„Veled biztonságban érzem magam" – mondta Yasmin. Így válaszoltam: „Bizonyos értelemben tényleg biztonságot nyújtok, hiszen önmagamat adom – a leggyakrabban legalábbis. Amikor azonban hiányozni kezdesz, akkor már nem garantálhatom a biztonságot." Yasmin-nak nehezére esett ezeket hallgatnia, az édesapjával való nehézségeire emlékeztette, az édesapja és közte felállított korlátok tisztázásának szükségét juttatta eszébe bármikor, amikor zavartnak és ködösnek érezte az életét.
Yasmin saját elmondása szerint értékelte, hogy az én szemeimen keresztül láthatja önmagát…szüksége volt erre az érzésre. A nehézségeiről beszélt azzal kapcsolatosan, hogy a szülei szemén keresztül önálló emberi lényként tekinthessen magára, és múltbeli problémáiról azt illetően, hogy szülei szeretete feltételes volt – csak „jó kislány" viselkedése esetén szerették.
Ahogy beszélgettem vele, kezdtem megtalálni az utat gyerekkori énjéhez, annak elfogadásra és gondoskodásra való igényével, de ugyanakkor felnőttkori énjéhez is, amely megkülönböztetést vágyott és igényelt, önmaga felé fordulást, a saját helye megtalálását a világban, a saját maga korlátai felállításával.
Mindez mélyen megindította őt, kétféle szemszögből láthatta önmagát egyazon időben Valódi „te és én" pillanatot élhettünk át. Beszéltem neki arról, hogy ezt a helyet tágasnak, szilárd alapot nyújtónak és jelenben élőnek éreztem, ezért voltam képes olyan biztonságot nyújtani neki, amely számára támogatást, megjelenést és megkönnyebbülést biztosított – arra biztatta, hogy elkezdje saját életét élni, így két egyenrangú lény ülhetett egymással szemben.
Mindez több szinten is hatással volt rá. Felnőtt módjára beszéltem vele, felismerve a köztünk lévő korlátokat, valamint a két útkereső ember közti kapcsot. Majd arra kértem, hogy meséljen gyermekkoráról, és nevezze meg, hogy mit vár el tőlem Yasmin azt mondta, az édesapja részéről arra vágyott, hogy az végre elismerje, fontos számára a lánya. Közöltem vele, hogy örömmel megyek át „apa" üzemmódba a kedvéért – saját lányaim is vannak – és beszélek vele apaként. Így Yasmin apjaként kezdtem viselkedni, elmondtam neki, mennyire fontos számomra.
Majd arra kért, mondjam el neki, hogy szeretem őt, bármi történjék is. Ismételve mondogattam neki, hogy bár előfordul, hogy nem értek egyet a döntéseivel, vagy nem kedvelem minden tulajdonságát, attól még a köztünk lévő rokoni kapcsolat szilárd alapja az összekötő szeretet.
Ily módon képes voltam reagálni Yasmin komoly igényére arra vonatkozóan, hogy az édesapja szemével lássa önmagát. A terápiás folyamat sajátossága okán, bár nem voltam a valóságban az édesapja, a hatás mégis majdnem ugyanaz volt.
A terápiás folyamat során mindez a szilárd és mély kapcsolódás megteremtésének eredménye, amely lehetővé teszi olyan kijelentések elhangzását, amelyek átváltoztató erővel bírnak.
Yasmin teljesebbnek érezte magát, és képessé vált arra, hogy felnőttkori és gyermekkori énjét eggyé formálja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése