Case #70 - Ismeretlen komolyság

Láttam, amint Manuel a mellkasára teszi a kezét. Azt mondta, ideges. Úgyhogy ráhagytam – az emberek gyakran idegesek az ülés egy része alatt. Megfigyeltem a nadrágját, amin többféle szürke szín tetszelgett, és megkérdeztem tõle, õ vajon egy „fekete és fehér" vagy inkább egy „szürke árnyalatai" típusú ember-e?
Akárhogy is, valami nem volt rendben Manuellel. Szomorúnak tûnt és egyáltalán nem érdekelték a kérdéseim. Ahogy a szomorúságát vizsgáltuk, egyre mélyebbre süllyedt benne.
Kimondottan csendesnek és magának valónak tûnt.
Rendkívül fontos a vizsgálódás során, vagy amikor belefogunk egy Gestalt kísérletbe, hogy alaposan megfigyeljük a személy energiáit, és ha nincs, azonnal képesek legyünk irányt váltani és megtalálni, hogy az energia hol bújik meg.
Manuel mesélt arról, hogy egészen középiskolás koráig csintalan és izgága gyermek volt, utána pedig éltanuló. Nehezen viselte, hogy a középpontban vagy, egyrészt az elvárások, másrészt a többi gyerek irigysége miatt. Még mindig nehéz volt számára, ha valaki ilyen színben látta õt.
Egyáltalán nem tûnt most csintalannak, vagy pimasznak, mondtam, inkább nagyon is komolynak. Fontos, hogy összekössük a páciens történetét az itt és most jelenséggel – ahogy mondani szoktuk, összekötni a Testet a Tudatossággal.   
Arról érdeklõdtem, mi történt középiskola elõtt, ami ezt a változást elõmozdította, de nem tudta megmondani.
Ugyanakkor úgy tûnt, tele van fájdalommal. Megkérdeztem, hogy hány évesen érezte magát jól. 4 éves korát említette. Megtudakoltam, mi történt akkoriban. Azt mondta, bentlakásos óvodába küldték, de nem voltak konkrét emlékei.
Üldögéltünk egy ideig. Nagyon bensõségesnek, nagyon komolynak és nagyon letörtnek látszott. Megkérdeztem, õ hogyan érez most. Azt mondta, magába fordul, amikor ennyire mélyen szomorú, és nehezen osztja meg azt az érzést másokkal.
Ez kiszolgáltatottságra utalt, ezért elmondtam neki, hogy vele vagyok, bízhat bennem, támogatom, és érdeklõdöm az érzései iránt. Nyitott és befogadó voltam felé.
Ültünk még egy darabig. Úgy tûnt, semmi sem változik. Ahogy én láttam, egyfajta érzelmi sokkban volt. Ezt neki is megemlítettem. Nem emlékezett egyetlen esetre sem. Számomra ugyanakkor világos volt, hogy „valami" történt vele akkoriban, ami nagyon is romboló hatással volt rá.
Fontos, hogy ne erõltessünk semmit. Amikor a dolgok nem folynak természetesen, csak ülünk azzal, „ami van", tudván, hogy ami felszínre kerül, az elég, aminek pedig még fel kell, az jönni is fog.
Azokban a pillanatokban elevenedett csak meg, amikor a lányáról beszélt, és soha nem hagyta volna, hogy valami olyasmit erõltessenek rá, amit a gyermek nem akar megtenni.
Ekkor egyértelmûvé vált – valamit annak idején ráerõltettek: ezt jeleztem felé is.
Ahogy ott ültem vele, leginkább a komolyságát láttam. „Most nagyon komolyan veszem az érzéseid" mondtam. Ez nagy hatással volt rá. A szorongása láthatóan elmúlt, megtanulta belülrõl kezelni. Ezt tette egész életében, és most olyasvalakivel találkozott, aki tisztán látta õt ebben a helyzetben, felismerte szorongását és komolyan is vette.
Ez elég is volt. A probléma nem „oldódott meg", nem sikerült az ezt kiváltó esetet vagy eseteket  felderítenünk. De a Gestaltban a minõségi kapcsolatteremtés a célunk, teljes tudatossággal: ez önmagában átalakító hatású.