lifeworksgestaltl1

2014. június 2., hétfő

Case #6 - Fegyelem és Szabadság

Trevor 33 volt. Indiában nőtt fel az anyjával; Az apja egyáltalán nem volt a képben. Őt egy alternatív iskolába küldték, ahol sok szabadságuk volt a tanulóknak, de nem valami sok útmutatás.
Ő a 20-as évei elején jött Ausztráliába, és keményen bulizott, és még keményebben dolgozott.
Úgy nőtt fel, hogy az anyja mindig dolgozott; alig látta őt; még úgy is, hogy egy házban éltek.
Az anyja 5 évvel ezelőtt jött Ausztráliába, és vett egy házat, amiben most él. Most pótolják az elvesztett időt - több időt töltenek együtt most mint a felnővése alatt valaha is együtt töltöttek.
Trevor okos volt, jóképű, magabiztos, de nem tudott magának lányt szerezni, vagy legalább egy hosszútávú kapcsolatot tartani.
Sok problémát kellet kezelni. Az egyik központi probléma a támogatás vs szabadság volt. Trevor sok szabadsággal nőtt fel, otthon és az iskolában egyaránt, de nem valami sok struktúrával, vagy támogatással.
Szóval ezt beágyaztam a munkamenetbe. Azt javasoltam, hogy én játszom az egyik tanárát az iskolában. Először a sok szabadságot adó tanár szerepét játszottam, és ellenőriztem hogyan érzi magát. Ismerős érzés volt ez neki - a saját szabadságának öröme, de ugyanakkor az elveszettség érzése is.
Utána olyan tanárnak a szerepét játszottam amilyen tanára neki nem volt: tiszta utasításokat adtam neki, de ugyanakkor bátorítást is. Ez könnyeket fakasztott a szemében, és a mögöttes szorongása elhalványúlt. Ugyanakkor ez ismeretlen volt, egy fajta lázadást érzett.
Utána cseréltünk. Én őt játszottam, ő pedig a tanárt aki a szabályokat hozza és támogatást ad. Ez nagyon élvezetes volt számára. Szilárdabban érezte magát.
Ez számos témákat hozott fel amikbe mélyebben is belementünk: felépítés, támogatás, bátorítás, szorongás és lázadás. Megkértem, hogy mutassa meg, hogy a testének mely részein érezte ezeket az érzéseket. Ezután megkértem, hogy rajzoljon egy képet ami tartalmazza ezeket az elemeket.
Azt a házi feladatot adtam neki, hogy rajzoljon egy sorozat ilyen képet.
Az ezt követő héten egy fontos rádöbbenéssel jött vissza - soha nem tudta ezeket a különböző területeket összehozni - a szerkezet korlátozottan tudott működni, a bulizás szabadsága és az elismerésért folytatott vágya, egyfajta manipulációs viselkedéshez vezetett a kapcsolatokban.
Ahogy jobban odafigyelt ezekre a különböző területekre, képes volt integrálni saját maga különböző vonásait.
A folyamat során a Gestalt kísérletet használtuk, hogy megtestesítsük és játszunk az egyén különböző aspektusaival, visszahoztuk a múltat a jelenbe, új tapasztalatokat hoztunk létre, hogy növeljük a figyelmet, és ezeket az élményeket a testi érzések alapján fedeztük fel. A művészet kreatív folyamatát használtuk, hogy tovább növeljük a figyelmet, és a terápiás kapcsolatot, hogy egy biztonságos helyet biztosítsunk ahhoz, hogy ezt párbeszéd formájába hozzuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

© Lifeworks 2012

Contact: admin@learngestalt.com

Who is this blog for?

These case examples are for therapists, students and those working in the helping professions. The purpose is to show how the Gestalt approach works in practice, linking theory with clinical challenges.

Because this is aimed at a professional audience, the blog is available by subscription. Please enter your email address to receive free blog updates every time a new entry is added.

Gestalt therapy sessions

For personal therapy with me: www.qualityonlinetherapy.com

Enter your email address:

Delivered by FeedBurner

© Lifeworks 2012

Contact: admin@learngestalt.com

Nyelvek:

HOME

Informed Consent & Rates

PROFESSIONAL TRAINING

Gestalt Therapy Defined

PROFESSIONAL SERVICES

PAYMENTS

OTHER STUFF

Links

Book:Advice for Men about Women

BLOGS

• English

Bahasa

Čeština

Deutsch

Español

Français

Greek ελληνικά

Hindi हिंदी

Magyar

Melayu

Italiano

Korean한국의

Polski

Português

Română

Russian Русский

Serbian српски

Chinese 中文

Japanese 日本語

Arabic العربية

English Bahasa Čeština Deutsch Español Filipino Français ελληνικά हिंदी Magyar Melayu Italiano 한국의 Polski Português Română Русский српски 中文 日本語 العربية

If you are interested in following my travels/adventures in the course of my teaching work around the world, feel free to follow my Facebook Page!

Can you translate into Hungarian? I am looking for volunteers who would like to continue to make this translation available. Please contact me if you would like to contribute.

Interested in Gestalt Therapy training?

Contact us?

vinaysmile

This Gestalt therapy blog is translated into multiple languages. You are welcome to subscribe

logosm1

Links

Career Decision Coaching

Here

and here

Lifeworks

Gestalt training and much more

http://www.depth.net.au

For Men

Here is a dedicated site for my book Understanding the Woman in Your Life

http://www.manlovesawoman.com

The Unvirtues

A site dedicated to this novel approach to the dynamics of self interest in relationship

http://www.unvirtues.com

Learn Gestalt

A site with Gestalt training professional development videos, available for CE points

http://www.learngestalt.com

We help people live more authentically

Want more? See the Archives column here

Gestalt therapy demonstration sessions

Touching pain and anger: https://youtu.be/3r-lsBhfzqY (40m)

Permission to feel: https://youtu.be/2rSNpLBAqj0 (54m)

Marriage after 50: https://youtu.be/JRb1mhmtIVQ (1h 17m)

Serafina - Angel wings: https://youtu.be/iY_FeviFRGQ (45m)

Barb Wire Tattoo: https://youtu.be/WlA9Xfgv6NM (37m)

A natural empath; vibrating with joy: https://youtu.be/tZCHRUrjJ7Y (39m)

Dealing with a metal spider: https://youtu.be/3Z9905IhYBA (51m)

Interactive group: https://youtu.be/G0DVb81X2tY (1h 57m)