|
 Jamesnek az volt a problémája, hogy egész héten keményen dolgozott, gyakran repült más városokba és csak pénteken tért haza. Mivel az otthonától távol volt mindig epekedve várta, hogy visszatérjen. Fontos volt számára, hogy a felesége és a gyerekei otthon legyenek és besétálhasson az igazi „otthon" érzésébe.
Mivel a felesége egy magas szinten dolgozó munkaügyi menedzser, gyakrabban volt távol, mint otthon. Amikor nyomás alá került ezzel a kérdéssel kapcsolatban rámutatott, hogy a karrierje szintén fontos és, hogy a férje érzései a saját problémái.
Sok éven át voltak házasok és mindkettőjüket érdekelte a személyes fejlődés és az asztrológia. A férj úgy jellemezte magát, mint egy rák asztrológiai jel és ennek az érzésnek a jelzéseit alkalmazta.
Kapcsolatuk mély és szeretetteljes volt viszont tele nézeteltérésekkel, amiket a férj szeretett volna csökkenteni, hogy javítsa a kapcsolatot.
Ez a beavatkozás környezetét biztosította nekem.
Kérdeztem tőle valamit, ami egyaránt fontos volt a feleségének is, ami az volt, hogy mit szeretne neki adni. Azt mondta, hogy amikor előadást tartott a munkahelyén és ezt megosztotta a férjével az elismerését és megbecsülését szerette volna hallani az előadásáról
Megkérdeztem egy második dolgot. Amikor egy könyvet olvasott (általában a személyes növekedésről) azt szerette volna, ha a férj is elolvassa ezt és megbeszélik.
Megkérdeztem, hogy a férj mindezeket megtette-e? Azt mondta, bizonyos fokig, de nem a feleség megelégedésére.
Szóval azt javasoltam, hogy vegye komolyan ezt a két kérést tőle és teljes szívvel tegye meg mindkettőt
Miután így tett egy ideig, azt javasoltam, hogy adjon neki egy teljes és hiteles kinyilatkoztatást arról, hogy mit jelent a férjnek és a feleségnek az, hogy a férj otthon van minden péntek este.
A saját életem példájával szemléltetettem mit jelent ez.
->Felnőve a születésnapok mindig speciális értékkel bírtak a mi otthonunkban. Míg a feleségem részéről ezeket a napokat nem ünnepelték és voltak olyan időszakok, amikor a lánytestvére születésnapját ünnepelték, de az Övét nem.
Ennek következtében nem nagyon lelkesedik a születésnapokkal kapcsolatban és a sajátját nagyon privát és egyszerű körülmények között szereti intézni.
Én egy különleges napra vágytam egy csomó jellel arra vonatkozóan, hogy ez az "én napom". Voltak olyan alkalmak, amikor a feleségem ezt nem úgy tette, ahogyan én szerettem volna és ez nekem nagyon fájt. Ez valami olyan volt, amit neki nagyon nehéz volt megérteni.
-
Tehát a teljes összetett és hiteles adataim valahogy így néznek ki:
Tudom, hogy a születésnapok problémásak neked és hogy ezek nem voltak nagy élmények a gyermekkorod során. Azt is tudom, hogy nagyon keményen próbáltad, hogy a születésnapjaim kellemes alkalmak legyenek, és ezért nagyon hálás vagyok neked. Azt is tapasztaltam, hogy voltak olyan időszakok, amikor nem érezted magad a megfelelő helyen, különféle okok miatt, hogy különös erőfeszítést tegyél, vagy többet csinálj, mint kellet volna. Megértem, hogy ez neked azzal függ össze, hogy mennyit tudsz tenni őszintén és mennyi van a tarsolyodban, amit adni tudsz, és hogy nem vársz el többet a saját születésnapod alkalmából. Én azonban más vagyok, mint te. A születésnapok szintén megterhelőek számomra, de más módon. Nekem volt egy hagyományom, ami nagyon különleges volt és van egy alapvető elvárásom és reménykedem, hogy az első leszek ezen a napon. Akkor is, ha nem vagy éppen a legjobb hangulatban szeretném, ha ezt félretennéd csakis erre a napra csak, hogy érezzem, hogy valami különleges bánásmódban részesülök. Ez nekem nagyon sokat jelentene, sőt mi több tudom, hogy ez nem mindig könnyű neked. Egy kicsit idegesnek érzem magam, hogy ezt mondom neked, mert ez nekem fontos és neked ez egy nehéz téma. Hálás vagyok azért, hogy figyelembe veszed, amit kérek, és ha gondolod, gondolkozhatsz rajta és egy más időben mindezt megbeszélhetjük.
--
A saját életemből adtam személyes példát Jamesnek, de nem értette meg hogyan tudja ezt beleilleszteni egy személyes hiteles kinyilatkoztatásba a saját problémájára vonatkoztatva.
Gestalt a kapcsolatba mélységet és hitelességet hoz és a kapcsolatot és az intimitást mozdítja elő
Ez egy példa, ami az egyik módja annak, hogy olyan ügyféllel foglalkozzunk, aki már többet tud, mint a kommunikáció alapjai.
 Diane-nek két dolog miatt fájt a feje. Az egyik az volt, hogy tizenkét éves fia nem tanult olyan keményen, mint ahogyan azt Diane szerette volna. Megkérdeztem, tízes skálán hogyan osztályozná a fia teljesítményét, és azt válaszolta: hatosra-hetesre. A házit megcsinálja-e? Igen. De az a helyzet, hogy menő iskolába csak színötössel vesznek fel gyerekeket, tehát a nyomás, az óriási.
Először szakemberként mondtam el nézeteimet a szülőközpontú gyermeknevelésről, a kiegyensúlyozott gyermekkor fontosságáról, és hogy az én értékrendem szerint nem mindig a kiváló iskolai eredmény a végcél.
Ez fontos volt: egyértelművé kellett tennem álláspontomat, kipuhatolni hol nem egyezik meg a véleményünk és kitalálni miben és hogyan tudnék neki segítséget nyújtani az adott helyzetben, illetve mi az ahol nélkülem kell boldogulnia.
Összezavarodott, mert számos szülőknek szóló könyvet olvasott már. Megpróbált hát a srácnak teret biztosítani, de aggódott a jövője miatt és fogalma sem volt, hogyan tudná eredményesen ösztönözni. Az ajánlatom tehát így szólt: üljön le vele, kezdje azzal, hogy megmondja neki, mit tart o anyaként fontosnak.
Azután fesse le neki a képet, mi vár rá: a versenyszellemtől buzgó társadalom és iskolarendszer, amely bizonyos jegyek alatt nem fogad be senkit intézményeibe. Említsen meg konkrétan több egyetemet, mondja el mik a követelmények, és mi szól a továbbtanulás mellett, illetve ellene.
Aztán segítsen a fiúnak eldönteni, mik a céljai, hol szeretne végül majd kikötni, és mit kell neki ahhoz tennie, hogy ez valóra váljon. Ily módon nem veszti el a hitelességét, ugyanakkor támogatja is a fiát, hogy megtalálja, mivel szeretne foglalkozni. Ezután Diane – ahelyett hogy fia helyett döntene –lelkesen és készségesen segíti majd a fiát, akárhogy is határoz.
A másik dolog, ami miatt Diane-nek fájt a feje, a férjével való kapcsolata volt. A férfi hazajött, bevert egy sört, elolvasta az újságot, írt a blogjába, a nőre meg a gyerekeire rá se hederített.
Érthető módon Diane-t bántotta ez a helyzet, de még nem sikerült megoldást találnia rá. Máskülönben, a férje kivette a részét a családi életből: kirándulásokat tervezett, és olyankor végig a családdal is volt, valamint gyakran főzött is.
Sosem volt az a bőbeszédű, tehát a viselkedése nem volt újdonság.
Egyértelmű volt, hogy sehova sem vezetne az, ha a Diane piszkálni kezdené a férjét, vagy több odafigyelést követelne, mint ahogyan az sem, ha azt javasolnám neki, próbáljon meg vele őszintén beszélgetni.
Elkezdtem a blogról érdeklődni Diane azt mondta, jól megfogalmazott, vicces oldal, ahová a férje képeket tölt fel alattuk érdekes megjegyzésekkel. A no azt szerette volna, ha vele is így társalog a férje.
Nem volt kérdéses, mi a járható út. Megváltoztatni úgysem fogja, viszont tarthatna vele. Van-e ipad-je a férfinek, kérdeztem. Van, de eldugta.
Megmondtam neki, hogy azonnal adja neki vissza, és vegyen magának is egyet. Így írásban majd tudnak kommunikálni. Diane majd hozzászólásokat ír a blog tartalmához (a férfi válaszolni szokott a kommentekre), üzenetet, levelet küld neki, akár csak egy-két sorosokat. Amikor az ura a karosszékben olvassa az újságot, küldjön neki rövid hozzászólásokat. Írjon neki levelet, nyomtassa ki, aztán küldje el neki postán vagy rakja a párnája alá.
Ezáltal felhasználtam azt, ami rendelkezésre állt.
Diane intrapszichés dinamikáján nem volt mit csiszolni; abban az elképzelésében pedig nem voltam hajlandó megerősíteni, hogy benne van a hiba, és azért nem figyel rá a férje. Inkább a találékonyságot helyeztem előtérbe, és kitaláltam, hogyan tudna Diane kreatív módon kapcsolatot teremteni a férjével, úgy, hogy kilépnek a kapcsolatuk megszokott medréből
Louis azt mondta, hogy hiányolja a szenvedélyt a kapcsolatában. Férje 5 évvel ezelőtt félrelépett valakivel, ami körülbelül egy évig tartott. Beismerte, térden állva könyörgött bocsánatért és lezárta a dolgot. Azóta az ügy lassan helyrezökkent, de még mindig van néhány dolog, ami nem hagyja nyugodni Louis-t. Amikor a férje először beszélt neki az afférjáról, Louis eléggé higgadtan reagált és megkérdezte a férjét, hogy el akar-e válni tőle vagy sem. Az alku azonnali módja az volt, hogy felmérje a helyzetet és rendezze magában, kinek hol a helye a kapcsolatban. Ez egy jó kezdeti túlélő stratégiának bizonyult, Noha a későbbiekben szomorúságot. Az utóbbi időben pedig masszív dühöt érzett. De ezt nem vetette fel. A férfi jelezte, akár el is hagyja őt (saját bűne ellenére is), ha sokat idegeskedik. Egyszóval attól tartott, hogy férje ezt akkor is megteszi, ha csak kifejezi érzéseit. Ez eléggé kikezdte őt. Ugyan sok pozitív dolog is van a kapcsolatukban, nem képes teljesen megnyílni párja felé, beleértve szexuális életüket is, amiben kicsit önmegtartóztató lett. Kérdeztem tőle, hogy hányszor szeretkeznek általában, azt felelte, hogy kb. 4-szer havonta. Azt is kérdeztem, hogy milyen sokat beszélgetnek, átlagosan fél órát naponta. Kértem, hogy értékelje férje érzelmi intelligencia szintjét. 3-asra saccolta. Egyértelmű volt számomra, hogy nem fogja őt férje oly módon meghallgatni, amit elvár tőle ebben a helyzetben. Érzelmei kifejezésén nem sok értelme volt dolgozni, enyhíteni ugyan tudott volna a haragján, de nem igazán javított a meghittségen, mert ebben a helyzetben nem igazán volt várható semmi a férjétől Anélkül, hogy beszélne a férjével arról, hogy mi az, ami bántja, anélkül a kapcsolat kissé sekélyes maradna. Gestalt nem igazán működik a "megbocsátás" irányába, bár együttérez azzal, hogy „miről is van szó". De ebben az esetben választások sora volt jelen, amiknek Louis nem volt tudatában. Louis tanár volt és arról számolt be, hogy módosított tanítói stílusán az utóbbi években, hogy megszabaduljon a „kellene és nem kellene"-fele attitűdtől, és rálelt egy fokozatos és nagyon jelentős változásra az osztálytermében: egyidejűleg volt úton saját maga felé. Tudtam, hogy támogatta saját magát, nyilvánvalóan saját fejlődésén dolgozott. De ez nem nagyon jelent meg a párkapcsolatban. A megfigyelésem tárgya az volt, hogy párkapcsolati problémákkal foglalkozzam, sokkal inkább, minthogy intrapszichikailag foglalkozzam Louis-val, vagy akár interperszonálisan magammal. Szóval egy házi feladatot tanácsoltam neki. Ez alapvetően egy megállapodást tartalmazott: még több együttlét a még nagyobb meghittségért. Azt javasoltam, hogy mondja a férjének, hogy több szexre és több közelségre van szüksége, és azt, hogy ennek megfelelően cselekedjen, amennyiben intimitást akar. Ahhoz, hogy elérjék a célt, minden nap fél órát kell együtt tölteniük, hogy fejlesszék az intimitást kapcsolatukban. Egy sor változást írtam nekik elő, pl. gyakorolják hitelesen az egymással való beszélgetéseket kis dolgokról is, olvassanak közösen könyveket és vitassák meg azokat, csináljanak hallgatógyakorlatokat érzelmi kifejezés gyanánt, teremtsenek alkalmat sérelmeik megvitatására, vagy csak egyszerűen együtt csináljanak dolgokat, ami hozzájárulhat a kötődés és a kölcsönös hűség kialakulásához. Egyetértettem vele abban, hogy ez igazságtalan rá nézve. Egyszerre játszotta a tanárt, gyorsításra ösztönözte a párját csak azért, hogy dühét nyugodtan tudja kifejezni felé. Ez nem volt fair, mivel ebben az értelemben kétszer annyi munkát végzett. Mégis több más mellékhozadék is lehet sokféle módon, ami hozzájárulhatna céljaik eléréséhez egy olyan kapcsolat felé, mely több érzelmet és szenvedélyt hoz számukra. Az eredmény az lenne, hogy egy hullámhosszra kerülnének, semmint saját maga megismerése. Ez a szemléletmód kiaknázta mindazt, ami az "egy személlyel történő munkát jelentette a párkapcsolatért. Ez azt jelenti, hogy előtérben tartjuk a kapcsolatot, miközben az ügyféllel dolgozunk, semmint csak önmagukkal foglalkoznánk; azt nézzük, hogyan tudjuk erősíteni a kapcsolatukat. Jó néhány érzés, felismerés és történet van már a párkapcsolatok számláján. Mindent egybevetve az egyik út a változás felé a jelentős változtatás a kapcsolatban, semmint az egyéni tapasztalatokra hagyatkoznánk, ami az egésszel és nem az egyik résszel való törődést jelenti. Eléggé haszonlesőnek tűnhetett a szex és a megváltozott viselkedés cseréjéről beszélni – mindazonáltal az emberek akaratlanul is ezt csinálják. Beismerni, amit az ember csinál, felhozni azt a kapcsolatban, beszélni róla, ez az, ami megadja a másiknak a választás lehetőségét Ily módon az efféle javaslat nem manipulatív, sokkal inkább tisztességes, valamint egy ehhez hasonló csere ebben az értelemben olyasvalami, ami erősíti a párkapcsolatokat.
Bridgit arról számolt be, hogy 'jeges' érzés szokott lenni a háta alsó részén és a nemi szervek területén. 5 éve elvált és még nem talált másik kapcsolatot. Elmondta, hogy a férje bántotta. Sohasem volt nagyon fogékony a vele való szexre, habár a férje számos módon próbálkozott, és a kapcsolatnak sok jó oldala is volt. Megkérdeztem Brigitet, hogy hogyan bántotta őt a férje, de úgy találta, nehéz lenne pontosan megmondani. Azt mondta, úgy érezte hozzá van láncolva, ezért itt érezte bántva magát. De úgy tűnt, semmilyen különös bántalmazás nem történt a férj részéről Tehát a nyilak másfelé mutattak. Ezután Brigit arról számolt be, hogy nem igazán sok érzése van a testében, pont. Most belevittem magam is, és elmondtam neki saját szétszakítottságomat, hogy milyen nehéznek is találom, hogy teljesen a testemben legyek. Azt mondta, azt gyanítja, hogy nála ez abban gyökerezik, hogy szemtanúja volt, amint a szülei verték a fivérét 8-16 éves korában. Ezután a fiút elrabolták csempészek, és csak 5 éve volt, hogy levelet tudott írni és kiszabadult onnan. Habár ezután az utcákon kóborolt a többi koldussal, lopott, többször volt börtönben és még tőle is lopott, amikor segíteni próbált rajta. 15 évvel ezelőtt meghalt az apjuk, és Brigit arról számol be, hogy azóta a fivére jól van, boldog és jó életet él. Ennek ellenére még mindig nagyon fáj neki és bűnösnek érzi magát amiért nem volt képes tenni semmit a verések ellen. Rámutattam, hogy soha nem kapott semmiféle támogatást abban az időben – senkit, akivel beszélhetett volna, senkit, aki vigasztalta volna. Azt javasoltam, hogy mivel a fájdalom még mindig nagyon is jelen van benne, mellé ülök, átölelem, hogy érezhesse a támogatást, amit soha nem kapott meg. Hogy meglegyen az az érzése, hogy akkor is vele vagyok ott. Amint ezt megtettem, elkezdett zokogni mélységes mély fájdalommal, levegő után kapkodva. Szorítottam őt, mélyeket lélegeztem, nagyon is jelen voltam, figyeltem a szörnyű fájdalmat a sírásában. Jó sok idő után sírása abbamaradt, megnyugodott. Mondtam néhány értékelő szót. Ezután kiegyenesedett és rám nézett. Azt mondta: „ Most szeretnék önnek adni valamit".Éreztem a fordulatot benne és az én energiámban.. .Mondtam, hogy érzem, érzem, hogy felmelegszem. Beszámolt róla, hogy ő is melegebbnek érzi magát, az egész testében. Megkérdeztem, hogy mit akar adni nekem, de egy ideig küszködött a szavakkal. Aztán azt mondta:" Szeretném megcsókolni a szemed a szememmel". Éreztem, mennyire nyitott és hogy áramlik az energia köztünk. Azt mondtam, most a testedben vagy, és kész vagy egy kapcsolatra. Bólintott. Nem ragadtam le az első felállásnál, amit felhozott (fagyos érzések), sem a másodiknál (az érzések hiánya a teljes testben).Párbeszéddel válaszoltam és vártam, amíg valami más felbukkan. Ez volt az ő befejezetlen dolga a családjával. Ilyen trauma szemtanújának lenni mély nyomot hagyott benne, és noha a fivére végül rendbe hozta az életét, ő még mindig ragaszkodott a fájdalomhoz és a bűntudathoz Nem tudott tovább lépni amíg valaki nem látta őt ebben a fájdalomban, és nem támogatta őt teljesen ott. Feltételezhetjük, hogy ez az élmény egy mélységes gyógyulási folyamatot indított el, amely megengedi neki, hogy elengedje a fájdalmat és bűntudatot, hogy visszatérjen a testébe és elérhetővé váljanak szexuális érzései.
Cathy " az apjára neheztelés" problémáját hozta. Megkérdeztem miért neheztel, azt válaszolta, hogy elvált az anyától amikor 4 éves volt. Felfedeztem a terület természetét. Ez 20 éve volt, és azóta csak 10 szer látta az apját. Keveset tud róla. Azt vallotta, hogy az anyja csak egy áldozat- az apjának viszonya volt és újraházasodott. Semmi erőfeszítést nem tett a felnőtt élete során, hogy kapcsolatba lépjen vele. Amikor azt kérdeztem miért, azt válaszolta, hogy előzőleg elhozta a lányát a második házasságából, és Cathy látta és nagyon féltékenyen lett attól a szeretettől amit a féltestvérének adott. Megmondtam neki, hogy nem fogok a szülei válásának problémáival dolgozni, vagy az o neheztelésével ezzel kapcsolatban (azért mert ez nem igazán a központi probléma). Ehelyett, csak a felnőttként vagyok hajlandó vele dolgozni, és megtalálni mit kell tennie a jelenben. Kelletlen volt, de a határaim tiszták. Elmondtam neki egy történetet a saját válásomról, és a beszélgetésről amit a legidősebb lányommal folyattunk, amikor felnőtt és a téves információkról amiket hordozott. Elmondtam neki, hogy hajlandó vagyok támogatni abban, hogy megtalálja a saját beszélgetését az apjával, ennek ellenére nem maradok bármilyen tehetetlen, áldozati, vagy az elnyomott szerepben. Megörökölte az anyja történetei, és általuk megszínesedett. Felnőttként megvolt a saját döntése amit gyakorolhatott, és konkrétan az apjától is megkérdezhette az apja nézőpontját a történtekről Ezt még nem tette meg, ezért arra összpontosítottam, hogy erre felé mozogjunk tovább a jövőben, inkább mint a múltat gereblyézzük össze. Ezenkívül ahogy beszéltünk róla Cathynek kislányos hangja és modora volt és mesterkélt lett. Elmondtam neki, hogy megértem és együtt érzek vele, hogy olyan sok mindent kihagyott az apjával, de ez már megtörtént és nem lehet rajta változtatni, és nincs az a terápia mennyiség, vagy együttműködés vele ami visszahozhatná ezeket az elveszett éveket. Meg kell lennünk ennek a tragédiájával, ahogy volt, és megtalálni az erőforrásait ettől a ponttól kezdve. Ez egy nehéz határ, de ha másként csinálnánk az segítség, támogatás, és bujtogatás lett volna ahhoz, hogy benn ragadjon ezen a tehetetlen helyen, örökre arra várva amit kihagyott. Néha a kiterjedt együttérzés segít az embereken, máskor világos határokra van szükségük, és egy útra, ahol tovább tudnak haladni inkább mint, hogy folyamatosan hátrafelé nézzenek. Az o kislány önmagában, nem volt választási lehetősége, kapacitása a tovább haladáshoz. Beszámolt arról hogy amikor kisgyerek korában látta megütötte volna az apját. Világos, mérges volt, ezt normalizáltam. De nem talált semmilyen másik módot, hogy kapcsolatba lépjen vele, és még mindig mérges volt ugyan olyan kislány módon. Ajánlottam egy kísérletet: kezdje a szoba egyik feléből amit kinevezünk anyukája mellettinek, és sétáljon keresztül a szobán az apja felé. Talán, hogy beszélgessen vele vagy talán csak álljon mellé. Ez rendkívüli kihívást jelnettet a számára, és nagyon félt. Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy biztassam, de ugyanakkor választási lehetőséget is adtam. Gyakran emlékeztettem, hogy 24. Megkértem, hogy lépjen ki a kislány szerepből húzza ki magát inkább mint, hogy beroskadva slamposkodjon (gyakori hátfájásokról számolt be) és mozogjon a felnőttkor és választás teljessége felé. Lassan, beleegyezett a kísérletbe Egyszerre csak egyet lépet, minden lépésnél nagy szüksége volt támogatásra, ahhoz hogy ne essen össze. Végül elérte az apja helyét, és megkértem valakit, hogy lépjen az apja helyére. Lehetetlennek találta, hogy beszéljen vele. Megkérdeztem, hogy mit érez, és mondatokká formáltam amiket használhatott Ezt körülbelül fél tucat érzéssel megcsináltam, így egy egész sorozatnyi dolog lett amit mondhat. Még több biztatásra volt szüksége, hogy képes legyen a szavait elmondani. Pontosabban, apró éles hangokhoz hasonló lélegzési zajt hallatott, amit megszemélyesítve befoglalta a "sérelmeit" az apjának a féltestvérére irányított figyelme miatt. Kérdéseket akart feltenni neki, de afelé irányítottam, hogy csak kijelentéseket tegyen. Kimutattam a kérdések manipulatív oldalát, és visszatérítettem az okra amiért felé akart fordulni Végül beszélt vele, elmondta, hogy mérges, megbántott és örül, hogy látja. Legtöbbet a szomorúságáról és félelmeiről beszélt. A képviselő válasza az volt, hogy örül, hogy látja; ez nem az a válasz volt amit várt. Az egész folyamat nagyon nehéz volt neki. Folyamatosan könnyítenem kellett a kísérletet, például azzal, hogy elmondtam neki, hogy ez csak egy terápiás csoport, nem az igazi anyukája és apukája van itt, és csak egy bambusz padlón sétál, semmi több. Ez csak némileg csökkentette az érzelmi vegyértéket. Vele tartottam minden lépésnél, edzettem, támogattam és kihívás elé állítottam, hogy maradjon a felnőtt életében EZ egy példa a "biztonságos vészhelyzetre" a Gestalt kísérletek közül, ahol olyan területre lépünk be ami általában nagyon kemény, de annyi támogatással amennyi csak szükséges. Ez lehetővé teszi a személy számára, hogy új élménye legyen. Azonban, az ilyen kísérletek nem előíró jellegűek és az ügyfelek arra vannak biztatva, hogy ne csináljanak ezekből új "talánokat" inkább tekintsenek rá úgy mint a tudatosság és választási teljesség felfedezésére.
Nancy problémáinak kiterjedt skálája volt. Úgy érezte, hogy a viselkedése és a hitelesség között szakadék van. Volt egy gyermeke az első házasságából, nagyon kevés valódi jelenlét volt abban a kapcsolatban, alig éltek együtt. A második házasságáról is beszélt, rengeteg abortusza volt, aztán a férje gyereket akart, de ő nem igazán. Arról beszélt, hogy nagyon boldog a második férjével, de néha eltitkolja a mühelyek látogatását elötte. Arról is beszélt, hogy fizikailag nem elég erős, és ezen változtati akart. Rámutattam, hogy az egyik probléma a másikhoz vezet, és egyik sem marad meg és mélyül el úgy látszik, ahoz hogy öszpontosításunkat rá írányítsuk. Valójában, másik terapeutáknak volt azzal problémájuk, hogy lefoglalják őt. Megkérdeztem mit akar tőlem:"megmentést" válaszolta. Elmagyaráztam, hogy egy részem örülne ha megprobálhatná megmenteni de ez eddig nem igzán látszott, hogy müködik; egy msáik részem meg akarta erősíteni , de ez se tünt müködö dolognak. Az alkalom elején felfigyeltem a nadrágjára- nagyon színes és komplex tervezésü. Több alkalommal visszetértem, hogy megjegyezzem. Ezen kivül a szájára is felfigyeltem-sok szólást használt, és gyakran harapdálta az ajkait, vagy egy bizonyos módon mutogatta a fogait. Mindkettőt megjegyeztem. Nem tudodtt a szájáról, és nem érdeklete a nadrágja. Még több beszélgetés után visszatértem a nadrgájához és azt javasoltam, hogy nézzük meg hátha segíthetnek abban , hogy meghatározzuk milyen problémával dolgozzuk. Megkérdeztem, hogy melyik aspektusát szereti a nadrágjának. Egy kis részt mutatott a bokájánál, és három külömböző színt emelt ki,hideg és meleg tónusoknak írva le őket. Megkértem, hogy "váljon" ezekké a színekké és írja le saját magát. Egy meleg napos lelkes sziporkázó ragyogó önmagáról beszélt. Aztán egy hideg, reflektív önmagáról, aki szeret egyedül lenni. Aztán egy fagyos, számító,raciónális önmagáról. Elmodntam a visszajelzésemet mindegyikhez válaszként. Amikor az utolsóhoz értünk, rögtön reagált, megelőző jllegel kijelenttete, hogy ez a rész nincs rendben és saját magát hibáztatta. Kiderült, hogy neki sok kellenéje volt ami azt a részét rosszá tette. Megkérdeztem honnan jöttek-az anyjától. Ezért felállítotunk egy párnát az anyukájának, és beszélt vele, kijelentve a kapcsolatokat, de a határait is a kellene listával kapcsolatban. És ott volt még az elöző anyósa aki "ideális" volt néhány értelemben, demég több kellenével volt tele. Megkértem, hogy tegye ezt az anyóst a párnára, és újra kijelentte a kapcsolatait és a hatásait is. Visszatértem minden alkalommal a fagyos / számító részéhez önmagának, megpróbálva érvényesíteni azt. Minden alkalommal amikor elkezdte letenni, megkérdeztem, hogy inkább szeretné a kellenéknek az uralmát, az válaszolt "nem". Végül képes volt rám hallgatani, amikor meséltem neki a saját számító önmagamról. Elmodntam, hogy amikor a dolgozó/üzleti üzemmódba vagyok vagy amikor megalapozottnak érzem, akkor kényelmesen tudok azzal a részével lenni. Vagy ha én is ebbe a fagyos/számítómódba vagyok akkor rendben van. De ha kiszolgáltatottnak vagy rászorulónak érzem magam, akkor fájdalmat is okozhat ez. Képes volt meghallagatni félbeszakítás nélkül és elismerésemet is magába szívta.AZt mondta " de ez az a részem amin változatatni akarok, mivel ezzel megbánthatok embereket" Válaszoltam "Sokkal jobban érdekel az, hogy elismered ez a részed,és amikor ezt elérted- ez az amitőlbiztonságba érzem magam veled" Megértette, hogy ez nem amegszabadulsáról, vagy újrahasznosításról szólennek a résznek, hanem csupán a létezésésnek az elismerésésről. Ezen az alkalom nehéz volt elkezdeni. Bármikor amikor elkezdet az ábra tisztulni megváltozot.Ez már önmagában megérte a figyelmet-aváltakozó öszpontosítás. Azt választottam, hoyg nem öszpontosítok erre,mivel nem volt elég alapja köztünk.Egy kicsit a "megmentő" szerepének lehetősgével játszottam,de elhatároztam, hogy nem viszemvéghez,mivelismét nem ragadt meg. Szóvala "macsak egér játék" helyett folytattam egy tiszta téma megtalálását ,visszatértem ahoz ami figurális volt a számomraa nadrág. A tény, hogy nem volt benne semmi fontos szerinte azt jelentte hog ytalálhatunk valamit ami feljön az ellenállásától, és az ábráktól amiket előhozott függetlenül. Rögtön megnezvezett három fontos részt saját maga. Aztán felfedeztem őket kapcsolatban- az én válaszom mindegyikre. Az elelnállása a harmadik részhez előjött, és tisztán rámutaott amunkára amit meg kellet tenni: a kellenékel való megbirkozás, és a forrásukkal. Miután ezt megtettük, képes volt ezt a részét kapcsolatva hozni velem, és önmagával. Az eredmény az a végkimenet amit a Gestalt folyamatokban keresünk: integráció.
Johnnak egy kis cége van. Azért aggódott, mert nagyon egyenes, erkölcsös ember volt. Egy olyan piacon, ahol "minden ment", erős alapelvei voltak és kitartott melletük. Ugyan így viselkedett a családjával is-a feladatait komolyan vette, tisztelte a szüleit és követte a hagyományokat. Nehéz volt a szíve és leterhelve érezte magát, kérdésessé vált számára, hogy talán az erkölcsi egyenessége, becsületessége igazán jó dolog-e vagy lehet , hogy talán az üzlete tényleg megbukik a végén mert, nem volt hajlandó alkalmazni a tisztességtelen trükköket amiket a versenytársai használnak (mint pl az ipari kémkedés). Elöszőr is igyekeztem elismerni az erőt az ő módszerében földi létben de ez nem hatotta igazán meg. Azért angódott, mert a valós világban nem fogja jól szolgálni, de ugyanakkor megakart maradni a szigorú morális kereteknél. Ezért megkértem, hogy személyítse meg a két pólust- egy szereplőt a történelemből aki az erkölcsileg tisztességes embert szimbolizálta és valaki mást is aki "bármi jöhet" tipusu szereplőt testesít meg. Kiválasztott kettőt, és megkértem, hogy lépjen mindkettőjük helyébe váltakozva,és adjon elő egy párbeszédet velük. Ezt nagyon nehéznek találta, és folyamatosan ki akart lépni a szerepből. Azt kérdezte "Nem egyesíthetném a kettőt?" De az integráció nem jön létre olyan egyszerüen .... Amikor a tiszetsséges szerepben azt mondta, hogy egy mély és hosszú tradiciót követ azzal hogy kínai, mialatt a másik szereplő kompromittálja ezeket az értékeket. Világossá vált-a fontossági foka a tradiciók tiszteltének egy alapvető erkölcse a kínai kulturának. Azt javasoltam, hogy mind a két szerepből lépjen ki , döljön hátra a székében, és beszéljen mindkét oldalhoz. Elismerte a tradiciókat és aztán azt is elismerte, hogy talán tanulhat valami hasznosat a másik oldaltól. Ez egy hatalmas lépés volt a számára. Azt javasoltam, hogy ő a Császár és két tanácsadója van egy helyet, és a végén ez az ő döntése. Jobban érezte magát amikor ezt halotta, és észrevette az "új" tanácsadó értékét. Megemlítette, hogy a családi életében voltak olyan részletek, ahol mindent túl komolyan vett, soha nem érezte, hogy szünetet tart. Ezért megszemélyesítettünk még két tanácsadót, egyik a kötelességeire emlékeztette a másik fesztelen, felelőtlen, és a szórakozás-orientált volt. Ismét megkönnyebült attól, hogy két tanácsadóval rendelkezik de a végső döntés az övé.. Megkértem, hogy személyesítsen meg egy konkrét embert a vidám-szerepben és az unokatestvérét említette. Ezelött, negatív fényben látta az nokatestvért, de most elismerően látta, és gondolkodik azon , hogy eltöltsön vele egy kis időt. A Gestalt orientációt használtuk a polaritások felé, ami észreveszi, hogy minden minőségnek mindig benne van foglalva az ellentétje. A túlzott ragaszkodás az egiyk oldalhoz szétváláshoz vezet. A Gestalt folyamat integráció orientált, ami egy aktuális folyamatba kell hogy létrejöjjön, telsene kapcsolatba lenni mindkét oldalal inkább mint csak sima intellektuális megértés. Nem volt ráírányítható az általános kisérleti formára (konkrét párbeszéd) , ezért szükséges mindig hogy rugalmasan újra alkossuk a kisérletet helyben, válaszul az ügyfél akaratánk és visszajelzésének.
|
|
|
