Case #53 -

Tom már évek óta túl gyakran és túl sokat ivott. Néha abbahagyta, néha pedig ismét elkezdte az ivást.
Abby nem volt boldog, és egyre többször hangot adott annak, hogy a dolgoknak változniuk kell. A gond az volt, hogy ők igenis változtak: Tom abbahagyta az ivást, és egy ideig a kapcsolatuk is javult, de aztán valahogy az egész kezdődött elölről.
Abby egy jól működő párkapcsolatot akart – lelki kapcsolatot, érintkezést, őszinteséget. Már régóta együtt voltak, és nem akart csak úgy kilépni ebből a kapcsolatból. A civakodások nem vezettek eredményre, de úgysem mehetett már tovább, ahogy eddig ment. Abby nagyon ideges és feszült volt. Úgy látszott, Tom képtelen alkalmazkodni azokhoz a változásokhoz, amelyekre Abbynek ténylegesen szüksége volt. Egyre inkább olyanná vált.
Kétségtelenül Tomnak problémái voltak az alkohollal. Nyilvánvaló volt, hogy nem tudott mértéket tartani. Az is világossá vált, hogy az erre irányuló erőfeszítései is csak rövid ideig – néha akár hat hónapig is – tartottak, és azután megint elkezdett inni.
Úgy tűnt, Abby minden tőle telhetőt megtett: egyértelművé tette álláspontját, megszabta a határokat, és kezelésre is elment, hogy segítsen.
Egy bizonyos nézőpontból nézve a függőség nem a személyben van jelen, hanem a családban vagy a párkapcsolatban, és több mint egy ember tartja fent – habár ebben az esetben úgy látszott, mintha Abby minden tőle telhetőt megtenne, hogy változtathasson a helyzeten. Számára nem volt világos, mekkora része van ebben: úgy tűnt, hogy semmi mást nem akar, csak egy függőségektől mentes párkapcsolatot.
Abby apja ellenőrző és kétkedő ember volt, aki gyakran volt durva. A nevelését illető szükségletei süket fülekre találtak. Így aztán megtanult segítőkésznek lenni, hogy így próbáljon valamiféle elismerést kivívni.
Ezt nevezzük a Gestaltpszichológiában kreatív valóságteremtésnek. Annak idején még mindezeknek volt értelme, de most felnőttként Abby rájött, hogy egyre jobban és jobban beleragad a helyzetbe – a kreatív valóságteremtés már nem hozta meg az eredményt számára.
Ráébredt, hogy ez volt az oka, hogy nővér lett: így gondoskodhat másokról és mások szükségleteiről. Tommal is ezt csinálta.
Mint ahogy kifejtettük, Abby számára világossá vált, hogy segítőkészségében volt valami adakozás is. Ha ezt másokkal – férfiakkal –élné meg, akkor hasznos, kívánatos, elismert és fontos lenne.
És pontosan ugyanez volt Tommal is. A férfinak szüksége volt rá, és nagyon elkeseredne, ha Abbynek elfogyna a türelme és visszavonulna. Mivel Abby nem bírná nézni az elkeseredettségét, továbbra is mellette maradna.
A megoldás kulcsa az volt, amikor rájöttünk, hogy az ő segítőkészsége egyben egyfajta manipuláció is volt: „Ha hozok neked valamit, akkor szükséged lesz rám, és nem fogsz itt hagynih.
Ami lényeges volt, az az álláspont-változtatás: Abby képtelen volt világosabban látni Tom függőségi viselkedését és a saját ismétlődő manipulációját: adni, hogy kaphasson, vagy, ahogy a Gestaltban hívják: proflexió.
Ez egy példa arra, hogyan határozunk meg egy eltorzult határvonalat: úgy látszik, mintha ez egy adott dolog lenne, de tulajdonképpen van egy mögöttes indíték, így az adott helyzet feltételes, nem pedig feltétel nélküli.
A felismerés drámai hatással volt Abbyre: a férfi ivászatát most már nemcsak az ismerős mintára vezette vissza, hanem emellett egy másik mintára is, mégpedig az ő manipulatív viselkedésére.
A Gestaltban tudatosan működünk, nem csak „itt és mosth, hanem a saját életterületünkön az összes létező bonyolult szinten, különösen a rejtett viselkedésmintákban.
Ha mindezeket felszínre hozzuk, azzal megteremtjük annak a lehetőségét, hogy ezt a viselkedést – legyen bármi az előzménye – birtokoljuk, és ily módon – a Gestalt kifejezésével élve – felelősséget vállaljunk. Ez pedig felszabadító: több lehetőségünk adódik, amikor látjuk az egyén manipulatív viselkedését, ellenben amikor mások beleragadt/függési viselkedését látjuk, csupán reagálunk rá.