Felfedeztem a terület természetét. Ez 20 éve volt, és azóta csak 10 szer látta az apját. Keveset tud róla.
Azt vallotta, hogy az anyja csak egy áldozat- az apjának viszonya volt és újraházasodott.
Semmi erőfeszítést nem tett a felnőtt élete során, hogy kapcsolatba lépjen vele. Amikor azt kérdeztem miért, azt válaszolta, hogy előzőleg elhozta a lányát a második házasságából, és Cathy látta és nagyon féltékenyen lett attól a szeretettől amit a féltestvérének adott.
Megmondtam neki, hogy nem fogok a szülei válásának problémáival dolgozni, vagy az o neheztelésével ezzel kapcsolatban (azért mert ez nem igazán a központi probléma). Ehelyett, csak a felnőttként vagyok hajlandó vele dolgozni, és megtalálni mit kell tennie a jelenben.
Kelletlen volt, de a határaim tiszták.
Elmondtam neki egy történetet a saját válásomról, és a beszélgetésről amit a legidősebb lányommal folyattunk, amikor felnőtt és a téves információkról amiket hordozott.
Elmondtam neki, hogy hajlandó vagyok támogatni abban, hogy megtalálja a saját beszélgetését az apjával, ennek ellenére nem maradok bármilyen tehetetlen, áldozati, vagy az elnyomott szerepben.
Megörökölte az anyja történetei, és általuk megszínesedett. Felnőttként megvolt a saját döntése amit gyakorolhatott, és konkrétan az apjától is megkérdezhette az apja nézőpontját a történtekről Ezt még nem tette meg, ezért arra összpontosítottam, hogy erre felé mozogjunk tovább a jövőben, inkább mint a múltat gereblyézzük össze.
Ezenkívül ahogy beszéltünk róla Cathynek kislányos hangja és modora volt és mesterkélt lett. Elmondtam neki, hogy megértem és együtt érzek vele, hogy olyan sok mindent kihagyott az apjával, de ez már megtörtént és nem lehet rajta változtatni, és nincs az a terápia mennyiség, vagy együttműködés vele ami visszahozhatná ezeket az elveszett éveket.
Meg kell lennünk ennek a tragédiájával, ahogy volt, és megtalálni az erőforrásait ettől a ponttól kezdve.
Ez egy nehéz határ, de ha másként csinálnánk az segítség, támogatás, és bujtogatás lett volna ahhoz, hogy benn ragadjon ezen a tehetetlen helyen, örökre arra várva amit kihagyott.
Néha a kiterjedt együttérzés segít az embereken, máskor világos határokra van szükségük, és egy útra, ahol tovább tudnak haladni inkább mint, hogy folyamatosan hátrafelé nézzenek. Az o kislány önmagában, nem volt választási lehetősége, kapacitása a tovább haladáshoz.
Beszámolt arról hogy amikor kisgyerek korában látta megütötte volna az apját. Világos, mérges volt, ezt normalizáltam. De nem talált semmilyen másik módot, hogy kapcsolatba lépjen vele, és még mindig mérges volt ugyan olyan kislány módon.
Ajánlottam egy kísérletet: kezdje a szoba egyik feléből amit kinevezünk anyukája mellettinek, és sétáljon keresztül a szobán az apja felé. Talán, hogy beszélgessen vele vagy talán csak álljon mellé.
Ez rendkívüli kihívást jelnettet a számára, és nagyon félt. Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy biztassam, de ugyanakkor választási lehetőséget is adtam. Gyakran emlékeztettem, hogy 24. Megkértem, hogy lépjen ki a kislány szerepből húzza ki magát inkább mint, hogy beroskadva slamposkodjon (gyakori hátfájásokról számolt be) és mozogjon a felnőttkor és választás teljessége felé.
Lassan, beleegyezett a kísérletbe Egyszerre csak egyet lépet, minden lépésnél nagy szüksége volt támogatásra, ahhoz hogy ne essen össze. Végül elérte az apja helyét, és megkértem valakit, hogy lépjen az apja helyére.
Lehetetlennek találta, hogy beszéljen vele. Megkérdeztem, hogy mit érez, és mondatokká formáltam amiket használhatott Ezt körülbelül fél tucat érzéssel megcsináltam, így egy egész sorozatnyi dolog lett amit mondhat. Még több biztatásra volt szüksége, hogy képes legyen a szavait elmondani. Pontosabban, apró éles hangokhoz hasonló lélegzési zajt hallatott, amit megszemélyesítve befoglalta a "sérelmeit" az apjának a féltestvérére irányított figyelme miatt.
Kérdéseket akart feltenni neki, de afelé irányítottam, hogy csak kijelentéseket tegyen. Kimutattam a kérdések manipulatív oldalát, és visszatérítettem az okra amiért felé akart fordulni
Végül beszélt vele, elmondta, hogy mérges, megbántott és örül, hogy látja. Legtöbbet a szomorúságáról és félelmeiről beszélt. A képviselő válasza az volt, hogy örül, hogy látja; ez nem az a válasz volt amit várt.
Az egész folyamat nagyon nehéz volt neki. Folyamatosan könnyítenem kellett a kísérletet, például azzal, hogy elmondtam neki, hogy ez csak egy terápiás csoport, nem az igazi anyukája és apukája van itt, és csak egy bambusz padlón sétál, semmi több. Ez csak némileg csökkentette az érzelmi vegyértéket. Vele tartottam minden lépésnél, edzettem, támogattam és kihívás elé állítottam, hogy maradjon a felnőtt életében
EZ egy példa a "biztonságos vészhelyzetre" a Gestalt kísérletek közül, ahol olyan területre lépünk be ami általában nagyon kemény, de annyi támogatással amennyi csak szükséges.
Ez lehetővé teszi a személy számára, hogy új élménye legyen.
Azonban, az ilyen kísérletek nem előíró jellegűek és az ügyfelek arra vannak biztatva, hogy ne csináljanak ezekből új "talánokat" inkább tekintsenek rá úgy mint a tudatosság és választási teljesség felfedezésére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése