Diane-nek két dolog miatt fájt a feje. Az egyik az volt, hogy tizenkét éves fia nem tanult olyan keményen, mint ahogyan azt Diane szerette volna. Megkérdeztem, tízes skálán hogyan osztályozná a fia teljesítményét, és azt válaszolta: hatosra-hetesre. A házit megcsinálja-e? Igen. De az a helyzet, hogy menő iskolába csak színötössel vesznek fel gyerekeket, tehát a nyomás, az óriási.
Először szakemberként mondtam el nézeteimet a szülőközpontú gyermeknevelésről, a kiegyensúlyozott gyermekkor fontosságáról, és hogy az én értékrendem szerint nem mindig a kiváló iskolai eredmény a végcél.
Ez fontos volt: egyértelművé kellett tennem álláspontomat, kipuhatolni hol nem egyezik meg a véleményünk és kitalálni miben és hogyan tudnék neki segítséget nyújtani az adott helyzetben, illetve mi az ahol nélkülem kell boldogulnia.
Összezavarodott, mert számos szülőknek szóló könyvet olvasott már. Megpróbált hát a srácnak teret biztosítani, de aggódott a jövője miatt és fogalma sem volt, hogyan tudná eredményesen ösztönözni. Az ajánlatom tehát így szólt: üljön le vele, kezdje azzal, hogy megmondja neki, mit tart o anyaként fontosnak.
Azután fesse le neki a képet, mi vár rá: a versenyszellemtől buzgó társadalom és iskolarendszer, amely bizonyos jegyek alatt nem fogad be senkit intézményeibe. Említsen meg konkrétan több egyetemet, mondja el mik a követelmények, és mi szól a továbbtanulás mellett, illetve ellene.
Aztán segítsen a fiúnak eldönteni, mik a céljai, hol szeretne végül majd kikötni, és mit kell neki ahhoz tennie, hogy ez valóra váljon. Ily módon nem veszti el a hitelességét, ugyanakkor támogatja is a fiát, hogy megtalálja, mivel szeretne foglalkozni. Ezután Diane – ahelyett hogy fia helyett döntene –lelkesen és készségesen segíti majd a fiát, akárhogy is határoz.
A másik dolog, ami miatt Diane-nek fájt a feje, a férjével való kapcsolata volt. A férfi hazajött, bevert egy sört, elolvasta az újságot, írt a blogjába, a nőre meg a gyerekeire rá se hederített.
Érthető módon Diane-t bántotta ez a helyzet, de még nem sikerült megoldást találnia rá. Máskülönben, a férje kivette a részét a családi életből: kirándulásokat tervezett, és olyankor végig a családdal is volt, valamint gyakran főzött is.
Sosem volt az a bőbeszédű, tehát a viselkedése nem volt újdonság.
Egyértelmű volt, hogy sehova sem vezetne az, ha a Diane piszkálni kezdené a férjét, vagy több odafigyelést követelne, mint ahogyan az sem, ha azt javasolnám neki, próbáljon meg vele őszintén beszélgetni.
Elkezdtem a blogról érdeklődni Diane azt mondta, jól megfogalmazott, vicces oldal, ahová a férje képeket tölt fel alattuk érdekes megjegyzésekkel. A no azt szerette volna, ha vele is így társalog a férje.
Nem volt kérdéses, mi a járható út. Megváltoztatni úgysem fogja, viszont tarthatna vele. Van-e ipad-je a férfinek, kérdeztem. Van, de eldugta.
Megmondtam neki, hogy azonnal adja neki vissza, és vegyen magának is egyet. Így írásban majd tudnak kommunikálni. Diane majd hozzászólásokat ír a blog tartalmához (a férfi válaszolni szokott a kommentekre), üzenetet, levelet küld neki, akár csak egy-két sorosokat. Amikor az ura a karosszékben olvassa az újságot, küldjön neki rövid hozzászólásokat. Írjon neki levelet, nyomtassa ki, aztán küldje el neki postán vagy rakja a párnája alá.
Ezáltal felhasználtam azt, ami rendelkezésre állt.
Diane intrapszichés dinamikáján nem volt mit csiszolni; abban az elképzelésében pedig nem voltam hajlandó megerősíteni, hogy benne van a hiba, és azért nem figyel rá a férje. Inkább a találékonyságot helyeztem előtérbe, és kitaláltam, hogyan tudna Diane kreatív módon kapcsolatot teremteni a férjével, úgy, hogy kilépnek a kapcsolatuk megszokott medréből
Először szakemberként mondtam el nézeteimet a szülőközpontú gyermeknevelésről, a kiegyensúlyozott gyermekkor fontosságáról, és hogy az én értékrendem szerint nem mindig a kiváló iskolai eredmény a végcél.
Ez fontos volt: egyértelművé kellett tennem álláspontomat, kipuhatolni hol nem egyezik meg a véleményünk és kitalálni miben és hogyan tudnék neki segítséget nyújtani az adott helyzetben, illetve mi az ahol nélkülem kell boldogulnia.
Összezavarodott, mert számos szülőknek szóló könyvet olvasott már. Megpróbált hát a srácnak teret biztosítani, de aggódott a jövője miatt és fogalma sem volt, hogyan tudná eredményesen ösztönözni. Az ajánlatom tehát így szólt: üljön le vele, kezdje azzal, hogy megmondja neki, mit tart o anyaként fontosnak.
Azután fesse le neki a képet, mi vár rá: a versenyszellemtől buzgó társadalom és iskolarendszer, amely bizonyos jegyek alatt nem fogad be senkit intézményeibe. Említsen meg konkrétan több egyetemet, mondja el mik a követelmények, és mi szól a továbbtanulás mellett, illetve ellene.
Aztán segítsen a fiúnak eldönteni, mik a céljai, hol szeretne végül majd kikötni, és mit kell neki ahhoz tennie, hogy ez valóra váljon. Ily módon nem veszti el a hitelességét, ugyanakkor támogatja is a fiát, hogy megtalálja, mivel szeretne foglalkozni. Ezután Diane – ahelyett hogy fia helyett döntene –lelkesen és készségesen segíti majd a fiát, akárhogy is határoz.
A másik dolog, ami miatt Diane-nek fájt a feje, a férjével való kapcsolata volt. A férfi hazajött, bevert egy sört, elolvasta az újságot, írt a blogjába, a nőre meg a gyerekeire rá se hederített.
Érthető módon Diane-t bántotta ez a helyzet, de még nem sikerült megoldást találnia rá. Máskülönben, a férje kivette a részét a családi életből: kirándulásokat tervezett, és olyankor végig a családdal is volt, valamint gyakran főzött is.
Sosem volt az a bőbeszédű, tehát a viselkedése nem volt újdonság.
Egyértelmű volt, hogy sehova sem vezetne az, ha a Diane piszkálni kezdené a férjét, vagy több odafigyelést követelne, mint ahogyan az sem, ha azt javasolnám neki, próbáljon meg vele őszintén beszélgetni.
Elkezdtem a blogról érdeklődni Diane azt mondta, jól megfogalmazott, vicces oldal, ahová a férje képeket tölt fel alattuk érdekes megjegyzésekkel. A no azt szerette volna, ha vele is így társalog a férje.
Nem volt kérdéses, mi a járható út. Megváltoztatni úgysem fogja, viszont tarthatna vele. Van-e ipad-je a férfinek, kérdeztem. Van, de eldugta.
Megmondtam neki, hogy azonnal adja neki vissza, és vegyen magának is egyet. Így írásban majd tudnak kommunikálni. Diane majd hozzászólásokat ír a blog tartalmához (a férfi válaszolni szokott a kommentekre), üzenetet, levelet küld neki, akár csak egy-két sorosokat. Amikor az ura a karosszékben olvassa az újságot, küldjön neki rövid hozzászólásokat. Írjon neki levelet, nyomtassa ki, aztán küldje el neki postán vagy rakja a párnája alá.
Ezáltal felhasználtam azt, ami rendelkezésre állt.
Diane intrapszichés dinamikáján nem volt mit csiszolni; abban az elképzelésében pedig nem voltam hajlandó megerősíteni, hogy benne van a hiba, és azért nem figyel rá a férje. Inkább a találékonyságot helyeztem előtérbe, és kitaláltam, hogyan tudna Diane kreatív módon kapcsolatot teremteni a férjével, úgy, hogy kilépnek a kapcsolatuk megszokott medréből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése