Brittany elõször azt mesélte, hogy az utóbbi idõben gondok voltak a gyomrával és az emésztése sem volt megfelelõ. Mindenesetre elõbb kicsit meg akartam õt ismerni, mert, ahogy mondta, zavarban érezte magát ez miatt.
Egy iskolát vezetett és az egyik diákkal akadtak problémái. Saját tapasztalataimból kifolyólag ezt át tudtam érezni. Ez megalapozta a kettõnk közti kapcsolatot. Egyfajta nehézséget éreztem benne, ahogy mellette ültem, és ezt átvettem én is. Motiválatlannak érezte magát, különösen a munkája kapcsán – nem akart bemenni dolgozni, amíg el nem telt egy pár óra a napból, és más formában is mutatkoztak rajta a kiégés jelei.
Érdeklõdtem a magánélete felõl is. Az rendben volt. A fia és a férje is értékelték és támogatták õt. Játékból el-eldugott dolgokat a házban, amiket a fiúknak meg kellett találniuk. Kerekeket akart tetetni minden bútor alá, hogy amikor hazaérnek, mindig minden máshol legyen. Ez az õ játékos és kreatív oldalát mutatta, jegyeztem meg.
Arról is beszélt, amikor egy pár napot együtt töltött a férje szüleivel; mivel idõsek voltak, ezért csak ettek, aludtak és kártyáztak. Egy idõ után elunta magát köztük és meg akarta változtatni a kártyajáték szabályait, a változatosság kedvéért; elmondtam, hogy ez az, amikor mûködik játékossága és a kreativitása. De ötleteit elutasították, ekkor jöttek a gyomorbántalmai.
Egy ideig csak ültünk csendben. Elmondta, hogy fiatalabb korábban nem beszél túl sokat, de szeretett írni. Megkértem, képzelje el, amint egy történetet ír… mi volna a címe? Azt mondta, a címe „ A Tojás" volna. Kértem, mesélje el az elsõ pár bekezdést. Ekkor leírta, ahogy egy madárfióka elõbújik a tojásból.
Arról érdeklõdtem, milyen újdonság bukkant fel az életében mostanság. Azt mondta, szeretne változtatni bizonyos dolgokon az iskolájában. És hogy segített egy barátjának írni egy beszámolót, ami által sikerült munkát kapnia – ez is jó érzéssel töltötte el.
Nekem úgy tûnt, hogy a játékosság és a kreativitás az, ami virágozni kezdett benne – ezzel egyetértett.
Megkérdeztem, hogyan tudná mindezt a munkájába is átültetni. Elképzelése sem volt róla. Úgyhogy egy kis játékra invitáltam, amiben tanácsolok néhány kreatív változást a munkával kapcsolatban, majd késõbb õ teszi ugyanezt. Ez ment egy darabig. Majd azt mondta, ezt már próbálta egyszer, de mind a tanárok, mind a tanulók kritikusan viszonyultak hozzá, mert állításuk szerint túlságosan messzire kanyarodott azoktól a dolgoktól, amikre hangsúlyt kéne fektetni.
Ez egyértelmûen egy olyan terület volt, ahol segítségre szorult. Szüksége lenne egy „összeesküvõ – társra", mondtam. Azt mondta, ez nem igazán lehetséges. De rámutattam, hogy a kreativitásának elfojtása volt az, ami gyomorproblémáit okozta, mikor a férje szüleinél volt.
Megkértem, képzelje el, amint egy beszámolót ír az iskolának – milyen szakmai javaslatokat tenne?
Megkértem, találjon ki egy kreatív gyakorlatot minden napra a csoport számára. Vonakodott, de fontolóra vette a dolgot.
Egyszer csak felfigyelt a színes zoknimra, és összehasonlította az õ színes zoknijával. Ennek kapcsán tettem azt a javaslatot, hogy lehetne egy „Lábacskák" nevû játék. Nagy móka volt, és megmutatta neki, hogyan illesztheti be kreativitását egy tanuló szituációba. Ezzel útmutatást is adtam neki, azáltal, ahogy én használtam a saját pozíciómat arra, hogy jó kedvet és nem konvencionális beavatkozásokat alkalmazzak.
Ebben az esetben elõször a teher és a felfordulás jelent meg. A második a kreativitás volt. A Gestalt megközelítése az, hogy több elevenséget hozzon az emberek életébe; mindezt fenomenologikusan - kifordítva – a valóságukból, azokat a jelzéseket és szavakat használva, amikkel õk látnak el minket. Nagy hangsúlyt helyezünk a támogatásra is – ebben az esetben például Brittanynak nem volt megfelelõ segítsége, hogy személyiségének ezen részét átültethesse a munkájába.
Korai erõsségeit – írás- használva bele tudtam kapaszkodni az álmaiba és támogatni az újonnan keletkezõ „én"-t. A Gestaltban a nyilvánvalóval dolgozunk – a madárfióka értelmezése világos és nem igényel további magyarázatot – ami fontos, az ennek a megfelelõ alkalmazása az adott helyzetben. A végsõ segítség, amit adtam, engedély volt – olyan szemlélet, melyet az által demonstráltam, hogy õ észrevett valamit - a zoknimat - és látta, hogyan használom a tekintélyemet példaként arra, hogyan lehet a kreativitást alkalmazni egy osztálytermen belül.
Egy iskolát vezetett és az egyik diákkal akadtak problémái. Saját tapasztalataimból kifolyólag ezt át tudtam érezni. Ez megalapozta a kettõnk közti kapcsolatot. Egyfajta nehézséget éreztem benne, ahogy mellette ültem, és ezt átvettem én is. Motiválatlannak érezte magát, különösen a munkája kapcsán – nem akart bemenni dolgozni, amíg el nem telt egy pár óra a napból, és más formában is mutatkoztak rajta a kiégés jelei.
Érdeklõdtem a magánélete felõl is. Az rendben volt. A fia és a férje is értékelték és támogatták õt. Játékból el-eldugott dolgokat a házban, amiket a fiúknak meg kellett találniuk. Kerekeket akart tetetni minden bútor alá, hogy amikor hazaérnek, mindig minden máshol legyen. Ez az õ játékos és kreatív oldalát mutatta, jegyeztem meg.
Arról is beszélt, amikor egy pár napot együtt töltött a férje szüleivel; mivel idõsek voltak, ezért csak ettek, aludtak és kártyáztak. Egy idõ után elunta magát köztük és meg akarta változtatni a kártyajáték szabályait, a változatosság kedvéért; elmondtam, hogy ez az, amikor mûködik játékossága és a kreativitása. De ötleteit elutasították, ekkor jöttek a gyomorbántalmai.
Egy ideig csak ültünk csendben. Elmondta, hogy fiatalabb korábban nem beszél túl sokat, de szeretett írni. Megkértem, képzelje el, amint egy történetet ír… mi volna a címe? Azt mondta, a címe „ A Tojás" volna. Kértem, mesélje el az elsõ pár bekezdést. Ekkor leírta, ahogy egy madárfióka elõbújik a tojásból.
Arról érdeklõdtem, milyen újdonság bukkant fel az életében mostanság. Azt mondta, szeretne változtatni bizonyos dolgokon az iskolájában. És hogy segített egy barátjának írni egy beszámolót, ami által sikerült munkát kapnia – ez is jó érzéssel töltötte el.
Nekem úgy tûnt, hogy a játékosság és a kreativitás az, ami virágozni kezdett benne – ezzel egyetértett.
Megkérdeztem, hogyan tudná mindezt a munkájába is átültetni. Elképzelése sem volt róla. Úgyhogy egy kis játékra invitáltam, amiben tanácsolok néhány kreatív változást a munkával kapcsolatban, majd késõbb õ teszi ugyanezt. Ez ment egy darabig. Majd azt mondta, ezt már próbálta egyszer, de mind a tanárok, mind a tanulók kritikusan viszonyultak hozzá, mert állításuk szerint túlságosan messzire kanyarodott azoktól a dolgoktól, amikre hangsúlyt kéne fektetni.
Ez egyértelmûen egy olyan terület volt, ahol segítségre szorult. Szüksége lenne egy „összeesküvõ – társra", mondtam. Azt mondta, ez nem igazán lehetséges. De rámutattam, hogy a kreativitásának elfojtása volt az, ami gyomorproblémáit okozta, mikor a férje szüleinél volt.
Megkértem, képzelje el, amint egy beszámolót ír az iskolának – milyen szakmai javaslatokat tenne?
Megkértem, találjon ki egy kreatív gyakorlatot minden napra a csoport számára. Vonakodott, de fontolóra vette a dolgot.
Egyszer csak felfigyelt a színes zoknimra, és összehasonlította az õ színes zoknijával. Ennek kapcsán tettem azt a javaslatot, hogy lehetne egy „Lábacskák" nevû játék. Nagy móka volt, és megmutatta neki, hogyan illesztheti be kreativitását egy tanuló szituációba. Ezzel útmutatást is adtam neki, azáltal, ahogy én használtam a saját pozíciómat arra, hogy jó kedvet és nem konvencionális beavatkozásokat alkalmazzak.
Ebben az esetben elõször a teher és a felfordulás jelent meg. A második a kreativitás volt. A Gestalt megközelítése az, hogy több elevenséget hozzon az emberek életébe; mindezt fenomenologikusan - kifordítva – a valóságukból, azokat a jelzéseket és szavakat használva, amikkel õk látnak el minket. Nagy hangsúlyt helyezünk a támogatásra is – ebben az esetben például Brittanynak nem volt megfelelõ segítsége, hogy személyiségének ezen részét átültethesse a munkájába.
Korai erõsségeit – írás- használva bele tudtam kapaszkodni az álmaiba és támogatni az újonnan keletkezõ „én"-t. A Gestaltban a nyilvánvalóval dolgozunk – a madárfióka értelmezése világos és nem igényel további magyarázatot – ami fontos, az ennek a megfelelõ alkalmazása az adott helyzetben. A végsõ segítség, amit adtam, engedély volt – olyan szemlélet, melyet az által demonstráltam, hogy õ észrevett valamit - a zoknimat - és látta, hogyan használom a tekintélyemet példaként arra, hogyan lehet a kreativitást alkalmazni egy osztálytermen belül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése