Case #45 - Hogy küzdjünk meg a boldogtalansággal

Betty a félelmérõl akart beszélni. Nem tudta megállapítani, hogy mitõl félt, vagy mihez kapcsolódott félelme.
De mielõtt a kérésével foglalkoztam volna, többet akartam megtudni róla. Gyerekekrõl, házasságról és munkáról kérdezõsködtem. Nemrég lépett ki a 20 éve meglévõ munkahelyérõl, és átmeneti idõszakot élt. A családi élete rendezett és biztos volt, a lánya gyönyörû és tehetséges, és a férje szerette õt.
De ahogyan ránéztem, nem igazán tûnt boldognak. Megkérdeztem, hogy boldog-e, és azt mondta, nem. Mindenki azt gondolta, hogy tökéletes élete van, a tökéletes család. Kérdeztem, mi a baj.
Azt válaszolta- a férjem jobban szeret engem, mint én õt. Biztonságban vagyok vele, de ez egy elrendezett házasság volt, és õ nem az én „típusom".  Megkérdeztem, mi az õ típusa: erõs jellem, világos személyes meglátása van az életben és jó ízlésû. Õ egyik sem ezek közül.
Ez nagy hatással volt rám, és kellett egy kis idõ, hogy befogadjam. A kiváló élet, de valami elengedhetetlen hiányzik. Ismét a szemeibe néztem, és láttam, milyen boldogtalan. Megkérdeztem, hány éves- 44.Kérdeztem, hogy eltöltené-e az elkövetkezendõ 44 évet a férjével, azt válaszolta, igen.
Szóval az világos volt, hogy az ottlétet választja. De ennek az ára valamiféle alapvetõ elkülönítés volt az õ kapcsolatban való összetartozás értelmezésében. Egyfajta alapszükség a szenvedélyre, megismerkedésre és együttmûködésre hiányzott. Megelégedett egy felületesen boldog élettel, de valahol ez nem tett eleget a mélyebb szükségeinek.
A Gestaltban érdekel minket a választás, és ezt léteszmék esetére értjük. Az élet különbözõ helyzetekbe vet minket, de mindig van választásunk. A bebörtönzés érzetünk nem külsõ körülményekbõl fakad, hanem abból, hogy elfelejtjük a jelentõségünket a pillanatnyi döntési lehetõségnél.
A választással következmények is járnak, és a jól élt élet olyan, ahol inkább felelõsséget vállalunk a következményekért, mintsem megpróbálunk másokat hibáztatni, vagy azzal tölteni az életünket, hogy azt kívánjuk, bár valahol máshol lennénk.
Nagyon is ez volt, amivel Betty szembenézett. A választásai világosak voltak, ahogyan a következmények is. De õ boldogtalan volt, ezért hacsak nem akart így maradni, valaminek változnia kellett.
Amik rendelkezésre álltak, azok a különbözõ lehetõségek voltak azon a szerkezeten belül, ami mellett döntött.
Töltöttem egy kis idõt azzal, hogy csak vele voltam, láttam a szomorúságát, elfogadtam, hogy ez van. Ez az elmesélés helye, ahol semminek sem kell változnia, nincsenek teendõk, és a hangsúly a léten, az együttérzésen és a megismerésen van. Ezt I-Thouként is ismerik.
Ezután a „mi lehetséges" kérdésre tértem rá. Egybõl idemenni egyszerûen valamiféle „megoldást" jelentene egy helyzetre, aminek bizonyos értelemben nincs megoldása. De egy ideig abban a léthelyzetben való jelenlét után, együtt fel tudtunk tárni más választási lehetõségeket és nézõpontokat.
Kérdeztem, hogy tud-e a szomorúságáról a férje, hogy kimutatta-e úgy neki, ahogyan nekem tette. Azt mondta nem. Ezért megosztottam vele egy incidenst a saját életembõl, ahol a partnerem felfedvén boldogtalanságát valamivel kapcsolatban, hatalmas hatással volt rám. Mert a férje szerette õt, ez lehetne a kezdete a változásnak.
Rámutattam, hogy ez a férfi sosem lesz az õ „típusa", de ha motivált lenne, tudna pár lépést tenni abba az irányba. Nála volt elõször a labda, hogy képes legyen közölni vele a valódi énjét és szükségeit. A kihívás az volt, hogy ezt oly módon tegye, ami pozitív dolgokat eredményez.
Javasoltam, hogy kérje meg, hogy nézzen 10 percig a szemeibe beszélgetés nélkül, és mutassa meg neki a szomorúságát. Majd osszon meg vele néhány kisebb változtatást, amivel szeretné, hogy kezdjen, ami sokat jelentene neki.
Azonban ez nem feltétlenül megoldás a boldogtalanságára. A tény az, hogy õ egy olyan szituációban volt, ahol az igényei nem teljesültek. Ezért javasoltam neki, hogy aktívan bontakoztassa ki a kreativitását, és végezzen valamiféle szellemi gyakorlatot. Ezek segíthetnek neki megtalálni azt a boldogság magvat, ami nem függ a külsõ környezetétõl.
Ilyen dolgokat javasolni, mint valamiféle gépies megoldást, nem az, amit a Gestalt támogat. De az összetartozás mély értelmezésénél való személyes megragadtság esetében az olyan megoldások, mint ez, jelentõségteljessé válnak, és van egy mélyrõl jövõ motiváció, hogy ebbe az irányba mozduljunk. Ha van rá érdeklõdés, segíthetünk az illetõnek gyakorlati támogatással-egy beszélgetés arról, hogy hogyan történhetnek a dolgok, és a lehetõségek felsorakoztatása.