ezt mind õ csinálta, inkább mint, hogy az én cselekvésre való felszólításaim eredményezték volna. Az én „útmutatásom" az volt, hogy rámutattam elõször a „mi az „ aztán pedig, hogy segítsek neki feldolgozni a kialakulóban lévő gondolatokat amihez rendelkezett energiával.

2015. július 18., szombat

Case #54 - Isten és ördög összehozása

Angelica orvos volt, habár nem régen váltott hivatást. Volt egy gyereke és nagyon vágyott egy másikra is, de ugyanakkor nagyon félt is tõle. Amikor kapcsolatba kerültünk azt mondta, hogy tartott attól hogy milyennek tûnik fel az én szememben. Elmondtam neki, amit tulajdonképpen megfigyeltem rajta, ideértve az általa viselt gyönyörû karkötõt, amit a férjétõl kapott, ezáltal megteremtve egy kapcsolati alapot.
Nõgyógyászként dolgozott és a munkája részeként abortuszokat is végrehajtott. Akkoriban nem érzett ezzel kapcsolatban semmit, csak a munkáját végezte. De ugyanakkor nem igazán érzett örömet sem, amikor világra segített egy kisbabát, hiszen az is csak a munkája része volt.
Évekkel késõbb megkezdte a terápiát és kapcsolatot teremtett az érzéseivel. Ebbe bele tartozott az a felett érzett fájdalom is, hogy abortuszokat hajtott végre. Ennek nem volt köze semmilyen ideológiához vagy hithez, egyszerûen az érzelmi hatása volt annak, hogy több, mint egy évtizeden keresztül végzett abortuszokat.
Nem túl régen volt egy vetélése, amit büntetésként élt meg. Fejfájásra panaszkodott, de a teste többi része érzéketlen volt. Nagyon felkavaró volt számára errõl beszélni, sírva is fakadt. Javasoltam, hogy tartsunk szünetet. Amikor túl sok érzés tolul fel egy személyben, akkor bezárkózik. Tehát nem mindig jó megoldás csak úgy belevágni a terápiába. A szünet lehetõvé tette, hogy egy lépést hátralépjünk, és kapcsolatot alakítsak ki vele. Elmondtam neki, hogy hogyan láttam õt. Mélyen együtt éreztem vele és nem volt negatív véleményem róla. Ettõl kissé megnyugodott.
Megkérdeztem, hogy mit érez a méhében. Õ azt mondta, hogy feketét. Ismét túlságosan sok volt neki ez az intenzitás. Kezdett befele fordulni. Arra kértem, nézzen a szemembe, különben elzárkózik. Azt mondtam neki, hogy a karkötõ miatt arra gondoltam, hogy más színek is vannak ott. A karkötõn néhány fekete gyöngy, néhány kristály és egy gyönyörû rózsaszínû forma is volt. Azt mondtam, hogy a rózsaszín hasonló a méhe színeihez, doktorként ezt tudta, hogy igaz. Azáltal, hogy ezt tettem, megalapoztam benne valami sokkal szilárdabbat, mint a feketeség kivetülését, így az élet és a vér érzése felé vezettem.
Amíg beszéltünk, ökölbe szorította a kezét. Ezt megemlítettem neki. Az energiák kifejezésének kulcspontjaira felhívjuk a figyelmet, ezáltal segítünk nekik a felszínre kerülni.
Azt mondta, hogy haragot érzett. Ez a beszélgetésünk alatt számos alkalommal megtörtént. Ezt a Gestaltnál kibontakozó alaknak nevezzük, ami párhuzamosan van jelen a fennálló problémával. Erre lehet koncentrálni, vagy el lehet túlozni.
Elmondta, hogy úgy érzi, egy sötét helyen van és ki akar törni.
Tehát a harag annak a dinamikus energiának a megjelenése, amelyre szüksége van arra, hogy változtasson.
De csak párnák bokszolását javasolni nem feltétlenül az, amire egy ügyfélnek szüksége van.
Megkérdeztem, hogy kire mérges. Azt mondta, hogy saját magára.
Megkérdeztem, mit mondana magának. Azt mondta, hogy úgy érezte magát, mint az ördög és azzal folytatta, hogy azt mondta magának, hogy mennyire rossz ember, és hogy mennyire nem érdemli meg, hogy több gyereke legyen.
Ismét felajánlottam, hogy tartsunk szünetet, mivel ez elég fájdalmas dolog volt.
Kérdeztem, hogy van-e bármilyen lelki hite. Õ azt mondta, hogy nincs.
Rámutattam arra, hogy ha hisz az ördögben, akkor istennek is léteznie kell. Valamiféle megváltást kerestem ezen az ördögi helyen. Rámutattam az ellenpólusok természetére, amely a Gestalt féle megközelítés része a szentség felé.
Ezzel egyetértett. Így megkértem õt, hogy válasszon két tárgyat, amely az ördögöt és istent jelképezi.
Fogta az ördögöt, de aztán az isten szimbólum mellé helyezte. Azt mondta, hogy az isten alszik és fel akarja ébreszteni. Csapkodta a padlót, de az folyton felborult. Õ azt akarta, hogy magában megálljon. Így közbeléptem, mint az isteni erõ és felállítottam.
Megkértem õt, hogy legyen elfogadóbb az isten alakkal. Hirtelen fáradtnak érezte magát. Tehát azt javasoltam, hogy aludjon egy kicsit. Ahogy nekem dõlt, azt mondtam, hogy amikor felkel, tudni fogja érezni a méhébõl áramló életerõt.
Néhány percig pihent, aztán kinyitotta a szemét. Tényleg képes volt elfogadni az élet áldását az isten szimbólumtól. A testében melegséget és a méhében egy fajta jó érzést érzett. Aztán az ördögöt az isten mögé helyezte, mely az elfogadás tökéletes szimbóluma volt. Megértette, hogy az ördögi erõben van egy bizonyos erõ, amit használni tudott.
A Gestaltnál mindig meg akarjuk testesíteni az elvont dolgokat, és ebben az esetben ez a kettõsség volt. Neki a megfelelõ támogatásra volt szüksége, és így el tudta érni a célt, az egységet.

2015. július 9., csütörtök

Case #53 -

Tom már évek óta túl gyakran és túl sokat ivott. Néha abbahagyta, néha pedig ismét elkezdte az ivást.
Abby nem volt boldog, és egyre többször hangot adott annak, hogy a dolgoknak változniuk kell. A gond az volt, hogy ők igenis változtak: Tom abbahagyta az ivást, és egy ideig a kapcsolatuk is javult, de aztán valahogy az egész kezdődött elölről.
Abby egy jól működő párkapcsolatot akart – lelki kapcsolatot, érintkezést, őszinteséget. Már régóta együtt voltak, és nem akart csak úgy kilépni ebből a kapcsolatból. A civakodások nem vezettek eredményre, de úgysem mehetett már tovább, ahogy eddig ment. Abby nagyon ideges és feszült volt. Úgy látszott, Tom képtelen alkalmazkodni azokhoz a változásokhoz, amelyekre Abbynek ténylegesen szüksége volt. Egyre inkább olyanná vált.
Kétségtelenül Tomnak problémái voltak az alkohollal. Nyilvánvaló volt, hogy nem tudott mértéket tartani. Az is világossá vált, hogy az erre irányuló erőfeszítései is csak rövid ideig – néha akár hat hónapig is – tartottak, és azután megint elkezdett inni.
Úgy tűnt, Abby minden tőle telhetőt megtett: egyértelművé tette álláspontját, megszabta a határokat, és kezelésre is elment, hogy segítsen.
Egy bizonyos nézőpontból nézve a függőség nem a személyben van jelen, hanem a családban vagy a párkapcsolatban, és több mint egy ember tartja fent – habár ebben az esetben úgy látszott, mintha Abby minden tőle telhetőt megtenne, hogy változtathasson a helyzeten. Számára nem volt világos, mekkora része van ebben: úgy tűnt, hogy semmi mást nem akar, csak egy függőségektől mentes párkapcsolatot.
Abby apja ellenőrző és kétkedő ember volt, aki gyakran volt durva. A nevelését illető szükségletei süket fülekre találtak. Így aztán megtanult segítőkésznek lenni, hogy így próbáljon valamiféle elismerést kivívni.
Ezt nevezzük a Gestaltpszichológiában kreatív valóságteremtésnek. Annak idején még mindezeknek volt értelme, de most felnőttként Abby rájött, hogy egyre jobban és jobban beleragad a helyzetbe – a kreatív valóságteremtés már nem hozta meg az eredményt számára.
Ráébredt, hogy ez volt az oka, hogy nővér lett: így gondoskodhat másokról és mások szükségleteiről. Tommal is ezt csinálta.
Mint ahogy kifejtettük, Abby számára világossá vált, hogy segítőkészségében volt valami adakozás is. Ha ezt másokkal – férfiakkal –élné meg, akkor hasznos, kívánatos, elismert és fontos lenne.
És pontosan ugyanez volt Tommal is. A férfinak szüksége volt rá, és nagyon elkeseredne, ha Abbynek elfogyna a türelme és visszavonulna. Mivel Abby nem bírná nézni az elkeseredettségét, továbbra is mellette maradna.
A megoldás kulcsa az volt, amikor rájöttünk, hogy az ő segítőkészsége egyben egyfajta manipuláció is volt: „Ha hozok neked valamit, akkor szükséged lesz rám, és nem fogsz itt hagynih.
Ami lényeges volt, az az álláspont-változtatás: Abby képtelen volt világosabban látni Tom függőségi viselkedését és a saját ismétlődő manipulációját: adni, hogy kaphasson, vagy, ahogy a Gestaltban hívják: proflexió.
Ez egy példa arra, hogyan határozunk meg egy eltorzult határvonalat: úgy látszik, mintha ez egy adott dolog lenne, de tulajdonképpen van egy mögöttes indíték, így az adott helyzet feltételes, nem pedig feltétel nélküli.
A felismerés drámai hatással volt Abbyre: a férfi ivászatát most már nemcsak az ismerős mintára vezette vissza, hanem emellett egy másik mintára is, mégpedig az ő manipulatív viselkedésére.
A Gestaltban tudatosan működünk, nem csak „itt és mosth, hanem a saját életterületünkön az összes létező bonyolult szinten, különösen a rejtett viselkedésmintákban.
Ha mindezeket felszínre hozzuk, azzal megteremtjük annak a lehetőségét, hogy ezt a viselkedést – legyen bármi az előzménye – birtokoljuk, és ily módon – a Gestalt kifejezésével élve – felelősséget vállaljunk. Ez pedig felszabadító: több lehetőségünk adódik, amikor látjuk az egyén manipulatív viselkedését, ellenben amikor mások beleragadt/függési viselkedését látjuk, csupán reagálunk rá.

© Lifeworks 2012

Contact: admin@learngestalt.com

Who is this blog for?

These case examples are for therapists, students and those working in the helping professions. The purpose is to show how the Gestalt approach works in practice, linking theory with clinical challenges.

Because this is aimed at a professional audience, the blog is available by subscription. Please enter your email address to receive free blog updates every time a new entry is added.

Gestalt therapy sessions

For personal therapy with me: www.qualityonlinetherapy.com

Enter your email address:

Delivered by FeedBurner

© Lifeworks 2012

Contact: admin@learngestalt.com

Nyelvek:

HOME

Informed Consent & Rates

PROFESSIONAL TRAINING

Gestalt Therapy Defined

PROFESSIONAL SERVICES

PAYMENTS

OTHER STUFF

Links

Book:Advice for Men about Women

BLOGS

• English

Bahasa

Čeština

Deutsch

Español

Français

Greek ελληνικά

Hindi हिंदी

Magyar

Melayu

Italiano

Korean한국의

Polski

Português

Română

Russian Русский

Serbian српски

Chinese 中文

Japanese 日本語

Arabic العربية

English Bahasa Čeština Deutsch Español Filipino Français ελληνικά हिंदी Magyar Melayu Italiano 한국의 Polski Português Română Русский српски 中文 日本語 العربية

If you are interested in following my travels/adventures in the course of my teaching work around the world, feel free to follow my Facebook Page!

Can you translate into Hungarian? I am looking for volunteers who would like to continue to make this translation available. Please contact me if you would like to contribute.

Interested in Gestalt Therapy training?

Contact us?

vinaysmile

This Gestalt therapy blog is translated into multiple languages. You are welcome to subscribe

logosm1

Links

Career Decision Coaching

Here

and here

Lifeworks

Gestalt training and much more

http://www.depth.net.au

For Men

Here is a dedicated site for my book Understanding the Woman in Your Life

http://www.manlovesawoman.com

The Unvirtues

A site dedicated to this novel approach to the dynamics of self interest in relationship

http://www.unvirtues.com

Learn Gestalt

A site with Gestalt training professional development videos, available for CE points

http://www.learngestalt.com

We help people live more authentically

Want more? See the Archives column here

Gestalt therapy demonstration sessions

Touching pain and anger: https://youtu.be/3r-lsBhfzqY (40m)

Permission to feel: https://youtu.be/2rSNpLBAqj0 (54m)

Marriage after 50: https://youtu.be/JRb1mhmtIVQ (1h 17m)

Serafina - Angel wings: https://youtu.be/iY_FeviFRGQ (45m)

Barb Wire Tattoo: https://youtu.be/WlA9Xfgv6NM (37m)

A natural empath; vibrating with joy: https://youtu.be/tZCHRUrjJ7Y (39m)

Dealing with a metal spider: https://youtu.be/3Z9905IhYBA (51m)

Interactive group: https://youtu.be/G0DVb81X2tY (1h 57m)