|
 Linda 33 éves volt, egyedülálló. Azt mondta, sok férfi barátja van, de õk mind csak 'haverok'. Amikor lehetõség nyílt volna egy romantikus kapcsolatra, nagyon nehezére esett kilépnie a haveri kapcsolatból. A célja az volt az üléssel, hogy felfedezzen magában valami ismeretlent. Azzal kezdtem, hogy kontaktust teremtettem vele, elmondtam, mennyire érdekel és mennyire nyitott vagyok az 'ismeretlenre'. Nem sokat tudtunk egymásról, így elmondtam, hogy én mire vagyok kíváncsi vele kapcsolatban, és befogadtam az õ kíváncsiságát is az irányomban. A Gestalt terápiában a 'kreatív ürességet' olyan területként tartjuk számon, ahol még semmi sem biztos vagy teljesen tiszta. Ez egy gazdag, felfedezésre váró terület ahol nekikezdhetünk, és a Gestalt-ban a terapeutának együtt kell dolgoznia ezzel a hiányzó tudással. Elmesélte, hogy õ egy 'jó kislány' és hogy mennyire ki szeretett volna lépni ebbõl a szerepbõl a szüleivel. Beszélt arról, hogy nem fogadták el egyetlen fiúját sem, és hogy hogyan szökött ki a szobája ablakán hogy elkerüljön a tekintetükbõl. Képes akart lenni arra, hogy a saját fejével gondolkodjon és felépítse a saját életét, de ez nagyon nehéznek bizonyult. Mindezt összevetve a középpontban a szexualitása állt. A tény, hogy õ egy 'jó kislány' megakadályozta abban, hogy igazán megélje a szexualitását a férfiakkal, ezért nem fejlõdtek a kapcsolatai sosem sokkal tovább a 'haveri' állapotnál...illetve ha esetleg tovább is fejlõdtek, akkor is inkább visszanyomta õket arra a szintre. A feladat tehát az volt, hogy kitaláljam, hogyan tudom minél jobban támogatni õt a szexuális természetének megértésében. Megkérdeztem, van-e olyan nõ a csoportban, aki úgy állítaná be magát, mint a 'rossz kislány'. Csak egy valaki (Martina) emelte fel a kezét. Megkértem, beszéljen Lindának errõl. A Gestalt terápiában támogatással dolgozunk, és egy olyan témakörben ami annyi kitárulkozást igényel mint a szexualitás, ez különösen fontos – hogy érezze, hogy nincs egyedül, ezen felül lecsökkenti az exponáltság érzetét, megnöveli a csoporthoz tartozás érzését – tulajdonképpen elmozdít a szégyen birodalmától. Martina elmondta, hogy az õ számára nem igazán arról szól a dolog, hogy ki a jó és ki a rossz kislány, hanem inkább hogy elvonatkoztathasson más emberek jóra és rosszra való definícióitól, és kitalálhassa, mit is akar igazán, mi a jó neki. Így visszatértem Lindához és megkérdeztem, mit érez. Azt mondta, nincs igazán kapcsolatban a saját testével, így nagyon nehéz megmondania, mit is akar. Ez nyilvánvalóan egy nagy akadály volt a szexualitásához vezetõ úton! Ezért nagyon óvatosan rávezettem egy kísérletre, amelyben õ dönthette el, mennyire vesz részt, és bármikor leállíthatta ha úgy érezte hogy szükséges. A kísérlet határait is elmagyaráztam: ezt csak a csoportban kell csinálni, a férfi aki szintén részt vett a kísérletben csak az õ támogatására teszi ezt. Nagyon fontos a határokat megszabni és jól mozgatni amikor a szexualitás területén mozgunk. Megkértem, válassza ki azt a férfit a csoportból akit a legvonzóbbnak talál. Egymással szembe állítottam õket. Megkérdeztem Lindát, hogy mit érez. Egy kicsit ideges de semmi mást. Eztán megkértem, hogy lélegezzen, áramoltassa az energiát fel-le a testében miközben a férfi szemébe néz. Ezt meg is tette, de egy idõ után azt mondta 'már nem találom õt annyira vonzónak'. Így csinálta a 'haveri' konverziót, - deszexualizálta az energiáit, ezt kimutattam neki, majd megkérdeztem, hajlandó-e igazán belépni az ismeretlenbe. Itt az õ eredeti szándékát használtam fel támogatásként, hogy segítsek neki vállalni ezt a kockázatot. Az, hogy ezt mondta azt sugallta, hogy valószínûleg készen áll erre. Egyetértett velem, így megkértem, folytassa a ki-be légzést miközben a férfira néz, és próbálja érezni azt, hogy ez hol és hogyan okoz örömet a testében. Elsõre nem volt semmi különös, de egy idõ után a felsõtestében kellemes érzésekrõl számolt be. Bátorítottam hát, hogy lélegezzen tovább. Kis idõ múlva elengedte magát és hagyta, hogy a kellemes érzés leáramoljon a hasába, illetve egy kicsit a csípõjébe. A kísérlet másik résztvevõje visszajelzést adott a változásokról amit észlelt a kísérlet során, ezek után egy ideig még beszéltünk róla. Ez egy nagy lépés volt Lindának, mivel még sosem volt képes ennyi energiát tudatosan megtartani a testében, a konkrét szexet leszámítva. Nem fogta fel a hatalmát efölött, nem tudta hogyan kell ezt finomra hangolni, vele maradni, vagy egy férfival való kapcsolatba becsatornázni. Szexualitással dolgozni egy nagyon érzékeny és kihívásokkal teli terület a pszichoterápiában. Olykor zaklatásba is átcsaphat ha a terapeuta nem tisztázza nagyon konkrétan a határaikat. Akárhogyan is, nagyon fontos, hogy túl félénknek sem szabad lennünk, mert az embereknek támogatásra van szüksége, és ezt valószínûleg máshol nem kapják meg. Ez a kísérlet nagyon körültekintõen arra volt tervezve, hogy az 'ismeretlenbe' mozdítsa el a pácienst, mégis mindehhez sok támogatást és megfelelõ sebességet biztosítson. Dolgozhattunk volna a szülei szempontjából a 'mit kellett volna' kezdetû mondatokkal, de õ már készen állt, hogy egy teljesen új kísérletbe vágjunk bele, és elege volt abból, hogy visszatartják, fel volt tehát készülve rá, hogy a határai szélét feszegessük. Sok ember blokkolja a tudatosságát; a szexualitás általában egy olyan terület, ahol gyakran kifejezetten szignifikáns blokkok vannak. Olykor ez egy trauma miatt alakul ki, máskor szociális vagy családi állapotok eredménye az, hogy elbátortalanítják a szexuális érzéseket. Amikor azon dolgozunk, hogy helyreállítsuk ezeket az érzéseket, a Gestalt-terápia nem egy 'mindenkinek mindent szabad' típusú álláspontot képvisel, inkább azon igyekszik, hogy a szexuális öröm a természetes helyét foglalja el létezésünk egészében – nem is domináns, nem is elnyomott.
 Jeremy és Miranda- egy házaspár- egy olyan feladatot csináltak ami kezek egymás ellen való tolását is magába foglalta, hogy kapcsolatba léphessenek az agressziójukkal Miranda nagyon szomorú lett a feladat után. Arról beszélt, hogy nagyon mérgesnek érzi magát a kapcsolatban, és egy mintába van beragadva Jeremyvel. Ha valami fontos volt neki, Jeremy viccelt és nevetett Ezt őrjítőnek találta és egyáltalán nem érezte magát kielégítve. Ezért egymással szembe fordítottam őket, és arra kértem Mirandát, hogy mondja el Jeremynek „Most épp utállakh Ez egyébként egy nagyon személyes és kapcsolattal teli megállapítás, a Gestált nézőpontjából. Ez nem a másikat hibáztatja, magáért beszél és tiszta és világos. Ezt Miranda megtette és Jeremy nevetésben tört ki Más alkalmakkor ez egy meghívás lehet valami szórakoztatóra, ebben az esetben egy konkrét és fontos kifejezése az érzelmeknek, meglehet élni és le lehet vele számolni vagy ahogy a Gestaltban mondjuk „elhajlásh A humora eltakarta az alul meghúzódó kellemetlen érzéseket és a mérgességet, és ez elnyomta az képességet, hogy vele lehessen azon a helyen Ezért támogattam, segítve a belélegzést a hasába és ellazítva az állkapcsát, és biztattam azáltal, hogy felajánlottam a megértésemet azzal kapcsolatban, hogy milyen nehéz lehet neki Mirandával lenni azon a helyen, a z elnyomás és a többi. Nagyon nehéznek találta a jelenbe maradást, és minden alkalommal amikor nevetett Miranda még dühösebb lett, rámutatva arra, hogy pontosan ez történt a kapcsolatukban. Sok segítséggel és biztatással Jeremy képes volt komoly maradni. Ezután arra biztattam Mirandát, hogy sokszor mondja el nagyon közvetlenül a „Most én utállakh megállapítást. Miranda intenzíven csinálta ezt több percen keresztül. Amikor már úgy érezte, hogy teljesen ki lett elégítve azon a helyen, és teljesen kinyilvánította magát, meglágyult és elmondta Jeremynek, hogy attól félt ha megmondja mennyire dühös Jeremy elhagyja. Megkértem Jeremyt, hogy biztosítsa Mirandát, hogy nem erről van szó. Elkezdte elmondani neki, hogy ő is bizonytalan volt, hogy elhagyja, de megállítottam Jeremyt- Miranda még nem fejezte be, és nem volt helye arra, hogy végig hallgassa amíg be nem fejezte. Miranda elkezdet lenyugodni és arról kezdet beszélni, hogy mennyire szereti Jeremyt. Ezután már Jeremy is képes volt az érzéseiről beszélni. A kapcsolat kettőjük között érezhetően erős és mély A Gestáltban a valódi és tiszta kapcsolatok támogatása érdekel minket. Ha ez meg a többi már követi. Ahhoz, hogy ez meglegyen az embereknek érzelmi támogatásra, készségeik használatához utasításokra, és területi elhatárolásra van szükségük
 Egy csoportos folyamat után Trevor mély szomorúsággal lépett kapcsolatba. Egy feladatot adtam a csoportnak, hogy kreatívan fedezzék fel az agresszivitásukat. A résztvevők egymással szemben álltak, és a kezükkel tolták egymást. Az utasítás az volt, hogy egyenlő erővel találkozzanak, ami azt jelentette, hogy az erősebb embernek korlátoznia kell magát. Trevor volt a legerősebb a csoportban. Amikor egy másik férfival csinálta ezt a feladatot, versenyezni kezdet és egy kicsit erősebbet lökött, amiért a másik férfi vissza botlott Ezután rámutattam neki, hogy a kérésem az volt, hogy egy olyan módot találjanak, amivel kiegyenlítődnek nem túlszárnyalnak. Szomorúnak látszott, megjegyeztem ezt, az ereje miatt nagyon ritkán érzi magát kielégítve az életben. Ez mélyen megérintette. Megkérdeztem mit érez – mérgességet a karjaiban és szomorúságot a szívében. Egy kísérletet ajánlottam- felálltunk, engem tolt a kezeivel és érezte a mérget a kezeiben. Ezután megálltam és megkértem, hogy érezze a szomorúságot a szívében, amikor megölelem. Ezt rengetegszer megismételtük. Ez lehetővé tette a számára, hogy mind a két irányba ki legyen elégítve. Miközben ezt tettük azt mondta „papa" biztosan az apjához való kapcsolatához köthető ez. Habár nem volt szükség arra, hogy ebbe belemenjünk, mivel az interperszonális találkozásokra összpontosítottunk ebben a pillanatban és az érzések teljes átélésére. Azt mondta „Hosszú ideje már, hogy egy tanárt keresek" Az javasoltam, hogy ténylegesen inkább azt kereste, hogy ki legyen elégítve. Ez megnevezte a dinamikát, olyan módon, ahogy bele tud rakni inkább mint, hogy tőlem függjön ahhoz, hogy tartalmat adjak. Megöleltük egymást. Felemelt a földről aztán én is felemeltem a földről. Megfogott és többször körbe forgatott. Én is ugyan azt tettem. Nagyon elégedett volt- egy találkozás ami után már régóta vágyott. Természetesen talán másik terapeuták nem lettek volna képesek fizikailag kielégíteni, de mindazonáltal, az mindig lehetséges, hogy egy másik módot találjunk a találkozásra- ez a Gestalt lényege
 Amikor valaki sok problémát felvet, nyitottnak kell lennünk rájuk, olyat kell keresni amit a Gestalt kifejezéssel „Figurális" hívhatunk- egy bizonyos témát aminek a legtöbb jelenlévő energiája van. Ami fókuszba került Trevor jelenlegi életével volt kapcsolatban. Nagy spirituális érdeklődéssel rendelkezett, a múltban még szerzetességen is gondolkodott. Jelenleg a második házasságában volt gyerekkel, és nagyon elkötelezett. Ennek ellenére, nyugatalan volt. A másik pólus ami előjött a letelepedett családi életével ellentétben „a hegyek". Ahogy ezt felfedeztük, világossá vált, hogy ezek a természet hívását jelképezik, egy egyszerű életet, a fák megölelését, a földel való összekapcsolódás érzését, időt spirituális gyakorlatokra. A Gestaltban minket nagyon érdekelek a pólusok, különösen ahogy „szétválnak". Úgy dolgozunk, hogy megnöveljük a tudatosságát és birtoklást mindkét oldalon. Szóval mind a két oldalon felfedeztem az érzéseit- a családi életben és a hegyek hívásában. Rendben volt a döntésével, hogy új családot kezdjen, de ugyanakkor folyamatosan elégedetlenséget, nyughatatlanságot érzett. Világossá vált, hogy nem teljesen tudja magát összeegyeztetni az élettel amit választott- csak egy része volt ott és szívének egy része egy másik álomban élt. Időt töltöttem vele, kifejezve, mennyire megértem a vágyait és nekem is volt ilyen élményemben részem a múltam során. Ezek a kapcsolatteremtő állítások fontosak a Gestaltban -nem úgy mint egy empatikus technika inkább mint egy általános állítás a közös emberségről. Megosztottam a saját érzéseimet a spiritualizmusról, természetről, családi életről, a szerzetessé válás képének elvesztését. Több percig mély csendben ültünk. Semmi nem volt amit mondhattunk volna. Nem tudtam neki segíteni, döntött és ez volt a következménye. Se rossz se jó nem volt. Mindkettő fájdalmas és élvezetes. Volt veszteség és nyereség is. Nem volt könnyítés amit meg lehetett volna tenni, nem volt probléma amit meg lehetett volna oldani, nincs értelmező betekintés amiről lehet beszélni. Csak a találkozás. Aztán valami csöndesen megváltozott mindkettőnkben. Megköszönte nekem. Ez elég volt. Vannak időszakok a terápia alatt amikor lehet beszélni, segíteni, felfedezni. És időszakok amikor csak ott kell lenni azzal ami. A másik személlyel kell lenni, azon a helyen ahol nincs megoldás. Az élmény érzelmileg beható volt és mind a kettőnket mélyen megérintett. Trevor mélyen megértettnek érezte magát és teljesen kiszolgálva.
 Amint Annabella elkezdett beszélni rögtön kényelmetlen érzésem támadt. Tisztán látszott, hogy el akarja mondani a „történetét", arról hogyan sértették meg különböző módokon és hogyan próbált meg vitézül segíteni másokon a családban stb. Türelmetlen lettem és nem igazán akartam hallgatni. Láttam, hogy csak beszélne, megtöltené a helyett anélkül, hogy igazán teret engedne bármilyen bemenetelek is-úgy nézet ki mint aki csak panaszkodni akar. Egy idő után kérdéseket tett fel a történetével kapcsolatban. De újra kényelmetlenül éreztem magam, mivel úgy tűnt rengeteg kérdése van … de engem valamiféle tudóssá tett aki képes megoldani a problémáit. Nem mondtam el az érzéseimet. Beszélgettem vele, de visszautasítottam az összes kérdésére a választ inkább megkértem, hogy csináljon belőlük megállapítást. Ez egy gyakori utasítás a Gestaltban, mivel a kérdések gyakran a kötelezettségvállalás kikerülése vagy felbukkansa egy kapcsolatban. Állítások megengedik a személynek, hogy saját maguk legyenek, a sajt érzéseikkel, akaratukkal egy sokkal konkrétabb módon. Nem mondtam semmit mivel éreztem a saját reakciómat és jobban meg akartam érteni saját magam ezen a helyen, ültem ott a saját érzéseimmel és megérintet a saját élményem. Minden alkalommal amikor Annabella beszélt ugyan úgy történt, és nekem is ugyan az volt a reakcióm beleértve azt hogy megkértem állításokat mondjon. Ez volt az amit meg tudtam tenni azért, hogy megszakítsam a mintát anélkül, hogy bele fulladnék a szerepbe amit ajánlott – nagyszerű bölcs személyként De ez elég volt ahhoz, hogy kíváncsiságát felkeltse Visszarakva őt a saját élményéhez egy különböző élményét adjon neki, és mivel egy semleges módon csináltam képes volt az érzéseit egy kicsit jobban észrevenni. Hitelességről beszéltem. Váratlanul ezt mondta „ Szeretnék megbízható visszajelzést tőled milyennek találsz engem? „ Nagy levegőt vettem, ez egy nyitás volt arra, hogy elmélyítsük a kapcsolatot, de nagyon óvatosan kellett eljárnom, mivel észrevettem az érzékenységet ami szintén ott volt a kérdés mellett. Ezzel a kérdéssel hajlandó voltam foglalkozni mivel mivel sokkal autentikusabbnak ítéltem. Mivel egy ideje már a saját élményemmel ültem vele szemben, képes voltam megnevezni néhány dolgot, nem konkréten róla, de inkább a saját élményemről. Azt mondtam-" bármikor beszélsz, megélem a meghívást az összeesküvésre … érzem a húzást, hogy egyet kell értenem, egyezzek bele a látásmódodba a családoddal kapcsolatban, és abba hogyan bántak veled. Kellemetlenül érzem magam ezzel kapcsolatban, mert visszautasítani sem akarlak de ugyanakkor egyetérteni se akarok" Ez a saját autentikus élményem megnevezése volt olyan módon ami ahogy neki helyett arra, hogy megtalálja magát és válaszoljon. Ez volt a próbálkozásom egy nem megalázó állításra- nagyon fontos visszajelzés adásakor Annabella szélesen elmosolyodott. Azt mondta „Köszönöm, mások is mondták már ezt nekem de senki se volt olyan világos mint te. Tudom miről beszélsz, úgy érzem, hogy embereket próbálok a saját oldalamra állítani." Ezután egy nagyon értékes autentikus beszélgetést folytattunk. Rámutattam, hogy vannak másik oldalak is összeesküvő – ez egy szórakoztató dolog lehet, amit gyerekek játszhatnak. Számos metszetet felfedeztük, és Annabella láthatóan megnyugodott ugyan úgy ahogy én is! Ez egy változás volt az élményemben … miután képes voltam megnevezni azt. Átélte milyen ha látják. Ez egy I-thou kapcsolat amit a Getsaltban keresünk. És az alapja egy kapcsolat elmélyülésének.
 Wendy arról beszélt, hogy egy partnert szeretne. Elvált és van egy vállalkozása. Arról beszélt, hogy milyen elégedetlen volt az alkalmazottaival és, hogy õ mennyire üzletasszonyszerûen viselkedett és sohasem mutatta a sérülékenységét. Szembeállította ezt azzal a türelemmel, amelyet nálam tapasztalt. A hatalom kérdésérõl beszélgettem vele – arról a képességrõl, hogy egyszerre üzletasszony-szerû is legyen és közvetlen is. Arról, hogy milyen élvezetes vezetõnek, fõnöknek lenni. Nagyon félénknek tûnt, ahogy én beszéltem, a kezével babrálva egy kislányra emlékeztetve engem. Kérdeztem tõle, hogy mennyi idõsnek érzi magát – azt mondta 10 évesnek. Megkérdeztem tõle mi történt vele, mikor ennyi idõs volt. Arról kérdeztem, hogy türelmesek voltak-e vele a családban. Az apja megpofozta 10 éves korában, mivel az iskolai érdemjegyei romlottak. Az volt a helyzet, hogy az apjuk rendszeresen verte az öccsét. A külvilág számára ugyanakkor az apjuk egy türelmes embernek mutatkozott, akinek mindig volt ideje más emberekre figyelni. Elmagyaráztam neki, hogy az a türelem, amit bennem lát, mint terapeutában, feszültséget kelthet benne, mivel az merülhet fel benne, vajon én is hasonlóan robbanékony leszek-e, mint az apja? Egyetértett azzal, hogy ez valóban feszültté teheti. Azt mondta, hogy õ tulajdonképpen nem nagyon bízik a férfiakban. Az elsõ férje szintén türelmetlen volt vele, kizárólag az érdekelte, hogy megkapja tõle, amit igényelt. Azt mondta, hogy másik partnerre vágyott. Bevallotta, hogy az osztályzatai romlásának az volt az oka, hogy õ egy bentlakásos iskolába járt és rendkívül durván és aljas módon zsarnokoskodtak felette. A szüleinek errõl fogalma sem volt és nem is érdekelte õket. Nagyon egyedül érezte magát. Közel ültem hozzá