- A köhögésed jól magára vonta a figyelmemet- mondtam.
- Igen- mondta- hajlamos vagyok arra, hogy megzavarjam az embereket.
- Nos, engem zavart a köhögésed- válaszoltam.
Úgyhogy megvizsgáltuk hogyan lehet „zavarnih. Elmagyaráztam, hogy a megzavarásnak pozitív módja is van- humoristák teszik ezt például. Meg forradalmárok. Meg olyan emberek, akik felborítják egy csoportban a status quo-t ( a fennálló hierarchikus rendszert) – ezen emberekre szükség van. Másfajta keretet akartam adni a „zavarásnakh, csak hogy lássa, mennyivel tágabb választási lehetőség áll a rendelkezésére.
Elhívtam őt, hogy „zavarjon megh néhány embert a csoportból. Játékosan megcsípte egyikőjük arcát, majd keresztül feküdt egy másik ember lábán. Ezek könnyed és mókás megnyilvánulások voltak, teljesen spontán módon, és azonnal a „zavarásh egy teljesen más érzetét keltették benne.
Rákérdeztem az ő életében lévő összefüggésre: ki zavaró az ő családjában? Azt mondta, nemrég jött rá, hogy az anyjának viszonya van valakivel. Ahogy egyre többet mesélt, kiderült, hogy az apjának évek óta voltak viszonyai másokkal.
Mindez természetesen nagyon felkavaró volt számára, de nem akartam túlzottan belemenni abba, mit csinálnak a szülei. Azt mondta vétkesnek érzi magátc mintha az anyja viszonya az ő hibája lenne, mert elköltözött otthonról.
- Nem neked kell felelősséget vállalnod anyád tetteiért- mondtam.
Rá akartam visszaterelni a szót, úgyhogy azt mondtam:
- Nagyon erősen figyelsz most rám- most tiéd az én figyelmem.
Azt mondta, valami hiányzott a gyermekkorából- a szülei annyira el voltak foglalva a problémáikkal és a konfliktusaikkal, hogy neki már nem szenteltek túl sok figyelmet. Amikor pedig igen, az gyakran reaktív (visszaható, például egy cselekedet váltja ki) volt. Arról beszélt, hogy szerető és nem kritikus figyelemre vágyott.
Rámutattam arra, hogy a gyermekek számára a negatív figyelem is jobb, mintha semmibe vennékc ezáltal elfogadtam abbéli választását, hogy zavaró magatartásával vonja magára a figyelmet- még ha az a figyelem nem is kedvességből fakadt.
Megkértem, figyelje meg a jelenben milyen érzés volt megkapnia az én figyelmemet és a csoportét. Apró változásokat vett észre a csoportban- néhányan zavartak lettek. Láttam, mennyire rá tud hangolódni arra, amerre a figyelem irányul a csoportban. Úgyhogy azt mondtam:
- Rendben, azt szeretném, hogy most igazán jelen legyél azáltal,hogy most rád figyelek.
Így ültünk egy darabig. Észrevettem, hogy tompán érzem magam- általában felmerülnek bennem dolgok: kreatív kísérletek, megérzések, tudatosítások. De vele olyan laposnak éreztem magam, mint egy üres síkság. Erről beszámoltam neki, mire azt mondta, ugyanezt a visszajelzést kapta a férjétől és másoktól is. És hogy ő is tompának érezte magát.
Így hát ezt a közös teret egy „én-teh pillanattal méltányoltam. Az efféle pillanatok gyakran az intimitásról, az összekapcsolódottságról és a mély érzésekről szólnak. De ez esetben ez sokkal inkább egyfajta üresség volt.
- Ez most nem könnyű nekem- mondtam - olyan, mintha elvesztettem volna a kreativitásom. Nem vagyok ehhez hozzászokva.
Felcsillant a szeme – tetszett neki, hogy a kreativitás szót használtam.
-Szeretnék valami zavarót és merészet tenni veled- mondta. Arra bíztattam, hogy tegye meg.
Arcon csókolt.
-Áhá- mondtam- egy cseppnyi a szín a kopár tájképre!
Egy pillanatnyi ragyogó belső kapcsolat volt ez, egy nagyon mély pillanat, amelyet megosztottunk egymással. Ennek eredményeképp valami átalakult benne odabent, valami felszabadult.
Ez volt a vége egy nonlineáris (nem egyenes vonalú) folyamatnak, miközben követtük a tudat folyamát ahogy az felfedte magát köztünk- a figyelem és zavarás témájában. A Gestaltban nem dolgozunk túl sokat a lineáris/ célra irányúló módon, sokkal inkább úgy tudnám jellemezni, mintha követnénk egy folyó folyását, sodródván az árral, belemerülve a kliens jelenségtanába (fenomenológiájába). A végeredmény integráció, vagy nevezhetném testet öltött éleslátásnak is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése