Brian és Melanie egy csoportgyűlés alatt beszélgettek. Brian arról beszélt, menyire fontos neki a bizalom és hogy némi ideig eltartott neki, hogy megnyíljon. Először is bizalmat kellet éreznie mások iránt. Melanie megkérdezte tőle, mit ért pontosan bizalom alatt. Brian próbálta elmagyarázni: megfigyeli az embereket, figyeli a viselkedésüket, majd eldönti, hogy olyan módon kommunikálnak-e, amely neki szimpatikus.
Melanie ennek nem örült túlságosan. Beszélt arról a kényelmetlen érzésről, amit Briannel kapcsolatban tapasztalt; a lányt zavarta, ha ily módon megfigyelik, sőt, nem volt biztos abban, hogy mi történne akkor, ha akaratlanul megbánta a fiút.
Brian azt mondta, hogy ez a biztonság érzéséről szól, ami fontos volt számára, és ő így vigyáz magára. Erre Melanie így szólt: „nem vagyok biztos abban, hogy olyan biztonságban érezném magam veled". De Brian csak azt hajtogatta, hogy fontos neki az, hogy mennyire érzi magát biztonságban , hogy egy csoportban megnyíljon.
Ekkor kapcsolódtam be és megkérdeztem, hogy valóban hallotta-e Melanie-t. Bólintott, de tovább hajtogatta álláspontját a biztonság érzet szükségességéről. Egy kicsit erősebben folytattam – igen, eléggé fair módon – de tudatában volt annak, hogy voltaképpen mások számára válik bizonytalanná?
Brian megrázta a fejét. Próbáltam néhány példát felsorolni, a vele kapcsolatos tapasztalataimból. Rámutattam, hogy habár viccesnek tartom az ittlétét, de elképzeltem azt, ha – ahogy Melanie mondta – akaratlanul olyat teszek, ami Briannek nem tetszik, akkor felugrik és kirohan – megszakítja a beszélgetést, elhallgat, visszahúzódik vagy elhúzódik.
Brian egyetértett, hogy ezek a dolgok megtörténhetnek – néha így is történt – de megint visszatért ahhoz a kijelentéséhez, hogy csak akkor tenné, ha nem érzi biztonságban magát. Jó ideig próbáltam megértetni vele azt a lehetőséget, hogy voltaképpen mások nem érzik magukat biztonságban vele (kapcsolatban). Brian egyszerűen nem fogta ezt fel, így abbahagytam. Elértük tudatosságának a határát, valamint a hajlandóság és a továbblépés képességének határát.
Ennél az esetnél az a lényeg, hogy milyen könnyen meglátjuk mások agresszivitását, az ő bizonytalanságukat, de nehéz észrevenni a sajátunkét. Emiatt fogadja el sok ember az áldozat szerepét – mindig akad egy jó ok, vagyis amit a másik csinált.Igazi kihívást jelent teljes felelősséget vállalni, magyarán észrevenni azt, hogy valaki oka a történteknek és ez magába foglalja azt is, hogy mi bizonytalanítunk el másokat. Ahhoz, hogy így tegyünk, rendelkeznünk kell azzal, amit én úgy hívok „erkölcstelenségek" (. Ez azt jelenti, hogy nem csak a jó szándékokat ismerjük fel, hanem a személyiségünk és a viselkedésünk azon részeit is, amelyek nem tudatosak és nem túl erkölcsösek.
Ez azt jelenti, hogy hajlandóak vagyunk felismerni azt, hogy sokféle „én"-ből vagyunk összeállítva, van közte olyan is, amit mások bonyolultnak találnak. Az emberek elméletben ezt meg tudják tenni, de gyakorlatban, amikor szembekerülnek mások nézőpontjával és tapasztalatával – mint példánkban is – nagyon nehéz lehet belátni.
Az alaklélektanban beszélünk polaritásokról – az én !osztottságáról. Az egyik részünk elfojtja a tudatosságot és a kutatásunk célja, hogy felderítse azt, magába fogadja és így képes legyen teljesen behozni a kapcsolatainkba. Ez egy nehéz utazás, amely szándékot, hajlandóságot és támogatást igényel.
Melanie ennek nem örült túlságosan. Beszélt arról a kényelmetlen érzésről, amit Briannel kapcsolatban tapasztalt; a lányt zavarta, ha ily módon megfigyelik, sőt, nem volt biztos abban, hogy mi történne akkor, ha akaratlanul megbánta a fiút.
Brian azt mondta, hogy ez a biztonság érzéséről szól, ami fontos volt számára, és ő így vigyáz magára. Erre Melanie így szólt: „nem vagyok biztos abban, hogy olyan biztonságban érezném magam veled". De Brian csak azt hajtogatta, hogy fontos neki az, hogy mennyire érzi magát biztonságban , hogy egy csoportban megnyíljon.
Ekkor kapcsolódtam be és megkérdeztem, hogy valóban hallotta-e Melanie-t. Bólintott, de tovább hajtogatta álláspontját a biztonság érzet szükségességéről. Egy kicsit erősebben folytattam – igen, eléggé fair módon – de tudatában volt annak, hogy voltaképpen mások számára válik bizonytalanná?
Brian megrázta a fejét. Próbáltam néhány példát felsorolni, a vele kapcsolatos tapasztalataimból. Rámutattam, hogy habár viccesnek tartom az ittlétét, de elképzeltem azt, ha – ahogy Melanie mondta – akaratlanul olyat teszek, ami Briannek nem tetszik, akkor felugrik és kirohan – megszakítja a beszélgetést, elhallgat, visszahúzódik vagy elhúzódik.
Brian egyetértett, hogy ezek a dolgok megtörténhetnek – néha így is történt – de megint visszatért ahhoz a kijelentéséhez, hogy csak akkor tenné, ha nem érzi biztonságban magát. Jó ideig próbáltam megértetni vele azt a lehetőséget, hogy voltaképpen mások nem érzik magukat biztonságban vele (kapcsolatban). Brian egyszerűen nem fogta ezt fel, így abbahagytam. Elértük tudatosságának a határát, valamint a hajlandóság és a továbblépés képességének határát.
Ennél az esetnél az a lényeg, hogy milyen könnyen meglátjuk mások agresszivitását, az ő bizonytalanságukat, de nehéz észrevenni a sajátunkét. Emiatt fogadja el sok ember az áldozat szerepét – mindig akad egy jó ok, vagyis amit a másik csinált.Igazi kihívást jelent teljes felelősséget vállalni, magyarán észrevenni azt, hogy valaki oka a történteknek és ez magába foglalja azt is, hogy mi bizonytalanítunk el másokat. Ahhoz, hogy így tegyünk, rendelkeznünk kell azzal, amit én úgy hívok „erkölcstelenségek" (. Ez azt jelenti, hogy nem csak a jó szándékokat ismerjük fel, hanem a személyiségünk és a viselkedésünk azon részeit is, amelyek nem tudatosak és nem túl erkölcsösek.
Ez azt jelenti, hogy hajlandóak vagyunk felismerni azt, hogy sokféle „én"-ből vagyunk összeállítva, van közte olyan is, amit mások bonyolultnak találnak. Az emberek elméletben ezt meg tudják tenni, de gyakorlatban, amikor szembekerülnek mások nézőpontjával és tapasztalatával – mint példánkban is – nagyon nehéz lehet belátni.
Az alaklélektanban beszélünk polaritásokról – az én !osztottságáról. Az egyik részünk elfojtja a tudatosságot és a kutatásunk célja, hogy felderítse azt, magába fogadja és így képes legyen teljesen behozni a kapcsolatainkba. Ez egy nehéz utazás, amely szándékot, hajlandóságot és támogatást igényel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése