Case #85 - Az üres úszómedence

Danielle igen megrázó történetet osztott meg velem. Mind a férje, mind maga tanárok, együtt utazva tanítottak angol nyelvet szerte a világban. Még az egyetemen találkoztak, és úgy tûnt, hogy nagyon közel állnak egymáshoz, mindketten kreatívak, spirituális érdeklõdésûek és fogékonyak a mûvészetekre.
A férje egyszer Franciaországba utazott egy mûvészeti kiállításra. Azonban nem tért vissza onnan. Úgy döntött, hogy illegális személyként ott marad. Tette mindezt úgy, hogy nem vitatta meg felesésével, nem figyelmeztette õt.
Mindez nagyon csalódást keltõ volt a nõ számára. A dolgok az idõ elteltével sem változtak. A férfi nem hívta feleségét, hogy csatlakozzon hozzá, bár néha hazatért látogatóba. A kommunikációjuk minden alkalommal gyatra volt, Danielle továbbra is megbántottnak érezte magát.
Úgy érezte, mintha az egész élete „fel lenne függesztve", önbizalma nem volt ahhoz, hogy váltson, ugyanakkor a fennálló helyzetet sem tudta megoldani.
Bizonyos idõ elteltével megtudta, hogy férje az elõzõ évben meghalt Franciaországban. Ez még jobban összetörte Danielle-t. Arra is rádöbbent, hogy a válás folyamata rendkívül bonyolulttá vált, és parkoló pályára is került.
Danielle úgy írta le életét, mint egy épületet, amelynek az alapjai omlottak össze, és mindössze egy halom kõtörmelék maradt utána.
A következõ 6 évet az élete újbóli összerakásával töltötte, kockáról kockára. Fogékonnyá vált a spirituális gyakorlatok és a filozófia, a személyes fejlõdés iránt, és sok idõt és energiát ölt abba, hogy a trauma után újraépítse önmagát.
Mostanra újra biztos lábakon állt, de problémát jelentett számára az, hogy új párkapcsolatba kezdjen. Volt pár férfival viszonya, de egyik sem volt tartós.
Most úgy érezte, hogy készen áll egy komoly kapcsolatra. Nemrég volt is egy jelentkezõ, de nem lett semmi a dologból, pont a nõ ambivalens érzelmei miatt.
A jelenséget úgy írta le, mintha egy úszómedence szélén állna, remegve, képtelenül arra, hogy fejest ugorjon.
Rámutattam, hogy mindez teljesen érthetõ a tapasztalataiból kiindulva. Az áltata említett metaforát arra használtam fel, hogy tudatosságot ébresszek benne. Figyelmét a legutóbbi kapcsolatára irányítottam, amelyben úgy tûnt számára, hogy a medence tele van vízzel. Nem így volt, és ez újabb csalódást okozott számára.
Ezért nagyon fontos elõre ellenõrizni, mennyi víz van a medencében. Mindezt ahhoz hasonlítottam, hogy legyen tisztában a partnere negatív tulajdonságaival. Rákérdeztem, hogy ma már könnyebben felismeri-e ezeket a rossz tulajdonságokat.
Danielle azonban magára, a saját hiányosságaira akart fókuszálni. Ez alkalommal azonban más terveim voltak. Arra jutottam, hogy az intenzív személyes fejlõdésnek köszönhetõen jobban tisztában volt a saját hibáival, és elismerte azokat.
Annak érdekében, hogy a figyelmet eltereljem róla, arról kérdeztem, hogy mit keres egy partnerben. Általában a páciensre helyezem a hangsúlyt. Ha azonban észlelem, hogy az illetõ képes felelõsséget vállalni önmagáért, akkor jó ötlet lehet a külsõ világra terelni a szót, és arra kérni õt, hogy értékeljen másokat.
A Gestalt lényege, hogy nem követünk bevett formulákat. Ami egy adott helyzetben jól mûködik, nem feltétlenül lesz releváns egy másikban. Minden a páciens személyes fejlettségétõl, igényeitõl, tudatosságától, hiányérzetétõl függ. Ebben a szituációban szerintem a határvonalak kiszélesítése az volt, hogy Danielle képes volt a másik ember olyannak látni, amilyen valójában – félelem és fantáziák nélkül.
Itt a Gestalt-nál arra koncentrálunk, hogy a pácienst az érzéki és a szomatikus tapasztalás útján is végig segítsük, itt és most.
A metaforákkal magunk is dolgozunk, ebben az esetben is igen hasznos volt, megmutatta a megfelelõ irányt. A páciens fenomenológiai világába ad betekintést, ha ismerjük a saját világát, a saját nyelvezetét.