és beszéltem neki, felismerve az érzékenységét, sérülékenységét és azt, hogy szüksége van valakire, aki úgy látja õt, mint amilyen õ valójában, inkább, mint egy más elvárásait megtestesítõ személyként. Valakire, aki érdeklõdést mutat az õ küzdelmei iránt, és akit nem csak az érdekel, hogy jó eredményeket érjen el. Sírni kezdett, még jobban ellágyulva. Elmondtam neki, hogy engem minden elvárás nélkül érdekel az õ személyisége, és tõlem õ bármilyen lehet. Úgy tûnt, hogy szomjazik erre a fajta figyelemre és ott ültünk egy ideig, miközben én bátorítottam õt, hogy dolgozza fel ezt az élményt. Rámutattam, hogy a személyiségének ez a része törõdést és odafigyelést igényel és azt, hogy természetesen fejlõdjön, amíg megszilárdul, és amellyel emberi kapcsolatot építhet. Az alaklélektanban nem csak a páciens jelenlegi problémáival foglalkozunk hanem – ami szintén fontos, hogy tudatában legyek, mint terapeuta – hogy mi az, amivel egyáltalán nem akarnak kapcsolatba kerülni. Ennek a megállapításakor teljesen a tudatuk felszínére hozzuk azt és rámutatunk az okaira, amelyek gyakran családiak, de nem mindig. Aztán az így nyert információt visszaemeljük a jelenbe és a terapeuta és a páciens kapcsolatába. Ennek a végrehajtása egy világos terápiás programot teremt, egy olyan folyamatot, amelynek révén folytathatjuk az eredetileg felmerült témában a munkát, vagyis, hogy a páciens egy másik partnert szeretne.
 Bettina arról beszélt, hogy mennyire fél a férje halálától- történt már ilyen a családjában, egy jós azt mondta neki, hogy meg hallhat a férje, és késõig fenn volt minden nap. Ahogy beszélgettünk világossá vált, hogy a probléma az, hogy elhanyagolja õt a férje- sokáig elmaradt a barátaival, ivott és szerencsejátékozott, amikor haza jött zajos volt és tapintatlanul felkeltette Kevés idõt töltött a családdal és közös pénzbõl is veszített a szerencsejátékon. Ez a házasságuk nagy részében így volt, több évtizede. Olyan családi rendszerekben ahol visszaélésszerû dolog megy egy ideje, újra felépített nézõpontja a dinamikának, általában kapcsolatba hozható a terület értelmével. Ezen a ponton mérges volt de nagyon ritkán beszélgettek egymással. Rámutattam, hogy a fájdalom mellett valószínûleg megkönnyebbülést is érez majd amikor meghal a férje. Egyetértett ezzel. A Gestaltban a pólusoknak mindkét oldala érdekel minket. Megkérdeztem mit szeretne tõlem-azt mondta néhány tanácsot, hogy mit is csináljon. Azt is elmondta, hogy az apja hasonlóan viselkedett- sokáig kimaradt éjszakánként, szerencsejátékozott. Ez egy területi meghatározás. Tisztán láttam, hogy ez egy komoly, meggyökeresedett, és nagyon elerõtlenítõ helyzet. A férje a megbízott a sógornõjében, aki ezek után Bettinát kritizálta. Amikor errõl beszélt, saját magát csipkedte. Szóval megkértem, hogy „csipkedje" a sógornõjét, és egy párnát raktam elé. Nagyon vonakodott, és erõsebben csipkedte önmagát. Egy kicsit rámenõs voltam- azt követeltem, hogy használja a párnát- rámutattam, hogy ez „csak egy párna" és nem lesz semmi következménye. Ez nehéz volt neki de megtette, belemélyesztve az ujjait a párnába. Ez az amit „visszaváltozásnak" hívunk a Gestaltban-azt csináljuk magunkkal amit másokkal szeretnénk. Szavakat is hívtam, de aztán bevallotta, hogy a férje másik testvére is beleavatkozott és kritizálta õt. Ezért megállítottam a folyamatot. Az egész folyamat kiderítette a meggyökeresedett erõtlenséget, a támogatás hiányát, és a generációk közötti mintát, aminek a minõsége egy kegyetlen kapcsolatnak. Ez valami olyan volt ami nem fog megoldódni azáltal, hogy sima utasításokat adok mint például „csak ne csináld ezt" És a támogatás mennyisége amire szükség van ahhoz, hogy kilépjen ebbõl hatalmasnak látszott, és valótlan lett volna megpróbálni egy sima foglalkozás alatt- fontos, hogy észrevegyük a határainkat terapeutaként, és ne próbáljunk valami olyat csinálni ami hamis reményt kelt Ezért a tudatosságát növeltem azzal, hogy a másik irányba mentem. Megkérdeztem, hogy gondolt-e már rá, hogy minden férfi önzõ, de õ úgy gondolta nem. Aztán megosztottam vele, hogy én úgy gondolom, a férfiak egy kicsit önzõek. Azt mondta, hogy „hát hagytam, hogy megtörténjen". Ily módon felelõsséget vállalt anélkül, hogy nekem szembesítenem kellet volna. Néztem és elmondtam, hogy látom milyen boldogtalan. Ez volt a találkozás nagy pillanata. Nem akartam, megpróbálni és megmenteni arról a helyrõl, vagy megjavítani bármit is- annyira mint amennyire természetesen egy másik életet kívántam neki. Ott maradtam vele azon a helyen. Megneveztem amit láttam- egy olyan szituációt ami hasonló az édesanyja élményéhez. Egy évtizedek óta folyamatban lévõ szituációt, ami egyre rosszabbá vált. Egy szituációt amibe megragadt annak ellenére, hogy volt némi pszichológiai ismerete. Kiemelve a depresszív természetét a szituációnak egy mód arra, hogy ne bescsüljük alá azt. Nem fûztem hozzá megjegyzéseket, nem ítélkeztem vagy adtam tanácsot, csak elismertem. Ily módon, látni tudtam és mellette tudtam maradni a dolgok valós állását figyelve. Ezt a Gestaltban úgy hívjuk, hogy " ülés a kreatív űrben" Ez nem látszik kreatívnak, de ha csak ülünk akkor nem esünk el és nem futunk el és valami más is elõjöhet. Azt mondta „igazából mi már nem beszélünk egymással és ez egy kis megnyugvást jelent" Megértettem és rámutattam, hogy tényszerûen a házasság már eleve halott volt. Szóval mi jön most? Megkérdeztem, hogy milyen százalékban hiszi, hogy van bármi remény a változásra. Valami nagyon alacsony százalékra számítottam. Ha azt mondta volna nulla, azon kezdtem el volna vele dolgozni, hogy tud kilépni a kapcsolatból. De meglepett azzal. Hogy 15%-ot mondott. Ez azt mutatta, hogy van rá esély, hogy a dolgok megváltozzanak. Megkérdeztem mit kéne neki ehhez tenni-itt volt a lehetõség néhány lehetséges cselekedetre. Azt mondta, hogy kereshet módokat arra, hogy boldogabb legyen. Ez jó volt- egy tárgyilagos megoldás amivel kezdeni lehetett. Amikor azt kértem fejtse ki bõvebben azt mondta, hogy még többet összpontosíthat a gyerekekre, de rámutattam, hogy már most is ezt csinálja, hogy képes legyen ebben a házasságba élni. Megnevezett még néhány másik módot is amivel boldogabbá tudja magát tenni. De még többet akartam tõle- néhány tárgyilagos cselekedetet amivel meg tudja változtatni a kapcsolatot. Azt mondta, hogy a férje panaszkodott, hogy már nem csinál neki reggelit. Szóval a férje még biztosan hiányolt némi gondoskodást. Szóval megkérdeztem mit szeretne cserébe ha reggelit csinál a férjének mit kérne érte Azt mondta, hogy idõt a családnak. Ez egy jó kezdetnek tûnt- nem túl intim, de valami másnak a jele. Megkérdeztem mondja el a pontos mennyiséget, és gyakoriságot. Aztán azt javasoltam, hogy felajánlhatja, hogy ugyan annyiszor készít neki reggelit. Felvázoltam neki, ha egy új kapcsolatot akar építeni a hamuból, akkor az több évbe kerül és hatalmas mennyiségû támogatásra van szüksége a folyamat alatt. A Gestaltban egy kis darab beépítésével is megelégszünk egyszerre. Ebben az esetben, valami kialakult az űrből, és ezt mind õ csinálta, inkább mint, hogy az én cselekvésre való felszólításaim eredményezték volna. Az én „útmutatásom" az volt, hogy rámutattam elõször a „mi az „ aztán pedig, hogy segítsek neki feldolgozni a kialakulóban lévő gondolatokat amihez rendelkezett energiával.
|
|
|