lifeworksgestaltl1

2015. november 21., szombat

Case #68 - A nagyon fájó igazság

Ismét L.A-ben vagyok. Jóváhagyták a feleségem vízumát, de még így is legalább egy hónap, amíg ide tud jönni.
Mandy és Brian jöttek pártanácsadásra. Krízisben voltak. 15 év házasság és két gyerek után Briannak viszonya volt (a negyedik mióta egybekeltek), a negyvenéves Mandy pedig kétségbeesetten próbálta megmenteni a házasságot. Elhatározta, nem fognak szakítani. Brian nagyon vonakodott eljönni az ülésre.
Elõször Mandyvel dolgoztam, mivel Biran nagyon óvatos volt és nem mutatott hajlandóságot arra, hogy megnyíljon. Megvizsgáltam a történetüket és az õ személyes kontextusát. Aztán a házasságukról kérdeztem. Azt mondta, 6 éve nem történt intim kapcsolat köztük és megtanult ehhez hozzászokni. Mindig a férfira várt, hogy átvegye az irányítást,de sosem tette. Beszélt errõl a barátaival, akik azt mondták, nem számíthat sokkal többre és inkább foglalkozzon az élet más aspektusaival, a gyerekekkel, stb.
Megkérdeztem, mekkora százalékban volt minõségi házastársi viszonyuk különbözõ szempontokat figyelembe véve: intimitás, szex, gyerekek, anyagiak, támogatás. Az arányok 5 és 50% között mozogtak az intimitással az alsó végén a spektrumnak.
Azt mondta, arra volna szüksége, hogy az átlag felmenjen 30%-ra, hogy elégedett legyen, és ezért bármit hajlandó volna megtenni.
Majd kikérdeztem Briant is a százalékokról. Nagyjából hasonló skálán mozogtak, egyesek magasabban, mások alacsonyabban. Azt mondta, az õ elégedettségéhez 75%-ot kellene elérni.
Ugyanakkor ezek a problémák fennálltak köztük az elmúlt 10 évben. Nem sokat beszéltek az egyének közti gondokról és mindketten inkább elkerülték a nehéz témákat.
Mandy meditációval kezelte magát. Brian inkább bódult állapotba hozta magát, valamint a munkába feledkezett. Most pedig válságba jutottak a dolgok. A férfi nem volt hajlandó feladni viszonyát, a nõ viszont nem volt hajlandó ezt így tovább folytatni. Patthelyzetben voltak, és alig értettek ahhoz, hogyan beszéljenek róla.
Brian részérõl a dolognak vége volt. Egyáltalán nem állt érdekében dolgozni házasságán, megmenteni, vagy egyáltalán megvizsgálni, meg lehet-e menteni. Továbblépett és ki akart szállni.
Mandy számára ez elfogadhatatlan volt. Eltökélte, hogy talál megoldást. A szeretete majd megolvasztja férje páncélját.
Azonban ha a férj nem tesz valamit a viszony ellen, akkor is kitart a végsõkig, nem adván meg férjének a váláshoz való szabadságot. Rámutattam, hogy ez sokkal inkább egy harc, mintsem egy kísérlet partnere páncéljának leolvasztására.
Ezt nehéz volt belátnia. Annyira nyugtalan és elszánt volt, hogy nem bírt szembenézni az igazsággal, azzal, hogy Brian hol is tart az életében.
Megkérdeztem a férfit, valóban befejezettnek látja-e ezt a kapcsolatot, és hogy akad-e esetleg olyan körülmény, ami miatt meggondolná magát. Azt mondta, nincs, és részérõl vége van.
Megkértem, mondja el feleségének az igazságot.
Mandy ezt alig volt hajlandó meghallani. Vitába akart szállni, hogy meggyõzze, hogy tagadja, hogy megfenyegesse. Rengeteg támogatást adtam neki, elismervén érzelmeit. Amint befogadta az információt, azt mondta, inkább meghal, annyira nehéz ez számára.
Ismét tudtattam vele, átérzem mennyire borzasztóan érzi magát és mennyire fél. Megkérdeztem, akarja-e hallani az én válási történetem és hogy én hogyan kezeltem a szituációt.
Ez egy kissé segített, de még mindig rettenetesen letört volt.
Briant elhagyta ernyedtsége, szíve meglágyult, és elmondta neki, hogy aggódik érte, hogy szomorú a fájdalma miatt, de szeretete többé már nem intim, pusztán baráti. Ez a kijelentés ismét nehéznek bizonyult számára, és nagy adag érzelmi támogatást adtam neki, hogy jelen tudjon maradni.
Vissza akart térni a színleléshez, az elkerüléshez, de már késõ volt.
Mindig támogatom, hogy az emberek dolgozzanak a problémákon. De a fõ kötelességem az, hogy az emberek elmondhassák igazukat, meghallgassák egymást, és megkapják azt a támogatást, ami ahhoz szükséges, hogy jelen lehessenek a folyamat során. Ez különösen nehéz, amikor olyan fájdalmas dolgokkal találkozunk, mint egy kapcsolat vége.
Ez esetben Mandy semmit sem nyer, ha tovább „próbálkozik", látván Brian vonakodását. A próbálkozása valójában a helyzet kontrollálására irányuló tett volt, ami nyilvánvalóvá vált, amikor a férfi saját választásával került szembe. Egyértelmûen jelezte, hogy egyben akarja tartani a házasságot, a férfi akarata ellenére is.
Megkértem, tegyen egy igazság-állítást neki: - Nem érdekel, mit akarsz, csak azt akarom, ami nekem fontos.
Brian értékelte az állítás õszinteségét, ezt Mandynek nehéz volt kimondania, de jól mutatta, mi folyik közöttük. Ez tisztábbá tette az ügy lebonyolítását, és nyilvánvalóvá tette, hogy valójában nem kedvese páncélját próbálja megolvasztani a szeretetével, hanem saját szükségleteit követeli, nem véve figyelembe a férjét.
Ezt nevezem én „erénytelenségnek" – mikor a sötétebb oldalunk birtokol minket. Szeretõ emberként vagy áldozatként azonosítjuk magunkat, de nagyon nehéz elismernünk, hogy valójában nem törõdünk a másik emberrel. Hogy ezt beismerjük, ahhoz nagy bátorság és sok támogatás kell, de az efféle õszinteség mindig frissítõ hatású és elõsegíti, hogy valami más történhessen.
Ez az ülés bonyolult igazságokkal foglalkozott, de ezen igazmondások nélkül szimplán csak több keserûség, harag és védekezési mechanizmus halmozódik fel. A „sztorik" által, amiket a kapcsolatukról mesélnek, csak még jobban védik magukat.
Igazat mondani nem arról szól, hogy megbántsuk a másikat. Itt mindenki saját személyes igazságáról van szó. A másik fél segítségre szorul, hogy képes legyen ezt meghallani. A Gestalt a kapcsolatokhoz fûzõdõ igazságok kimondására fókuszál, mert tudjuk, hogy ezeknek átalakító erejük van. Azzal a szándékkal közelítünk egy kapcsolat dinamikájához, ami által javíthatjuk a minõségét, nem pedig állást foglalunk az egyik vagy a másik partner mellett.

2015. november 18., szerda

Case #67 - Hagyományos vagy modern házasság?

Hong és Yuen jegyesek voltak. A nõ 35, a férfi 43 éves volt. Egy bonyolult vita miatt jöttek, amit nem tudtak megoldani. A tradíciónak megfelelõen Hong azt szerette volna, ha a házasságot követõen anyja hozzájuk költözik, Yuen pedig egyáltalán nem értett ezzel egyet.
Miután picit utánanéztem származásuknak, megkérdeztem, mi aggasztja õket legjobban a házasságkötést tekintve. Mindketten egyetértettek, hogy ez volt a kényes pont.
Ugyanakkor nem igazán beszélgettek a helyzet jövõbeli lehetséges kimeneteleirõl részletesen. Így elõször visszaléptem és egy szélesebb perspektívát tártam eléjük. Jelzõt helyzetem az egyik végre, ami a tradícionális kínai házasságot jelezte, egy másik szimbólum pedig a modern kapcsolatot mutatta a másik végén. Ezután megkértem õket, helyezzék el magukat ezen a skálán. Hong 30%-ra volt a tradícionális végtõl, Yuen 30%-ra a moderntõl.
Elmagyaráztam nekik, hogy ez itt az alapvetõ probléma, és hogy rengeteg konkrét eset lehet, amikor egy efféle nézeteltérés felütheti a fejét egy konfliktus során. Kértem, foglaljanak állást az ügyben. Hong számára fontos volt, hogy jó legyen a kapcsolat kiterjedt családdal. Azt akarta, hogy Yuen „gyengéd legyen és kedves." Yuen ezzel szemben azt akarta, hogy párként a családtól külön és függetlenül éljenek, és hogy saját maga intézhesse ügyes-bajos dolgait.
Tehát elõször arra kértem õket, mondják ezt egymásnak: „Látom, hogy te más vagy és ez nehéz." Ez a folyamat szembesítette õket különbözõségük valóságával.  Hong megpróbálta hozzátenni: „És remélem, majd megváltozol", de megállítottam – ez pároknál egy alapvetõ probléma, abban reménykednek, hogy a másik (idõvel) megváltozik.
Azt kértem, ezzel folytassák: „ Látom a különbséget köztünk; talán nem értek egyet a nézeteiddel, de tisztelem az álláspontod."
Ez mindkettejük számára nehéz volt, Yuen ellenállást tanúsított, mert úgy érezte, ezáltal megadja magát Hong elvárásainak. Elmagyaráztam, hogy a tisztelet nem jelent egyetértést, így végül hajlandó volt együttmûködni.
Rengeteg érzés szabadult fel bennük, míg ezt mondták – fel kellett hagyniuk azzal, hogy megpróbálják meggyõzni a másikat, és csak úgy látni õt, ahogy van. Ez mindig fenyegetõ a párok számára.
Yuen ebbéli szorongása különösen érthetõ – nem csak ahhoz ragaszkodott, hogy a ház az övék legyen, attól is félt, hogy a Hong oldaláról érkezõ tradíció miatt felül lesz bírálva, valamint eleve attól a ténytõl, hogy õ egy nõ volt egy továbbra is patriarchális világban.
Úgyhogy meséltem Hongnak John Gottmann párokkal végzett kutatásairól – szerinte azok a házasságok voltak a legsikeresebbek, ahol az adott férfi hajlandó volt arra, hogy felesége befolyást gyakoroljon rá.  Szerkezeti értelemben ez a leginkább valószínû, hiszen az élet legtöbb területén a férfiak töltik be a hatalmi pozíciókat.
Tovább mentünk azzal a céllal, hogy segítsek nekik megoldani ezt a problémát. Elmondtam, hogy néhány ügy valóban és/vagy helyzet. Ugyanakkor más eseteknek vannak kreatív megoldásai.
Yuen legalább az estéket kettõjüknek szerette volna.
Hong azt javasolta, az anyja jöhetne hozzájuk napközben, mivel egyébként is irodaként használta az egyik szobájukat a földszinten. Yuen egyetértett.
Megkérdeztem, Yuen mit javasol. Azt sdzerette volna, ha a hétvégéket kettesben töltik, azzal az engedménnyel, hogy a szülõk néha jöhetnek látogatóba ebédre.
Hong nem szeretett volna ennyire szigorú megkötéseket. Rámutattam arra, hogy egy tárgyalásban határozott kereteket kell szabni. Így átbeszélték a részleteket és végül egyezségre jutottak.
Hong arca csalódott lett. A beszélgetés meglepõen könnyen ment, és túlléptek az ezzel kapcsolatos korábbi érzelmi kitöréseiken. Sikerült megegyezésre jutniuk a kérdést illetõen.
De aztán Hong azt kérdezte: „Hogyan fogok errõl beszélni anyámmal?" Õszintén szomorú volt: egy, a fejlõdést elõsegítõ feladat állt elõtte, õ pedig megrettent ettõl.
Yuen szintén lehangolttá vált és sírni kezdett. Attól félt, Hong visszavonja a megállapodást és ragaszkodni fog ahhoz, hogy a tradíciót folytatni „kell".Megpróbált vitába szállni Honggal.
Megállítottam és megkértem, vessen egy pillantást párja arcára. Erre csak nehezen volt hajlandó, nagyon mérges volt és ijedt. Mikor mindkét fél rossz hangulatban van, nehéz féken tartani magunkat és ott lenni a másikért.
Azt kértem, tegye ezt meg. A férfiben küzdött a felelõsségtudata és az, hogy kapcsolata élvezzen prioritást. A nõ volt az, aki az ülést kezdeményezte, és akinek több pszichológia tudás volt a birtokában. Így rá koncentráltam és támogattam õt. Megkértem, hogy jöjjön igazán a jelenbe és lássa szerelme küzdelmét. Ezt nagyon nehéznek találta, de továbbra is rá figyeltem. Rámutattam, hogy a szeretetet is választhatja ebben a helyzetben. Azt kérdeztem, látja-e mennyire õszintén küzd a férfi és tudja-e szeretni õt ebben a helyzetben annak ellenére, hogy másképp látja a dolgokat?
Yuen félretette félelmeit, ettõl megváltozott. Azt mondta: „Soha nem fogom elfelejteni, hogy szeretni akarlak, még ha különbözünk is." Ez egy mélységes pillanat volt köztük, ami nekem is könnyeket csalt a szemembe. Túlléptek nézeteltéréseiken, és jelentõsen elmélyítették szerelmüket és a szeretethez való fogékonyságukat. A férfi úgy érezte, igazán értik, és azt mondta a nõnek: „Te most gyengéd és kedves vagy hozzám". Mindketten vállalták a kockázatot és együtt érkeztek egy új helyre.
Rámutattam, hogy lesznek még ehhez hasonló felmerülõ problémák, de már tudják, hogyan kezeljék õket.
A Gestaltban kíváncsiak vagyunk a különbségekre, mert a potenciális jó kapcsolatot látjuk bennük. Ez megkívánja, hogy kiálljunk magunkért a kapcsolódási pont határán, és hogy érdeklõdjünk a másik iránt. A legtöbb ember számára ez nehéz és általában segítségre van szükségük, hogy képesek legyenek megtenni. A segítségnek egyszerre kell gyakorlatinak – a „hogyan" - lennie, valamint emocionálisnak. Kellemetlen tud lenni, amikor szembetalálkozunk a különbségekkel, az emberek gyakran mérgessé vagy ingataggá válnak. Mikor Yuen képes volt jelen lenni önmagával, és Honggal, mikor õ sebezhetõ volt, egy lehetetlen helyzet képes volt megváltozni.          

2015. november 7., szombat

Case #66 - Kilépés a körből

Ping mesélt a családjáról, ahol felnõtt. A nagyszülei nem sok érdeklõdést tanúsítottak sem felé, sem a húga iránt, mert a fiúkat jobban szerették.
Azt sem érezte, hogy a szülei szerették volna. Anyja törõdött vele, de ritkán mutatta bármi jelét érzelmi finomságának. Apja sosem ölelte meg.
Elmesélt egy esetet, ami 8 éves korában történt. Anyja épp öltöztette, Ping pedig azt mondta neki, hogy más színû ruhát szeretne. Valahogyan felébresztette apját, aki dühében felkapta õt és ledobta a lépcsõn. Vérzett az arca, de így is el kellett mennie az iskolába. A tanár aggodalmát fejezte ki, de semmi további nem történt. Ping nem akart hazamenni, elbújt egy barlangban, mígnem valaki szólt az anyjának, aki elment érte.  Anyja hullajtott néhány könnyet állapota láttán, de apja a bûntudat legkisebb jelét sem mutatta soha.
Sírdogált, ahogy ezt a történetet mesélte, ahogy elmondta mennyi fájdalom van a szívében.
Gyengéd voltam vele, mert el volt merülve a saját fájdalmában, rólam kevéssé véve tudomást.
Rámutattam arra, hogy férfi vagyok. És hogy törõdöm vele, de hogy ez egy vékony jég, mert az apja volt az, aki fájdalmat okozott neki, egyúttal törõdött vele, és hogy azt a régi tekintélyt is képviseltem, mely annak idején annyira megbántotta.
Ping bólintott és tovább sírt. Arról beszélt, hogy a függetlenségét szeretné, hogy önmaga legyen, és önmaga hozza meg életében a döntéseket.
Mondtam, hogy ezt helyeslem és biztosítottam, hogy minden tõlem telhetõ segítséget megadok neki.
Beszélt arról is, hogy az anyja mostanában nyomást gyakorol rá, hogy megházasodjon, és mennyire próbálja befolyásolni azt, hogy milyen irányban dolgozzon.
Vissza-visszahoztam a jelenbe, a támogatásomhoz, a tényhez, hogy egy férfi vagyok, aki támogatja õt.
Folyton visszatereltem figyelmét a légzésére, mert állandóan visszatartotta. Ezen energetikai mûködés nélkül nem lett volna esély az új tapasztalatok beillesztésére.
Ping ismét arról beszélt, hogy az autonómiáját akarja, és hogy „ki akar kerülni a körbõl", amely a családja elvárásai miatt börtönként hatott rá.
Úgyhogy, gondoltam, tegyünk egy egyszerû kísérletet.
Mindketten felálltunk, miközben egy kört képzeltünk magunk köré. Megfogtam a kezét, majd ismét támogatásomról biztosítottam, ami az önrendelkezést illeti. Ez a fajta segítség különösen fontos, hogy egy apától jöjjön, és ez Ping esetében hiányzott, csakúgy, mint bárminemû gyengédség. Ezért elláttam mindkettõvel.
Beletelt egy kis idõbe, de végül kilépett a körbõl és vele együtt én is. Ekkor megfogtam mindkét kezét, és azt mondtam: „Most meghatározhatod, hogy milyen feltételeken szeretnéd, hogy egy kapcsolat alapuljon. Ragaszkodhatsz egy férfi szeretetéhez és megbecsüléséhez."
Mindezt megerõsítésként szántam a következõ lehetséges lépéshez, - hogy olyan kapcsolatot tudjon létesíteni egy férfivel, ami nem pusztán az apjához fûzõdõ viszonyának a tudattalan leképezése. Azt mondta „Ebben reménykedhetek, ezt kérhetem."
Korrigáltam a szóhasználatát, mert szavaiból egyfajta reménytelen és alárendelt szerep sugárzott.
Kértem, hogy oly módon fogalmazza újra, ami által tisztább határokat kapunk – Az õ alapvetõ elvárásait.
Ez megadta neki azt a támogatást és iránymutatást, amire tõlem számíthatott.
Mélyen megérintette ez a folyamat. Egyszerû volt, de vágyai által megerõsített; a Gestaltban a hangsúly mindig az integráción van, az apró lépéseken, amelyeket szomatikusan beépítünk a tudatba és a tapasztalatba a kísérlet alatt.   



2015. október 26., hétfő

Case #65 - Szadizmusban összekapcsolva

Kathy édesanyja elég instabil személyiség volt, a legrosszabb fajtából. Gyerekkorukban mindig megtalálta a módját, hogy kritizálhassa, támadhassa és mindenért õt és a testvéreit hibáztassa. Mindig bántotta a gyerekeit érzelmileg, máskor meg az elérhetetlent játszotta. A hangulatváltozásaival és a haragjával nehéz volt együtt élni. Máskor viszont nagylelkûnek, jó szándékúnak mutatkozott és minden fizikai szükségletre odafigyelt.
Kathy emiatt, érthetõ módon, problémákkal küzdött a házasságában. Néha nagyon szeretetteljesen tudott viselkedni, máskor viszont gyanakvó és bizalmatlan volt, és õ maga is rosszkedvûen és kritikusan viselkedett. Megrémült attól, ahogy az anyja viselkedését másolja, a férjén látta is ennek a destruktív hatását.
Beragadva érezte magát ebben a helyzetben, és amikor valami kiváltotta ezt a viselkedést belõle, majdhogynem lehetetlennek érezte, hogy visszatérjen a normális kerékvágásba. Tudta, hogy ez megöli a kapcsolatát, így eljött, hogy segítséget kérjen.
A Gestalt terápia során a probléma velejéig hatolunk ahelyett, hogy visszább lépnénk tõle. Kathy problémája az volt, hogy olyanná kezdett válni aki nem akar lenni. Az ellenállást a probléma részeként kezeljük, nem akarunk részesei lenni azáltal, hogy segítünk a páciensnek valaki mássá válni, mert úgy csak az ellenállást leküzdésében segítenénk.
Így hát rámutattam, hogy az édesanyjától látott viselkedésforma igen szadisztikus. Kathy egyetértett. Arra is kitértem, hogy ezek a jellemzõk az õ viselkedésében is jelen vannak. A A nyelvezet erõs volt így, de Kathy belátta, hogy ennek van itt helye, hiszen így lehet igazán megnevezni a problémát.
Javasoltam, hogy lépjünk rögtön erre a részére a kísérletnek. Egyszerûen ezt a mondatot mondattam el vele: 'Azt akarom, hogy érezd azt a fájdalmat, amit én érzek.'. Ez a mondat nevesítette a háttérben meghúzódó dinamikus viszonyát a szadizmushoz. Kathy édesanyja és maga Kathy is igen nagy fájdalomnak voltak kitéve, és a szadisztikus viselkedés mögött valami iránti sóvárgás húzódott meg.
Kathy elmondta ezt a mondatot, annak ellenére hogy nagyon nehéznek találta, és rögtön belátta az igazságtartalmát.
Amiért ilyen úton lépett be a szadizmusába, ezért igazán magáénak érezhette.
Ezután nehezítettem a kísérleten azzal, hogy arra kértem, képzelje azt, hogy a férjéhez beszél akkor, amikor éppen rosszkedvû. Megismételte ugyanazt a mondatot, megkérdeztem mit érzett a testében közben, hogy megérthessük az élményeit.
Rendkívüli émelygésrõl, utálat, szégyen és öröm keverékérõl számolt be.
Ez volt a probléma veleje, amelyhez tapasztalati úton jutottunk el. A szadizmusba való direkt belépés által és azáltal, hogy feltártuk a vele társuló érzelmeket, elérhettünk a legbelsõ dinamizmusokhoz tapasztalati úton ahelyett, hogy csak körülírtuk volna a helyzetet. Kathyt helyeztük az élmény középpontjába, ezáltal valószínûleg egzisztenciális választás elé helyeztük.
Eztán arra kértem, lélegezzen, próbálja megtalálni a centrumot. A következõ lépésként kértem, képzelje maga elé az édesanyját, szadisztikus mosollyal az arcán. Ismét érezte a szorongást, feszültséget és émelygést. Kértem, próbáljon kitalálni egy megerõsítõ képet – itt Buddhára gondolt, ez megnyugtatta.
Kértem, hogy váltogassa a fejében a képet az édesanyjáról, érezze ezeket az érzelmeket, illetve a képét Buddháról, hogy lenyugtassa magát.
Javasoltam, hogy tegyen egy megállapítást az anyja felé: 'Hozzád társítom azt, amikor szadisztikusan viselkedem'.
Ez egy másik nézõpontjára világított rá kapcsolatuk dinamikájában, ahonnan az egész problémára hivatkozni lehetett – a múlt és a jövõ eggyé váltak. A szadisztikus viselkedés maga egyesítette Kathy-t az anyjával olyan mértékben amit más úton nem tudott elérni. Így válhatunk azzá ami ellen ellenállunk.
Folytatván a kísérletet, amiben Kathy birtokolhatta saját szadisztikus viselkedését és az anyjával való kapcsolatát, ugyanakkor érezze az érzéseit, és találjon egy megnyugtató képet, képes volt újdonságot belevinni a kapcsolatukba és a saját viselkedésébe.
Megkönnyebbült és bizonyos értelemben megújult ettõl a munkától. Arra kértem, hogy gyakorolja ezt amikor csak ilyen rossz érzései támadnak.

2015. október 18., vasárnap

Case #64 - Érzékeny vagy bolond választások

Zac-nek kapcsolati gondjai voltak. A barátnõje, Marta elég 'problémás eset' volt. Kreatív, színes egyéniség volt, és sok mindenben egyetértett Zac-kel társadalmi és politikai témákban. Nagyon elfogadó volt Zac-kel, amit õ még eddig nem tapasztalt egy kapcsolatban sem. Jól érezte magát Marta-val de voltak dolgok amiken egyszerûen nem tudta túltenni magát.
A lány füvet szívott, õ nem. A lány szerette a kemény pornót, õ nem. A lány több szexpartnert akart, de õ nem. Szerette a lány vadságát, de ez fájdalmat is okozott neki. Látta, hogy Marta instabil személyiség, de úgy érezte, tud rajta segíteni. Nem akart még egy elromlott kapcsolatot, így ebben ragadt két évig, pedig a lány nagyon érzékeny volt, gyakran kiabált is vele.
Úgy tûnt, ez egy túl bonyolult kapcsolat, mégsem tudta elengedni. Úgy gondolta, hogy az õ szerelme majd megváltoztatja a lányt, hogy majd jóra fordulnak a dolgok.
Megkérdeztem, 'Mi lesz, ha nem fordulnak jóra a dolgok? Mi lesz, ha a lány nem változik meg? Mi van, ha meg sem akar változni? Mi lesz, ha sosem fog belenyugodni a monogámiába?'.
Ezek nagyon nehéz kérdések voltak számára. Direkt kérdéseket tettem fel, mert úgy láttam, szorosabb kapcsolata van a fantáziáival mint a valósággal, és szerette volna elkerülni, hogy foglalkoznia kelljen azzal, ami történik valójában és az ezzel kapcsolatos érzelmeivel. Eltávolodott saját magától azáltal, hogy a jövõrõl álmodozott. A Gestalt terápia erõsen a jelenre fókuszál, még inkább arra, hogyan éljük meg a jelent. Az embereknek gyakran segítségre van szüksége ahhoz, hogy igazán belekerüljenek a jelenbe, Zac-nek pedig kifejezett módszerei voltak arra, hogy ezt elkerülje.
Ezt az eljárást követve kiderült számára, hogy õ így nem akar élni, nem akarja tovább vívni ezt az értelmetlen harcot ebben a kapcsolatban, és ha a lány nem változik meg, akkor ez a kapcsolat nem mûködhet az õ számára és el kell engednie.
Nagyon figyeltem arra, hogy ne befolyásoljam. Az egzisztenciális nézet szerint bármit is tesz az ember a saját életével, az az õ döntése, neki kell számolnia a következményekkel, a várhatóakkal és a váratlanul felmerülõkkel egyaránt. Az én feladatom itt az, hogy szembeállítsak valakit a saját döntéseivel, azok következményeivel és segítsem õket, hogy kilépjenek a megfigyelõ pozícióból, be a saját életükbe. Fontos, hogy tudják, õk hozzák a döntéseket, nem mások és nem a körülmények.
Ha marad a lánnyal aki olyan amilyen volt ahelyett, hogy újító ötletekkel állna elõ, az nem lenne egy ésszerû döntés. Nehéz volt elvonatkoztatnia a saját terveitõl, de amikor megtette, akkor látta, hogy ebben a kapcsolatban õ nem kap eleget.
Mindazonáltal láttam, hogy ez akármilyen racionális döntés is, a helyzet nem ilyen egyszerû.
Javasoltam, hogy játsszunk el egy beszélgetést a két fél között – az egyik készen állt arra, hogy elengedje a kapcsolatot, a másik nem.
Tisztán látszott, hogy az a fél, aki nem akarta elengedni az a páciens gyermeki oldala, nagyon emocionális, amelyik el akarta engedni az pedig a racionális énje volt. Csupán azért mert hozott egy 'értelmes', ésszerû döntést, nem oldódott meg a helyzet. A gyermeki, az érzõ én is részt kellett, hogy vegyen a döntési folyamatban. Elég sok beszélgetést igényelt ez a két fél között – nem csak a szavak, hanem az érzelmek miatt is, amelyek mindkét oldalt átjárták.
Lassan egyfajta megegyezés, az érdekek találkozása látszott. Volt egy megoldás amiben benne volt a gyermeki én is. Nem gondoltam, hogy ezzel vége a történetnek, bár az ülés véget ért. Ez valami olyasmi volt, amihez a késõbbi ülések alkalmával vissza kellett térjek. Fritz Perls ezt a saját 'gyõzedelmeskedõ' és 'alulmaradó' résznek hívja (topdog/underdog), és bármilyen hozzáértõnek, tisztán látónak és elõremutatónak érezzük magunkat, igazából van egy másik részünk ami mindig aláássa a 'topdog' haladási irányát. Jelen esetben a racionalitás és az értelem nem bizonyult elegendõnek. Ebbõl látszik, hogy nem szabad túlságosan a 'topdog' oldalára állnunk.

2015. október 13., kedd

Case #63 - A hadaró limpelő

Murray 20 éve a rendõrségnél dolgozott. Egyszer csak egy baleseti helyszínelés alkalmával elvesztette a lazaságát. Általában túl tudott lenni bármilyen érzelmi hullámon ami néha erõt vett rajta, de ez most más volt. Most azt érezte, nem fog rendbe jönni.
Elment egy kis idõre szabadságra a stressz miatt, de betelt nála a pohár, így nyugdíjba ment és nyitott egy sarki kisboltot egy faluban.
Rendben ment tovább az élet, de belül még mindig nagyon stresszesnek érezte magát, így hozzám fordult segítségért.
Murray-rõl azt kell tudni, hogy rengeteget beszél. Elég szórakoztató is, sok sztorija van, és az egyik történetet folyton szövi át a másikba. Tulajdonképpen non-stop képes volt beszélni. Nagyon szerettem hallgatni, jó mesélõ volt.
De pont emiatt nehéz volt közbevágnom, így nem volt könnyû a felszín alá kerülnöm és lefektetnem a terápia alapjait.
Ez folytatódott több ülésen át, minden alkalommal ugyanazzal a problémával szembesültem. Elmondtam neki, hogy ez a tapasztalatom, de az ég világon semmi különbséget nem észleltem.
Valami azonban feltûnt. Murray elég erõsen sántított, olyan volt, mintha kissé fájna neki a járás.
Valamelyik sztorija közepén félbeszakítottam. Azt mondtam, 'Észrevettem egy érdekes ellentmondást. Nagyon gyorsan beszél, viszont lassan kell, hogy járjon.'
Murray egyetértett velem, de nem tûnt úgy mintha különösebben érdekelné a dolog.
Annyit kérdeztem, 'Mi lenne, ha olyan lassan kellene beszélnie, ahogy jár?'.
Ez egy új ajánlat volt, de még így sem tûnt úgy, mintha számítana valamit. Egy kísérletet javasoltam – fel-alá járkáljon a szobában úgy, hogy minden lépésnél egyetlen szót mondhat. Amikor ezt csinálta, értelemszerûen, lassabban kényszerült beszélni. Hirtelen megértette, mire utaltam – a teste megpróbálta õt lelassítani, de õ nem vette ezt észre. Amikor lassabban beszélt, képes volt érezni – ez volt az, amit ezzel a sok beszéddel próbált elkerülni.
Mikor végre hozzáfértünk az érzéseihez, a terápiás munka elkezdõdhetett...
A Gestalt-terápia során mindig figyelünk a 'jelenségekre' – ez esetben a páciens beszédének sebességére (inkább, mint a tartalomra) és a sántításra. Anélkül, hogy bármi tanulságot levonnánk ezek fontosságáról, hagyjuk, hogy új 'Gestalt'-ok (konfigurációk) merüljenek fel és kapcsolódhassanak össze, itt éppen egy mély ellentmondás formájában. Mindig figyelnünk kell ezekre az ellentmondásokra, mert gyakran jelentenek hasadást a személyiségben, ezáltal próbálja a páciens elkerülni a szembesülést. Miután ezek a hasadások a felszínre kerültek, tudunk velük dolgozni, és természetes úton a páciens el fog mozdulni egy teljesebb, egészebb személyiség irányába – bár lehet, hogy egy kis segítségre lesz szükségük hozzá. A Gestalt kísérlet ezekbõl a megfigyelésekbõl születik és egyfajta módja annak, hogy az ilyen hasadásokat a felszínre hozzuk ahelyett, hogy csak beszélgetünk vagy 'tudunk' róla. Egy integráltabb, testközpontú fajta tudás az, ami minket igazán érdekel.

2015. október 4., vasárnap

Case #62 - Medúza

Tracy-nek volt egy álma. Meggyilkolt egy férfit és elrejtette egy szekrénybe. Megpróbált biztosra menni, hogy senki sem jön rá a körülötte lévõ emberek közül. Úgy rémlett neki, ezért az édesanyját kell hibáztatnia.
Sétált egy folyosón és találkozott egy férfival, egy pszichológussal, aki ezen felül nyomozó is volt. A kezük összeért. Azon gondolkozott, hogy rejtse el elõle is. Bûnügyi filmek zenéje ment a háttérben.
Az álommal való munkához Gestalt-módszert alkalmaztunk.
Megkértem, hogy mesélje el még egyszer az egész álmot úgy, mintha a jelenben történne – az õ tudatállapotainak változása szempontjából.
Amíg mesélte, néha megállítottam, hogy megkérdezzem, mit érez, vagy hogy részletekre kérdezzek rá – például a férfiról akit megölt.
Ezután megkértem, hogy 'legyen õ a férfi', és beszéljen az õ szemszögébõl.
A férfi azt mondta, hogy Tracy hûvös, számító és kemény volt.
Amikor ismét a saját nevében beszélt, nevetett, fészkelõdött és nem értett egyet a leírással.
A következõ fázis a pszichológussal való séta volt. Nagyon keményen dolgozott azon, hogy elrejtse a tényeket elõle.
Ezután eljátszotta a pszichológust is. Azt érezte, Tracy nagyon erõs és hogy nem fog tudni semmit sem kiszedni belõle.
Visszatértünk hozzá – folyamatosan ismételgettem a tulajdonságait – erõs, hideg, számító, kemény.
Hozzátette, hogy szadisztikus érzései vannak, így összeraktam mindezeket a szavakat.
Megkértem két nõt a csoportból, hogy jöjjenek ki, sétáljanak körbe, megtestesítve ezeket a tulajdonságokat.
Tracyt arra kértem, tegyen ugyanígy. Nagyon nehéznek találta, csak nevetett és mosolygott, de bátorítottam, hogy maradjon benne a folyamatban, legyen az az erõs nõ. Kértem valakit, hogy játssza el a holttestet, és valaki mást hogy játssza el Tracy-t, amint ártatlannak vallja magát, mint egy olyan nõ, aki sosem tudna ártani senkinek.
Kértem, hogy nézzen rá néhány férfira a csoportból úgy, mintha ölni tudna a szemével. Érezte a saját erejét, de mindig elnevette magát, viszont azt mondta, kissé gonosznak érezte magát ahogy nevetett. A nevetés sokszor az elhajlás jele, egyfajta mód a szituáció megtagadására.
Megkértem, hogy lélegezzen a rekeszizmai közé – láttam, hogy csak a mellkasába lélegzik.
Amikor megpróbálta, egy követ érzett a gyomrában, majd egy gátat a szívénél. Bátorítottam, hogy folytassa a légzést, miközben érzi azt a követ, csakúgy, mint az erejét.
Azt mondta, ez elsõ sorban a szülei irányába történõ elutasítása miatt van, másodsorban pedig a szexualitásának elnyomása miatt. Úgy érezte, mintha lenne egy tõr a kezében és játszadozni akarna vele. Kicsit úgy érezte magát, mind Medusa, aki a puszta tekintetével kõvé tudta változtatni a férfiakat. Azt mondta, ettõl kellemes, szexuális töltetû érzései támadtak a testében.
Nagyon máshogyan nézett ki most – sokkal komolyabban, semmi nevetgélés és 'adom az ártatlant' attitûd.
Ennél a pontnál kezdte el igazán birtokolni az erejét ahelyett, hogy megtagadná azt. Énjének minden részét meg tudta tapasztalni így – a gyilkost, a szexualitását, az erejét mint nõ.
A Gestalt terápia során önmagunk részeinek megtagadását rendkívül veszélyesnek gondoljuk. Miután az emberek önmaguk elfojtott részleteibe engednek betekintést maguknak,  csak azután hozhatnak teljes értékû döntéseket, ennek értelmében így tudnak igazán 'felelõsséget vállalni'. Ez az egzisztenciális megközelítés a Gestalt-ban – nem konkrét megoldásokat vagy erkölcsi útmutatást adni arra, hogy ki mit csináljon, hanem helyreállítani az emberek érzékét arra, hogy teljesen önmaguk lehessenek, és ezáltal autentikus döntéseket tudjanak hozni.
Ezen az ülésen követtem az energetikai mozgásokat, és próbáltam Tracy-t az elnyomott énje felé fókuszálni – az agressziója, az ereje, stb. felé. Nagyon nehéznek találta azt, hogy benne tudjon maradni a folyamatban és valóban birtokolni az énjének ezen részét. Képes volt olyan dolgokat elengedni amiket régen elfojtott és tulajdonképpen megemésztetlen kételyek voltak.

© Lifeworks 2012

Contact: admin@learngestalt.com

Who is this blog for?

These case examples are for therapists, students and those working in the helping professions. The purpose is to show how the Gestalt approach works in practice, linking theory with clinical challenges.

Because this is aimed at a professional audience, the blog is available by subscription. Please enter your email address to receive free blog updates every time a new entry is added.

Gestalt therapy sessions

For personal therapy with me: www.qualityonlinetherapy.com

Enter your email address:

Delivered by FeedBurner

© Lifeworks 2012

Contact: admin@learngestalt.com

Nyelvek:

HOME

Informed Consent & Rates

PROFESSIONAL TRAINING

Gestalt Therapy Defined

PROFESSIONAL SERVICES

PAYMENTS

OTHER STUFF

Links

Book:Advice for Men about Women

BLOGS

• English

Bahasa

Čeština

Deutsch

Español

Français

Greek ελληνικά

Hindi हिंदी

Magyar

Melayu

Italiano

Korean한국의

Polski

Português

Română

Russian Русский

Serbian српски

Chinese 中文

Japanese 日本語

Arabic العربية

English Bahasa Čeština Deutsch Español Filipino Français ελληνικά हिंदी Magyar Melayu Italiano 한국의 Polski Português Română Русский српски 中文 日本語 العربية

If you are interested in following my travels/adventures in the course of my teaching work around the world, feel free to follow my Facebook Page!

Can you translate into Hungarian? I am looking for volunteers who would like to continue to make this translation available. Please contact me if you would like to contribute.

Interested in Gestalt Therapy training?

Contact us?

vinaysmile

This Gestalt therapy blog is translated into multiple languages. You are welcome to subscribe

logosm1

Links

Career Decision Coaching

Here

and here

Lifeworks

Gestalt training and much more

http://www.depth.net.au

For Men

Here is a dedicated site for my book Understanding the Woman in Your Life

http://www.manlovesawoman.com

The Unvirtues

A site dedicated to this novel approach to the dynamics of self interest in relationship

http://www.unvirtues.com

Learn Gestalt

A site with Gestalt training professional development videos, available for CE points

http://www.learngestalt.com

We help people live more authentically

Want more? See the Archives column here

Gestalt therapy demonstration sessions

Touching pain and anger: https://youtu.be/3r-lsBhfzqY (40m)

Permission to feel: https://youtu.be/2rSNpLBAqj0 (54m)

Marriage after 50: https://youtu.be/JRb1mhmtIVQ (1h 17m)

Serafina - Angel wings: https://youtu.be/iY_FeviFRGQ (45m)

Barb Wire Tattoo: https://youtu.be/WlA9Xfgv6NM (37m)

A natural empath; vibrating with joy: https://youtu.be/tZCHRUrjJ7Y (39m)

Dealing with a metal spider: https://youtu.be/3Z9905IhYBA (51m)

Interactive group: https://youtu.be/G0DVb81X2tY (1h 57m)