Könnyek gyűltek össze Márta szemében és a száját harapdálta. Ezt figyeltem és azt, ahogy megpróbálja az érzéseit visszatartani. Javasoltam neki, hogy lélegezzen és legyen a jelenbenc és azután a könnyei csak jobban ömlöttek. Elmesélte a történetét, egy hosszú és fájdalommal teli életet, amelyet sok könny kísért. Az apja egy másik városban dolgozott. Az anyja, a testvére és ő elköltöztek egy kisvárosba, amíg apja távol volt, és anyja szüleinél kellett lakniuk. De a nagyapa mindnyájukat terrorizálta... ha a gyerekek túl hangosak voltak, megfenyegette őket azzal, hogy kirakja őket a házból, és számtalanszor ki is rakta a bőröndjeiket a ház elé. Korábban a testvére ott lakott a nagyszülőknél és ahányszor az anyja meg ő elmentek látogatóba, a szülők mindig találtak valami hibát Mártában és kijátszották a testvére ellen.
Végül az anyja elköltözött a házból egy saját lakásba. De mivel gyönyörű asszony volt és gyakran jöttek férfiak a házhoz az üzletből, ahol dolgozott, kinyomozva, hol lakik. Az anyja elküldte őket, de egyszer beengedett egy férfit és viszonyt kezdett vele. Márta mindig félt, amikor a férfi ott volt a házban.
Amikor a viszony kiderült, az anyját nyilvánosan megszégyenítette a közösség, amelyben éltek. Mártát pedig az iskolában alázta meg a többi gyerek. Aztán az apja visszajött, a nagyszülők megverték az anyját... a sérülések egyre csak folytatódtak. Ez a történet tele volt fájdalommal és szenvedéssel. Míg mesélte, odanyúlt a kezemért és erősen megszorította. Így ültünk egészen addig, amíg meg nem szabadult a ránehezedő tehertől.
A pszichoterápia során különböző történetek kerülnek felszínre. Vannak régiek, eltemetettek és ismétlődőek, amelyek csak arra szolgálnak, hogy alátámassza a kiszolgáltatottságot és talán, hogy együttérzést váltson ki. Azokat a történeteket a felszínre kellett hozni, életre kelteni az alkalmazott tapasztalatok segítségével, és kiadni az érzelmeket.
De ez a történet élő volt, ott gyűlt harminc évig, hogy a megfelelő pillanatban előjöjjön, hömpölyögve, felszabadítva, egybeolvadva végig az úton.
Ahogy megnyugodott, elengedtem a kezét, de mellette maradtam. Márta elmondta, hogy fény kísérte az úton. Az a bensőségesség, ami ő, az anyja és a testvére között alakult ki, még akkor is, amikor csak kenyeret és babot tudtak enni. És a fiúk, főleg az első, aki szerette és támaszt jelentett neki a családi megpróbáltatások idején.
Ezt a támogatást adta neki a férje is, akihez közel érezte magát és akivel nagyon szerető kapcsolatuk volt. Minden szép és jó. Kivéve, hogy húsz év után, mikor már a gyerekek felnőttek, már nem volt oda a munkahelyéért, amely annak idején a menedéket jelentette számára, amikor először lépett ki a fájdalmas családi környezetből.
Új irányt keresett, hogy a személyisége kiteljesedjen és, hogy a karrierje is más irányt vegyen. De a férje fogta a kezét, a férje vissztartotta. A kapcsolatuk azért működött, mert Mártának szüksége volt támaszra és a férfi ezt megadta neki. De most Márta függetlenségre vágyott, és a férfi még mindig nem engedte el.
Rámutattam, hogy hasonló dolog történt beszélgetésünk során. Szüksége volt rám, amikor újraélte a fájdalmat. De a végére el tudtam engedni a kezét és neki csak az kellett, hogy mellette legyek és ne tartsam vissza.
Körvonalaztam azt az állapotot, amelyet kialakíthatna a férjével, hogy segítsen megértetni és elfogadtatni vele azt a tényt, hogy sokkal önállóbban kell Mártának kilépnie a világba és talán segíthetne neki kezelni az ezzel kapcsolatos bizonytalanságait. Cserébe, az adhatná meg a támogatást, amit eddig a férfitól kapott meg, hogy a férfi elfogadná, ahogy ő jár-kel a világban.
A beszélgetésben ehhez a ponthoz érve Márta képes volt meglátni, hogyan halad a fejlődése és az elszakadása, hogyan kezelje kapcsolatuk változó dinamikáját és az életben elért helyét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése